Forrás: business-review.eu

Az Európai Bizottság enyhén növelte a román gazdaság növekedésére vonatkozó idei és jövő évi becslését, e szerint a román bruttó hazai termék (GDP) 3,8 százalékkal nő 2020-ban, míg 2021-ben 3,5 százalékkal bővül.

A brüsszeli végrehajtó testület korábban 0,2 százalékponttal kisebb prognózist közölt a legutóbbi, novemberi jelentésében, így 2020-ra 3,6 százalékos, 2021-re 3,3 százalékos növekedést várt.

Az EB jelentése szerint a román gazdaság tavaly 3,9 százalékkal nőtt, ami elmaradt a 2018-ban jegyzett 4,4 százaléktól. A román statisztikai intézet várhatóan pénteken közli a GDP tavalyi negyedik negyedéves alakulását.

Az uniós testület megjegyezte, ezek a számok azt mutatják, hogy a növekedés lassulása folytatódni fog 2020-ban és 2021-ben is. Ugyanakkor a 27 EU-tagállam közül csak Máltának lesz Romániához képest nagyobb gazdasági növekedése. Románia 2017-ben érte el a csúcsot, akkor a gazdaság 7,1 százalékkal gyorsult.

Brüsszel arra számít, hogy a tervezett adókedvezmények az idén és a jövő évben is tovább serkentik a belföldi fogyasztást és a behozatalt. A gazdaság növekedéséhez a közberuházások és a magánberuházások is hozzájárulnak.

A testület szerint a romániai adópolitika befolyásolhatja nagymértékben a GDP-növekedést. Úgy vélik, hogy amennyiben folytatódik az adócsökkentés és a jövedelmek növelése, a makrogazdasági egyensúlyhiányok súlyosbodni fognak, ami megdrágíthatja a román gazdaság finanszírozását. Másrészt, amennyiben elkezdődik az adókonszolidáció, lassulhat a GDP-növekedés – olvasható a jelentésben. (MTI)