Kép: fr.dreamstime.com

Az Európai Bizottság egy szoros "Afrika-Európa szövetség" létrehozására tett javaslatot az Afrikába irányuló beruházások jelentős növelése, a kereskedelem megerősítése, a munkahelyteremtés, valamint az oktatásba és a készségfejlesztésbe történő beruházások érdekében.

A bizottsági tájékoztatás szerint a javaslatcsomag az Európai Unió és az Afrikai Unió részvételével tavaly novemberben Abidjanban megrendezett csúcstalálkozó során tett kötelezettségvállalásokra épít, ahol a két kontinens egy hatékonyabb gazdasági ütemtervhez szükséges intézkedések meghatározásában állapodott meg.

Mint írták, az Afrika és az EU partnerségének megerősítését célzó javaslat egyebek mellett a stratégiai beruházások ösztönzését és a magánszektor szerepének javítását tűzte ki célul, támogatja az oktatás és a foglalkoztatás lehetőségeinek kiszélesítését, segíti a gazdasági integrációban és a kereskedelemben rejlő lehetőségek kiaknázását. Végezetül pedig jelentős nagyságú pénzügyi erőforrások mozgósítására tesz javaslatot.

A bizottság szerint a szövetségnek már a következő öt évben konkrét eredményei lesznek: akár 10 millió új munkahely is létesülhet. Hosszabb távon, a 75 millió euró összegű külső beruházási terv keretében tervezett beruházási program révén 800 ezer munkahely jön majd létre. A 2020-ig mozgósított uniós pénzügyi támogatásnak köszönhetően 35 ezer afrikai hallgató és tudományos dolgozó vesz majd részt az Erasmus+ programban. 750 ezer ember részesülhet készségfejlesztő szakképzésben, 30 millió ember és vállalkozás jut majd villamos energiához, valamint 24 millió ember vehet majd igénybe minden évszakban járható utakat a közlekedési infrastruktúrába történő beruházások révén – tették hozzá.

MTI