Az Európai Parlament ülésén bátorították, de bírálták is RomániátBátorítások, de bírálatok is elhangzottak az Európai Parlament keddi, strasbourgi plenáris ülésén, amelyen a román küldöttség az EU Tanácsának élén betöltött elnöki mandátum prioritásait ismertette.

Andrus Ansip, az Európai Bizottság digitális piacért felelős alelnöke Jean-Claude Juncker, EB-elnök nevében kijelentette, örömmel tölti el, hogy részese lehet annak a pillanatnak, amikor Románia első ízben veszi át az EU-elnöki tisztséget. „Nincs találóbb szimbólum Románia fejlődésére, mint ez az elnökség” – mondta Ansip az EP plenáris ülésén.

Kifejtette, az EU számít Románia azon képességére, hogy „konszenzust alakítson ki úgy az EU-ban, akárcsak otthon”. Ugyanakkor megerősítette, hogy „Európában sehol nem veszélyeztethetők olyan értékek, mint a jogállamiság.’

Az Európai Néppárt frakciója nevében felszólaló Theodor Stolojan biztosította Viorica Dăncilă román miniszterelnököt, hogy minden európai parlamenti képviselő sikeres elnöki mandátumot kíván neki. „Több mint 40 jelentésünk van a 2021-2027-es többévi pénzügyi kerettel és más kérdésekkel kapcsolatban. Ezen tárgyalások kimenete fogja megrajzolni az EU jövőjét” – mondta Stolojan.

Beszélt a schengeni-övezethez való csatlakozásról is, ebben a kérdésben az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) elnöke is támogatásáról biztosította Romániát. Stolojan úgy vélekedett, hogy a román kormányfőnek mielőbb találkoznia kell Hollandia, valamint Franciaország miniszterelnökével, illetve Németország és Ausztria kancellárjával, és meg kell győznie őket, hogy Románia megérdemli a schengeni-övezetbe való felvételt. „Az euroövezet tekintetében önök ígéretet tettek, hogy nyilvánosságra hozzák e célból kidolgozott cselekvési tervüket. De még nem kaptunk ilyen tervet. Kérjük, hogy teljesítsék erre vonatkozó ígéretüket” – mondta Stolojan.

Udo Bullman, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének frakcióvezetője kifejtette, igazat ad Vioricăi Dăncilának abban, hogy a társadalmi kohéziót központi kérdésként kell kezelni. Köszönetet mondott azért, hogy Románia azon tagállamok közé állt az elmúlt hetekben, amelyek hajlandónak mutatkoztak a Földközi-tengeren lévő menekültek befogadására.

Ugynakkor azt is kifejtette, hogy a jogállam védelmezi az embereket és gátat szab az önkényességnek, és nem állítható politikai érdekek szolgálatába. A jogállamiság „egy olyan elv, amelyet minden politikai tábornak tisztelnie kell” – jelentette ki Bullmann.

Guy Verhofstadt, az EP Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) csoportjának vezetője azt mondta, reméli, hogy Magyarország és Lengyelország után nem lesz egy harmadik eset is, amikor beindítják a 7-es cikkely szerinti eljárást, éspedig éppen a román kormány ellen. „Remélem, hogy az önök elnöksége alatt nem lesz egy újabb eset a 7-es cikkely beindítására, egy harmadik eset, az önök kormánya ellen. Meg kell mondanom, hogy önök nincsenek nagyon messze ettől. A Velencei Bizottság ajánlásainak figyelmen kívül hagyásával önök egyre közelebb kerülnek a 7-es cikkely szerinti eljárás beindításához” – figyelmeztette a román delegációt Verhofstadt.

Az Európai Parlament ALDE-csoportjának elnöke emlékeztetett, hogy Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök ígéretet tett neki, hogy a bukaresti kormány teljes mértékben tiszteletben fogja tartani a Velencei Bizottságnak az igazságszolgáltatás függetlenségére, a büntető törvénykönyv és a büntető-eljárási törvénykönyv módosításaira vonatkozó ajánlásait, de ezen ígéretek egyikét sem tartották be.

„Ellenkezőleg, az önök kormánya továbbra is olyan úton jár, amely Orbán és Kaczynski hibás gyakorlatának irányába mutat. Mi több, olyan törvényt készítenek elő, amely amnesztiát biztosítana a korrupciós eseteknek, és ezzel a bíróság éppen a legnagyobb halhoz nem tudna hozzáférni” – mondta Verhofstadt.

„Engedjék meg, hogy mondjak valamit. Ilyen partnerekkel az én csoportom, az egész liberális család, nem fog együtt indulni a választásokon. Ellenkezőleg, mi, a tiszták, akik véget akarunk vetni a korrupciónak, akik meg akarják tisztítani az országot, a demokratikus erőkkel fogunk tartani” – jelentette ki.

A Zöldek/Európai Szabad Szövetség egyik társelnöke, Franziska Maria „Ska” Keller azt mondta, az általa képviselt csoport azt várja, hogy a román elnökség környezetbarátabbá és szociálisan érzékenyebbé tegye az Európai Uniót.

„Egy olyan országban, ahol évente 40 milliárd euró vész el a korrupció miatt, Románia kormányának ki kellene használnia az elnökséget annak bebizonyítására, hogy csatlakozik a korrupcióellens harchoz, a jogállamiság védelméhez és az európai értékekhez” – mondta Ska Keller.

Gunnar Hokmark, az Európai Néppárt képviselője bírálóan nyilatkozott Viorica Dăncilă kormányfővel kapcsolatban, kijelentve, hogy Románia esetében ugyanolyan szigorúan kell fellépni, mint Magyarországgal és Lengyelországgal szemben.

Claudia Ţapardel szociáldemokrata párti EP-képviselő azt felelte Ska Keller és Guy Verhofstadt felszólalására, hogy információik hamisak, és hogy valójában Klaus Iohannis államfő az, aki áthágja az alkotmánybíróság döntéseit.

Agerpres

1 Megjegyzés

  1. Tóducz

    Romák olcsó cirkusz.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük