Az Európai Unió tehetetlensége miatt szintet lépett Romániában a magyarellenesség

Az elmúlt évek során végzett közös jogvédő tevékenység arról győzött meg minket, hogy az őshonos magyar kisebbség jogait nem tartják tiszteletben és az erdélyi magyarság sorsa nem érdekli az Európai Bizottságot és a parlamentet.

Tevékenységünk kapcsán számos jogsértést észleltünk, de a közelmúltban több olyan politikai nyilatkozat, illetve döntés született, amely aggodalomra ad okot.

Klaus Iohannis államfő magyarellenes kirohanásai mozgósították a román politikai pártokat és a román nacionalista mozgalmakat, és aki nem hajlandó részt venni a jogsértő hangulatkeltésben, azt hazaárulónak kiáltják ki. A magyar nemzeti kisebbség érdekeit védő csekély számú jogszabályok hátrányos tartalmú módosítását szorgalmazzák és nem tudni, hogy ez a folyamat mikor ér véget.

A magyar Országgyűlés nemzeti összetartozást szolgáló határozatára válaszul a román Szociáldemokrata Párt kezdeményezésére elfogadták azt a törvényt, amely évről-évre lehetővé teszi az igazságtalan trianoni paktum megünneplését, a magyarság provokálását.

Meggyőződésünk, hogy az Európai Unióban, amely jogközösség, nem fordulhatna elő olyan eset, hogy az egyik tagállam államfője az ország őshonos kisebbsége ellen uszít és az emberi és kisebbségi jogokat súlyosan sértő politikai cselekedeteket az unió vezető szervei cinkos közömbösséggel szemlélik és nem tesznek semmit a káros folyamatok megállítása érdekében. Nemzetközi összefogást kezdeményezünk a Romániában tapasztalható és az államfő által irányított kisebbségi diszkrimináció ellen.

Fejér László Ödön                                                                                    id. Lomnici Zoltán
RMDSZ-es szenátor                                                                                az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke

21 hozzászólás

  1. mozes

    Sajnos az EU egy olyan szerv lett ,mely mindent szervez Sorosék utasitásai ként! A korona-virus háborut is azért szervezték,hogy a migránsoknak legyen hely Europában !!!
    Mi az érdekes Migránsokat a virus nem fertözi meg sehol !!!! Nem fura????

    Válasz
    • Korrektor

      Kedves Mózes, Nem kellene inkább megtanulni helyesen írni? Vagy azt is Soros akadályozza meg?

      Válasz
      • Nyilas

        Mondja Korrektor? Kapott ön felhatalmazást valakitől, hogy megváltoztassa mozes úr nevét?.
        Ha nem vette volna észre, már elmúlt az a korszak, amikor átnevezgettek embereket.

        Válasz
  2. Jank Havrán

    D.le Todăruț, maga mindenkinek megmondja tutit.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Nagyon csehül lehet kedves Jank Havrán pán.

      Válasz
  3. menasagh

    Nem a tehetetlensége miatt hanem épp ők okozták a folytonos magyarországellenességgel és még nem is próbálták megfékezni a tagállamok hozzáállását sem. Pontosan ott állunk mint trianonkor, az unió aki össze kéne tartson az próbál tönkretenni a nacionalisták segítségével.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Kedves menasagh, minden birodalomnak ez a taktikája.

      Válasz
  4. Rozsnyai LÁszló

    És Isten?

    Válasz
  5. joe

    Kitol antal ,m?Minden csak az erdekek menten halad,ha nem vette eszre eddog. Mindig is igy volt es mindig is igy lesz. Mineden kozerdeket egy maganerdek mozgat.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Jóska bácsi, há már ilyen korán félre tetszik beszélni?

      Válasz
  6. Nanà

    Az Európai Únió nem tehetetlen, hanem felesleges

    Válasz
  7. Édes Erdély

    Nem az Európai Unió tehetelensége, hanem az EU kifejezett biztatása miatt lépett szintet a magyarellenesség Romániában!

    Válasz
  8. antal m.

    Be állt egy veszélyes precedens eset, amelyet nehéz lesz korlátozni! Sürgős és hathatós intézkedésre várunk!

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Tessék csak nyugodtan várni mérnök úr. Az idejéből kitelik.

      Válasz
      • antal m.

        Tóducz úr! A szokott aberrációja.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Mérnök úr,egyáltalán tudja-e az aberráció és a punga magyar jelentését? Jóska bácsis szövegekkel szórakoztat?

          Válasz
          • antal m.

            Tóducz úr! Ön szerű ember, eltérése a normálistól! Itt még kétely se lehet!

          • TÓDUCZ

            Mérnök úr, há ha Ön és Jóska bácsi képezik a normálisakat, akkor inkább százszor nem normális, minden kétely nélkül!

          • antal m.

            Tóducz úr! A matematika tudománya megengedi, egyes eredmények szélsőségeit eltávolítani, nem alapozni rá!! Én, reális elmélet mellet maradok!

          • TÓDUCZ

            ?

          • antal m.

            Tóducz úr! Irrácionális vagy rácionáliság!

Hagy egy Válaszot Nyilas-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük