A Ferencvárosi Torna Club megdöbbenéssel fogadta és visszautasítja a 444.hu nevű internetes oldal közösségi médiafelületén megjelent hétvégi posztot, amelyben „kínai vendégmunkásnak” titulálta a platform főszerkesztője a magyar sport első téli olimpiai bajnokainak egyikét, Liu Shaolin Sándort.

Az FTC sportolója magyar édesanyától, Magyarországon született, itt nőtt fel, ezt az országot tekinti hazájának. Erről többször, több helyen is egyértelműen nyilatkozott. Az internetes újság és annak főszerkesztőjének kirekesztő magatartását, gúnyolódását visszautasítjuk és elvárjuk, hogy az oldal és a poszt szerzője kérjen egyértelmű bocsánatot az olimpiai bajnoktól. A Ferencvárosi Torna Club elfogadhatatlannak tart bármilyen magyarázatot az ilyenfajta kirekesztésre. Az FTC álláspontja ilyen kérdésekben hosszú évek óta egyértelmű: semmilyen kirekesztő magatartást nem tartunk elfogadhatónak.

A Ferencvárosi Torna Club 2012 óta kampányol a kirekesztés ellen. Törekvéseinket díjjal is elismerték, minden évben újabb és újabb akcióval hívjuk fel a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a kirekesztés elleni küzdelem. Tavaly Groupama Arénában a családi szektorban gyermekek tartottak fel üzeneteket, valamint egy látványos molinót. A feliratokon többek között a tiszta játékra, a szenvedélyre, a tiszteletre, a becsületre és a csapatjáték fontosságára hívták fel a figyelmet. A látványos, Fradi-sast és -címert tartalmazó molinó elkészítésekor kézlenyomatokból formáltak szívet a Ferencváros sportolói, és ezúttal a zöldfestékes kezüket feltartva jelezték: a Fradiban egyek vagyunk! A kampány-videó azóta is folyamatosan látható a Fradi Média felületein.

Kampányunk 2012-es indulásakor készítettük első, kirekesztés ellen felhívó kisfilmünket. A kampányért a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play-díjjal tüntette ki az FTC-t, amelyet Kubatov Gábor, a klub elnöke brazil játékosunkkal, Somaliával együtt vett át. Második kampányfilmünkben labdarúgócsapatunk tagjai hívták fel a figyelmet arra, hogy a kirekesztő magatartás nem elfogadható a lelátón sem. 2014-ben labdarúgócsapatunk edzője és játékosai mellett két Fradi-ikon, Lipcsei Péter és Dragóner Attila is szólt a szurkolókhoz. Ismét hangsúlyoztuk, hogy az életben mindenki egyenlő és „csak a Fradi számít!” Következő kisfilmünkbenlabdarúgóink a kirekesztés elleni küzdelem mellett azt is hangsúlyozták, hogy a rászorulók segítése is a felelősségteljes magatartásforma része. A komoly grafikai munkával készült 2015-ös videóban labdarúgócsapatunk hét játékosa a labdát használva tisztította meg környezetünket a kirekesztő jelképektől. Somalia és Gera Zoltán főszereplésével hangsúlyoztuk, hogy „csak a szívünk zöld-fehér!” A 2017-es kampányban rekordszámú fradista vett részt. A videó Lotfi Begi: Mi vagyunk a Ferencváros című számára készült. Játékosaink és edzőink elmondták, hogy a Fradiban egyek vagyunk, és hogy nálunk az öltözőben nem téma, ki honnan jön.

Fradi.hu

Bajnokok a bajnok mellett

Az FTC olimpiai bajnokai, sportolói, edzői, sportvezetői nyílt levélben állnak ki Liu Shaolin Sándor mellett.

„Mi, a Ferencvárosi Torna Club bajnokai, sportolói, sportvezetői szakosztályaink képviseletében megdöbbenve olvastuk egy internetes oldal közösségi médiafelületén megjelent hétvégi posztot, amelyben „kínai vendégmunkásnak” titulálták a magyar sport első téli olimpiai bajnokainak egyikét, immár a Fradi Család egyik tagját, Liu Shaolin Sándort. Elítéljük a szerzőt és bocsánatkérésre szólítjuk fel.

Az FTC sportolója, „családtagunk” magyar édesanyától Magyarországon született, itt nőtt fel, ezt az országot tekinti hazájának. Erről többször, több helyen is egyértelműen nyilatkozott. Az internetes újság és annak főszerkesztőjének kirekesztő magatartását, gúnyolódását visszautasítjuk és elvárjuk, hogy az oldal és a poszt szerzője kérjen egyértelmű bocsánatot az olimpiai bajnoktól. A Ferencvárosi Torna Club olimpiai bajnokaként, sportolójaként, edzőjeként, sportvezetőjeként elfogadhatatlannak tartunk bármilyen magyarázatot az ilyenfajta kirekesztésre. Álláspontunk ilyen kérdésekben egész pályafutásunk során egyértelmű volt és lesz: semmilyen kirekesztő magatartást nem tartunk elfogadhatónak.

Liu Shaolin Sándor, veled vagyunk, és együtt üzenjük a kirekesztőknek: Mi a Fradiban egyek vagyunk”

Magyar Zoltán, Bácsi Péter, Sike András, Kótai Mihály, Bedák Pál, Szántó Imre, Elek Gábor, Szucsánszki Zita, Kökény Bea, Schuch Timuzsin, Kazi Tamás, Galambos Tibor, Hudák Gábor, Kercsó Árpád, Hajnal Tamás, Kovacsics Anikó, Gerendás György, Kósz Zoltán, Komáromi Tibor, Fodor Rajmund, Pádár Ildikó, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Gera Zoltán, Lipcsei Péter, Madaras Norbert, Varga Dániel, Varga Zsolt, Horváth Attila, Vágóné Solti Mária, Bathó Márta, Dörnyei Balázs, Orosz Andrea, Prukner László

Fradi.hu

6 hozzászólás

  1. dodimama

    Ilyen a migrációpárti libsik “következetes” gondolkodása a nyitott társadalmat illetően. Orcájuk bőrvastagsága a rinocéroszokéval vetekszik.

    Válasz
  2. Ginko

    A 444 helyett szégyellem magamat.

    Válasz
    • Tóducz

      Kár, szégyelljék csak ők magukat.

      Válasz
  3. Mikulás

    A 444 egy zsidó szennylap. Az nem egy magyar lap, még akkor se, ha magyar nyelven mérgezi a közéletet.

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves Mikulás bácsi, a magyarországi nagy fasizmus, antiszemitizmus ellenére nagyon csodásan működnek a zsidó érdekeltségű média termékek Budapesten és vidéken is, hogy a határon túlról ne is beszéljek.

      Válasz
    • Dobai

      Azt el kell ismerni, hogy a zsidók a Föld legösszetartóbb népe.
      Tőlük csak tanulni lehet. Látom én a jenkik följén is mennyire
      segítik egymást.
      Még eddig nem vásároltam semmit, amire az volt ráírva, hogy
      Made in Israel, mégis életszinvonalban messzire verik a románokat
      v. a magyarokat.
      Pár évvel ezelőtt olvastam a “korlátlanul magyar” kuruc oldalon egy
      hozzászoló írta(gondolom mo-i zsidó lehetett). “ne nagyon zsidózzatok
      mert, ha a zsidók összehúzzák a szemöldöküket a forint értéke a
      felére csökken”. Nem vagyok bíztos abban, hogy nem mondott igazat.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.