Az Európai Bizottság (EB) aggodalommal figyeli a romániai fejleményeket, és az igazságügyi törvények módosításainak újragondolására kéri a parlamentet – áll az EB elnöke, Jean-Claude Juncker és Frans Timmermans első alelnök által aláírt közös nyilatkozatban.

"Az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus fokozatos megszüntetésének egyik alapvető feltétele az ennek keretében eddig történt előrelépés visszafordíthatatlansága" – mutat rá a dokumentum.

Juncker és Timmermans közös nyilatkozatában hangsúlyozza, az MCV kapcsán 2017 novemberében ismertetett jelentésében az EB kiemelte, hogy a kormánynak és a parlamentnek biztosítania kell az átláthatóságot az igazságügyi törvények módosításait tartalmazó jogszabályok kidolgozása során, és kellő hangsúlyt kell fektetnie a konzultációkra. Ugyanakkor arra is kitért a jelentés, hogy az igazságügyi reform fenntarthatóságának egyik előfeltétele a Velencei Bizottság véleményezésének szem előtt tartása – mutat rá a nyilatkozat.

Ez emlékeztet továbbá, hogy a novemberi EB-jelentés szerint az igazságügyi törvények a fokmérői annak, hogy a végső döntések meghozatalakor milyen mértékben veszik figyelembe a szakmai szervezetek és más érintett felek legitim érdekeit.

"Az eddigi események egyáltalán nem járultak hozzá az ezzel kapcsolatos aggodalmak eloszlatásához" – figyelmeztet Juncker és Timmermans, hangsúlyozva, hogy az EB felkéri a román parlamentet, gondolja újra az igazságügyi törvényekkel kapcsolatos eddigi kezdeményezéseket, és a bizottság ajánlásainak megfelelően konzultáljon az érintettekkel, minél szélesebb körű megállapodásra törekedve.

"Az Európai Bizottság alapos elemzésnek veti majd alá az igazságügyi törvények, a büntető törvénykönyv, illetve az összeférhetetlenségről, valamint a korrupcióról szóló törvények végleges módosításait, hogy megállapítsa, milyen hatást fejtenek ki ezek az igazságszolgáltatás függetlenségét garantáló törekvésekre és a korrupció visszaszorítását célzó küzdelemre" – zárul a nyilatkozat.

Agerpres