Reisinger János irodalomtörténész bemutatja a Munkácsy trilógiájáról írt könyvét

Megrázó és felemelő, éppen ezért maradandó szellemi élményben részesültek mindazok, akik csütörtök este jelen voltak dr. Reisinger János magyarországi művészettörténész Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festményéről tartott vetített képes előadásán.

A mély erkölcsi üzenetet hordozó, magas esztétikai színvonalú eseményre a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében, telt ház előtt került sor.

Az értékes, egyedi gondolatokat megfogalmazó szakembertől megtudhattuk, Munkácsy (1844–1900) viszolygott a vallás gyakorlásától, mert a templom falai között áhítatos, a mindennapokban viszont törtető emberek képmutató megnyilvánulásának tartotta.

Éppen ezért jó ideig nem nyúlt ilyen jellegű témához, ezért több mint 650 festménye közül csupán három meríti tárgyát a Bibliából. Ezek viszont az egyetemes festőművészet remekművei.

A Krisztus-trilógia szálai 1878-ba vezetnek vissza, mikor Milton című festménye a művész számára világsikert hozott. Ekkor figyelt fel ugyanis rá és vette pártfogásába Karl Sedelmayer dúsgazdag üzletember és műgyűjtő, aki bibliai témák nagyméretű megfestésére ösztönözte. Ennek nyomán kezdte el még abban az évben Krisztus éle­té­nek és személyiségének a tanulmányozását, illetve arcának a megformálását. Az első képnek (Krisztus Pilátus előtt) 1880 nyarán fogott neki, a harmadikat (Ecce Homo) pedig 1896-ban festette meg, vagyis életének alkotó szakaszából 18 évet Jézus tragédiája megörökítésének szentelt.

A Krisztus Pilátus előtt egy 26,5 négyzetméteres, 26 alakos, a Megváltónak a római helytartó előtt történt kihallgatása egyik jelenetét ábrázoló olajfestmény, amely közel egy év alatt született meg. Előadása során Reisinger rámutatott: a papok által felheccelt és ezért Jézus halálát követelő sokaság ellenére nem az áll a remekmű középpontjában, hanem a fehér leplet viselő Jézus és az ugyancsak fehér tógás Pilátus. Ezzel pedig a művész arra utal, hogy a látszat ellenére nem a tömegek formálják a történelmet, hanem az őket manipuláló és a háttérből lázító politikai és egyházi hatalmak – még a forradalmak idején is. Kettőjük szembeállításán keresztül ugyanakkor a hatalom igazsága és az igazság hatalma egymásnak feszülését is érzékelteti. Hiszen a hatalom mindig igaznak mondja magát.

Az igazságra törekvő és azt szenvedélyesen szerető Munkácsy a bibliai Krisztust, a saját szívében élő megváltót akarta megfesteni. Az Istenembert, akiben csak igazság és tisztaság lakozik. Aki a képmutató farizeusokat az emberiség legnagyobb ellenségeinek és kártevőinek nevezte.

Az elemző szerint Pilátus alakját a világon legtalálóbban Munkácsy festette meg, egyaránt sikeresen ábrázolva a benne fészkelő kételyeket, majd az igazság felismerése nyomán rajta eluralkodó indulatokat, az ártatlanság kimondásának kényszerét és a vérszomjas tömeg követelése közötti vívódást és megoldáson való töprengést. Ezek mellett a koholt vádak alapján egyre növekvő felháborodást, és megfékezésének igyekezetét, melyre az összeszorított ajkak utalnak.

Az előadás végére a hallgatóság rádöbbenhetett, hogy ebbe az egyetlen képbe tulajdonképpen Jézus tragédiába torkolló életútja van belesűrítve. Ez pedig Munkácsyn kívül eddig senkinek sem sikerült.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.