Képtalálat a következőre: „orban viktor 1989 nagy imre temetés”

Fotó: Tóth István Csaba

Orbán Viktor nevét 1989. június 16-a óta jegyzik a Kárpát-medencében. Az akkor mindössze 26 éves politikus Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének napján mondott egy rendkívül kemény, lényeglátó, prog­ram­adó beszédet, melyet ma is egyetértéssel hallgathatunk. Kimondta azt, amit mások abban a pillanatban nem mertek, vagy nem tartottak taktikusnak.

A történelem úgy hozta, hogy 29 évvel később, ugyanezen a napon tarthatott Orbán Viktor egy másik bátor hangú, hasonlóan lényeglátó, programadó beszédet, a Helmut Kohl emlékére rendezett konferencián, amelyben éppoly tűpontos lényeglátással elemezte a jelenlegi elnyomó hatalom, az Unió vezetése által is képviselt globalizmus valódi szándékait és az ellenállás útját, mint tette azt a Szovjetunió vonatkozásában 1989-ben.

A nagy ívű expozéban a globális háttérhatalom legfontosabb mesterkedései kerültek terítékre úgy, hogy közben a konferencia névadójának erényei is megfelelő kihangsúlyozást nyertek, továbbá a rendszerváltás idején újrafogalmazott német–magyar kapcsolatok alapja is kellő megvilágítást kapott.

A beszéd központjában a jelenkor legfőbb problémája, Európa megmaradása, a migránskérdés került, amit a magyar miniszterelnök a tagországok szuverenitásának problémájával kapcsolt össze. Emellett frappánsan mutatott rá arra is, hogy a migrációval való szembenállás mellett a volt kommunista országok, valamint az Unió nyugati része között a kommunista eszmékhez való viszony mentén is ellentét feszül. Figyelmeztetett arra, mekkora veszélyt rejt magában az, ha az Európai Néppárt hagyja, hogy a baloldal mondja meg e pártcsaládnak, mit tegyen, mi a szalonképes, mi az európai.

A lényeg azonban a következő sorokban húzódik meg: „Azt tanácsoljuk mindenkinek, hogy bánjon csínján azzal a gondolattal, hogy az iszlám bármely európai ország része lenne. Jó tudni az iszlám válaszát. Mi, magyarok ismerjük. Ha például az iszlám Németország része, az muszlimul azt jelenti, hogy Németország az iszlám része. Ezen érdemes elgondolkodni.”

Ez a legfőbb probléma. És Európa vezetői ahelyett, hogy minden eszközzel védenék földrészünket az iszlám offenzívájával szemben, szélesre tárnák a kapukat eme agresszív, a mienkkel összeegyeztethetetlen kultúra honfoglalói előtt.

Borbély Zsolt Attila / Székely Hírmondó

4 hozzászólás

  1. Mikulás

    Na jó De kik most azok a vezetők Budapesten a politikai életben a Parlamentben az Akadémián akik megakadályozzák a magyarságot abban hogy fellépjen a trianoni gyalázat ellen? Kik gátolják Raffay Ernőt és a magyarok világszövetség-ét abban hogy nemzetközi bírósághoz forduljunk a trianoni gaztett megsemmisítése érdekében? Orbán annyit beszélhet a muszlimokról amennyit akar de a zsidók azok akik ott ülnek a hatalomban és gátolják nemzeti törekvéseinket. Magyarországnak Horthy Miklós óta nem volt igazi magyar vezetője csak zsidók . Rákosi rosenfeld Mátyás zsidó volt Antall József zsidó Horn Gyula zsidó Gyurcsány zsidó családba házasodott Orbán Viktor pedig anyai ágon zsidó apai ágon cigány . aztán ezeknek az embereknek a kiszolgáló személyzetük is ilyen zsidó banda és szabadkőművesek akik nem engedik hogy trianonhoz hozzá nyúljunk . Lásd a gyáva és gonosz kecskét aki Antall József jobb keze volt úgy hívják hogy jeszenszky Géza ő Trianon elleni fellépésünket bírálja sőt a magyar- áruló Momentum párt mellett kampányolt amit az a kis szőrös pesti zsidó nyikhaj vezet aki úgy néz ki mintha az osztrák homobuzi Conchita-t utánozná. És lásd Boros Pétert Antall József másik jobb kezét akiről pedig kiderült hogy ő a magyarországi szabadkőművesek főnöke.

    Orbán Viktornak először is haza kellene hozni a magyar csapatokat irakból és afganisztánból itt nem a muszlimok az agresszorok hanem mi vagyunk az agresszor az ő földjükön. magyar katonák gyilkolnak muszlimokat Irakban és afganisztánban ezt tesszük, ennek véget kell vetni. Hagyjuk már abba ezt a muszlimokra való ujjal mutogatást szedjük végre ki a gerendát a saját szemünkből mielőtt a szálkát keressük az övékben. igen menekülnek a muszlimok irakból is meg afganisztánból is Na de ki az aki megtámadta őket Hát mi vagyunk azok akik megtámadták őket és mi vagyunk azok akik katonai erővel elfoglaltuk és jelenleg is katonai megszállás alatt tartjuk a földjüket. Ne nézzük már ennyire hülyének a muszlimokat amikor mi Nyugati keresztények támadtuk meg őket és amikor szégyenszemre magyar katonák megszálló csapatként vannak jelen Kabul repülőterén Afganisztán fővárosában. Az afganisztáni muszlimok pont olyan hálásak nekünk mint amilyen hálásak mi voltunk az oroszoknak akik 30 valahány évig megszálltak minket 1956 után vagyis félretéve a tréfát pont úgy gyűlölnek minket mint ahogy mi gyűlöltük a mi orosz megszállóinkat . Nem olyan nehéz ezt megérteni ha lenne bennünk egy kis becsület.

    Válasz
  2. Szekely Attila

    Nem kellene annyira iteniteni a volt roma parttitkar fiat , a Soros tanitvanyt mert csak azt mondta amit a volt elvtarsai elvartak tolle vagy most a Likudos fonokei elvarnak.

    Válasz
  3. Sorok-Soros

    Azon kellene elgondolkozni,hogy miota az ember ember lett,azota vandoroltak es vandorolnak a jobb megelhetesert. Azt nagyon jol tudja a Miniszter ur is,mert az orszagbol tizezer szamra mentek es mennek el. Csak hat O ezzel kerult be a vezetebe,es ezzel tartsa fen magat a riogatassal. Hogy mi lesz a jovoben? Jo kerdes,de senki sem tudja,meg Okeme sem. Mikor elkezdodott a Keresztenyseg,uldoztek tuzzel-vassal. Aztan mikor latta az uralkodo osztaly,hogy egy komoly veszely rajuk nezve,akkor egybol hivatalossa tettek es mindenkit tuzzel-vassal rakenyszeritettek. Ami a jovot illeti,majd azt fogjak rakenyszeriteni ami a hatalomnak hasznara vallik. Az hangoskodok,pedig elhallgatnak es tudomasul veszik,vagy vallajak a kovetkezmenyeket. Ez ilyen egyszeru.

    Válasz
  4. antal m.

    JÓ ÁLLÁSPONT! Aki az iszlámot kiszolgálja most, az uralja is később.
    A taktikázás,- érvelés is!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük