Fotó: Tóth István Csaba

Orbán Viktor nevét 1989. június 16-a óta jegyzik a Kárpát-medencében. Az akkor mindössze 26 éves politikus Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének napján mondott egy rendkívül kemény, lényeglátó, prog­ram­adó beszédet, melyet ma is egyetértéssel hallgathatunk. Kimondta azt, amit mások abban a pillanatban nem mertek, vagy nem tartottak taktikusnak.

A történelem úgy hozta, hogy 29 évvel később, ugyanezen a napon tarthatott Orbán Viktor egy másik bátor hangú, hasonlóan lényeglátó, programadó beszédet, a Helmut Kohl emlékére rendezett konferencián, amelyben éppoly tűpontos lényeglátással elemezte a jelenlegi elnyomó hatalom, az Unió vezetése által is képviselt globalizmus valódi szándékait és az ellenállás útját, mint tette azt a Szovjetunió vonatkozásában 1989-ben.

A nagy ívű expozéban a globális háttérhatalom legfontosabb mesterkedései kerültek terítékre úgy, hogy közben a konferencia névadójának erényei is megfelelő kihangsúlyozást nyertek, továbbá a rendszerváltás idején újrafogalmazott német–magyar kapcsolatok alapja is kellő megvilágítást kapott.

A beszéd központjában a jelenkor legfőbb problémája, Európa megmaradása, a migránskérdés került, amit a magyar miniszterelnök a tagországok szuverenitásának problémájával kapcsolt össze. Emellett frappánsan mutatott rá arra is, hogy a migrációval való szembenállás mellett a volt kommunista országok, valamint az Unió nyugati része között a kommunista eszmékhez való viszony mentén is ellentét feszül. Figyelmeztetett arra, mekkora veszélyt rejt magában az, ha az Európai Néppárt hagyja, hogy a baloldal mondja meg e pártcsaládnak, mit tegyen, mi a szalonképes, mi az európai.

A lényeg azonban a következő sorokban húzódik meg: „Azt tanácsoljuk mindenkinek, hogy bánjon csínján azzal a gondolattal, hogy az iszlám bármely európai ország része lenne. Jó tudni az iszlám válaszát. Mi, magyarok ismerjük. Ha például az iszlám Németország része, az muszlimul azt jelenti, hogy Németország az iszlám része. Ezen érdemes elgondolkodni.”

Ez a legfőbb probléma. És Európa vezetői ahelyett, hogy minden eszközzel védenék földrészünket az iszlám offenzívájával szemben, szélesre tárnák a kapukat eme agresszív, a mienkkel összeegyeztethetetlen kultúra honfoglalói előtt.

Borbély Zsolt Attila / Székely Hírmondó