Szorosan együttműködik a helyi önkormányzat és a megyei tanács

Mint arról a korábbiakban beszámoltunk ötven százalékos támogatásra lehet pályázni inkubátorházak létrehozása érdekben.

Ezt a lehetőséget kihasználva Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és Hargita Megye Tanácsa közösen pályázna egy a megyeközpontban működő inkubátorház létrehozására. Tegnap, január 30-án a megyeházán ma pedig a csíkszeredai városházán ültek egy asztalhoz az érdekelt felek.

Az erre a célra kijelölt épület, a Petőfi Sándor és Kőrösi Csoma Sándor utcák kereszteződésében elhelyezkedő volt Vigadó épület 2012-ben elkészített engedélyeztetési iratcsomóját (DALI) átadták a megyei tanácsnak. A megállapodás szerint a megyei tanács erre alapozva közbeszerezteti az új iratcsomó elkészítését és ugyancsak a megyei tanács írja meg a pályázatot.

A pályázáshoz szükséges ötven százalékos önrész egyenlő arányban oszlik a két önkormányzat között a működési költségek pedig úgyszintén. A csíkszeredai inkubátorház esetében a pályázat feltételeit szemelőtt tartva ágazati inkubátorházként kell létrehozni. A pályázati kiírás értelmében ugyanis az ide beköltöző vállalkozások profilja hasonló kell legyen.

Turizmus, textil- és bőripar, fa- és bútoripar, kreatív ipar, autó- és alkatrészipar, informatikai és kommunikációs technológiák, egészségügy, energia és környezetmenedzsment, biogazdálkodás és biotechnológiák, vagy kutatás és fejlesztés szakterületen kell elindítani az intézményt.

Szorosan együttműködik a helyi önkormányzat és a megyei tanács

Hargita Megye Tanácsa illetékes munkatársai, Csíkszereda önkormányzati kollégái, a Csíki Vállalkozók Egyesülete, a csíkszeredai The House Coworking irodaház képviselői és a Sapientia egyetem csíkszeredai karának képviselői is egyetértettek, hogy az egyik járható út az IT ágazat lenne. A pályázati kiírás ugyanakkor megköveteli a minimum 16 hasonló ágazatban tevékenykedő kezdővállalkozást is egy inkubátorházon belül.

Füleki Zoltán alpolgármester szerint ezzel a projekttel kettős célt valósítanak meg, hiszen a patinás épület felújítása mellett valós, a fiatalokat érintő funkciója is lesz a város központjában.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke korábban kijelentette, hogy bármennyi inkubátorház létrejön a megyében, azok mind a fejlesztést szolgálják és ezeket a létesítményeket egységesen kell kezelni. A gazdaságfejlesztés érdekében.

A tervek szerint ugyanis a jelenlegi székelyudvarhelyi inkubátorház mellett a pályázati lehetőséget hasonló, de ágazati intézményt hoznának létre nem cask Csíkszeredában, de Székelykeresztúron, Gyergyószentmiklóson és egy másodikat Székelyudvarhelyen. Ezekről folyamatosan zajlanak az egyeztetések. A megyeelnök ugyanakkor jó iránynak tartja az IT szakágat, hiszen így a jelenleg Kolozsváron dolgozó fiatalok így itthon is jó körülmények között dolgozhatnak.

A pályázat másik feltétele, hogy az inkubátorház működtetője két év tapasztalattal kell rendelkezzen. Jelen esetben vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a már létező Harghita Business Center fejlesztési társulásba Hargita Megye Tanácsa, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és Oroszhegy község mellé társuljon Csíkszereda, Gyergyószentmiklós és Székelykeresztúr önkormányzata a human erőforrást pedig további személyek felvételével bővítsék.

A Hargita Megyei Tanács sajtóközleménye