Fotó: Bíró Blanka / Krónika

A Magyar Polgári Párt ezentúl nem támogatja a december 1-jei román nemzeti ünnep megszervezéséhez való anyagi hozzájárulást megszavazó határozatot – közölte Pethő István, a párt képviselője Kovászna Megye Tanácsának tegnapi soros ülésén.

Felszólalásában rámutatott, Sepsiszentgyörgyön idén is megismétlődtek a magyarellenes megnyilvánulások, idegenből jött egyének megsértették a helybelieket, ezért az MPP tanácstagjai ezentúl az anyagi támogatás ellen fognak szavazni. Az RMDSZ tanácstagjai azt tesznek, amit akarnak, de ők (ketten vannak – szerk. megj.) ezt nem támogatják – mondotta.

Florentina Teacă szociáldemokrata képviselő reagálásában elmondta, idén igazán nem történtek nacionalista megnyilvánulások egyik oldalról sem, az Új Jobboldal Párt tagjait a csendőrök elszigetelték. Mint ismeretes, Románia nemzeti ünnepének megszervezését a prefektúra bonyolítja le, de az anyagi felét a megyeháza, illetve a megfelelő helyi önkormányzatok, Sepsiszentgyörgy esetében a városháza állja. Ehhez tanácshatározat szükséges. A megyeháza idén 30 000 lejt utalt ki a célra.

Az egyesülés felvonulásán az Új Jobboldal Pártnak a rendfenntartók által elkülönített mintegy hetventagú csoportja skandálta: Románia nemzetállam!; Hargita és Kovászna román föld!; A román nyelv az egyedüli úr!; Börtönt az autonómiáért! (sz.)

Háromszék

4 hozzászólás

  1. antal m.

    Adalbert Nagy ! Úgy értelmezem, hogy mi a civilizáltság emberei vagyunk!
    Ne tessék rám haragudni,– én már rég nem hiszek Dragnea-ban.
    Ha, a forditotját bebizonyítja Dragnea,– addig még van egy annyi idő, mint amióta Ö ennyire híres a nép előtt!
    Tisztelettel.

    Válasz
  2. Rozsnyai László

    Teljesen egyetértek.

    Válasz
  3. antal m.

    Ha mi hasomló ízléstelenségeket vagy lerohanásokat csinálnánk valahol az országban, akkor tényleg egy szavunk se lehetne,— és járjanak-keljenek!
    De, a romániai magyarság ilyent nem tesz, mert nekünk a civilizáció szükséges!
    Másként festene minden!

    Válasz
  4. Tóducz

    Én sem, de kit érdekel?

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük