Érdekes „kollaterális hatása” van az afrikai sertéspestisvírus terjedésének. A székelynek eszébe jutott, hogy nem ártana betartani a törvényt. Ha ugyanis betör a megyébe a pestis, amire igen jó esélyünk van, akkor – jobb híján – leölik a falu összes sertését, amely potenciálisan tovább terjeszthetné a gyilkos kórt. Tulajdonképpen még ez is rendben lenne, hiszen – szakemberek szerint – a piaci árnak megfelelő kártérítést adnak. Mármint a szabályosan bejelentett, a törvény által előírt, fülszámmal ellátott állatok után, mert ami nincs, az után nem lehet fizetni.
Hirtelen nagy számban jelentkezni kezdtek a gazdák az állatorvosnál, hogy fülszámot tetessenek sertéseiknek, mert „volt, de kiesett”. Dehogy volt! Mi is kikerüljük a törvényt, mi is megkeressük a kiskaput, mi is „smekkerek” vagyunk, pedig ezekkel a tulajdonságokkal előszeretettel szoktuk „felruházni” – ahogy a megyei tanácselnök emlegetni szokta – a Székelyföldet körülvevő ország lakóit.
Pedig bármiféle valós önrendelkezésnek az alapja az erkölcsös, törvénykövető, fegyelmezett állampolgár. Persze lehet mondani, hogy ezek észszerűtlen dolgok, nem a „mi törvényeink” (pedig azok, mert járványok idején igenis egységes, országos jogszabály kell, és az van máshol is), de ez csak egy – meglehet kiragadott – példa. De vajon a vizeink sem a „miénkek”, mert lehet, hogy Rétyen a „brassóiak” szemetelnek, de nehogy már románok töltenék meg flakonnal, gumicsizmával, tévékészülékkel és minden egyéb szeméttel, teszem azt Zalán vagy Kálnok patakjait.
A rendtartó székely faluban, amire állandóan hivatkozunk, nem azért nem loptak, mert esetleg soha senki sem próbálta meg, hanem azért, mert akinek erre hajlama volt, annak már az ükapját is kardélre hányta a faluközösség, nem kellett oda sem DNA, sem DIICOT.
Nem mintha a holnap azzal fenyegetne, hogy autonómiát ad a román parlament, de talán addig sem ártana, ha megmutathatnánk, nem nekik, magunknak, hogy a mi társadalmunk olyan, amelyik ezt nemcsak megérdemli, hanem élni is tudna vele.
Erdély András / Székely Hírmondó