Az örök befejezetlen múltMiközben pár napja az ország színe-java Nagy-Románia létrejötte újabb megünneplésének révületében időzött, lélegzet-visszafojtva várva a katonai díszfelvonulásokat, valamint a még annál is parádésabb szónoklatokat, hazafias üzenetekkel töltve meg a közösségi oldalakat és nem csak, idén is akadt olyan pillanat, mely alaposan beárnyékolja a dicsőnek szánt emlékezést.

A modern Románia létrejöttének is nevezett nagy egyesülés 101. évfordulója előtt két nappal egy másfajta, ünnepre és örömre okot még távolról sem adó múltidézésre került sor – ez alkalommal a legfelsőbb bíróságon.

A román igazságszolgáltatás ugyanis kerek harminc év után eljutott odáig, hogy elkezdje azt a pert, amelynek végén az 1989-es, forradalomnak nevezett – több száz ember értelmetlen véráldozatával járó – eseménysorozatért felelős főkolomposok közül párat elviekben elszámoltatnának. Az összeset valahogy most sem sikerül, hiszen szintén a múlt héten derült ki, hogy az akkori zavaros történések sűrűjében feje búbjáig merült Petre Roman volt kormányfő, illetve Teodor Brateș, a román közszolgálati televízió volt főszerkesztője kapcsán a bíróság elzárkózik a katonai diverziókeltésben betöltött szerepük tisztázásától. A legfőbb ügyész idevágó kérését legalábbis visszadobták olyan alapon, hogy továbbra sincs elegendő bizonyíték ellenük. Tegyük hozzá: figyelembe véve, hogy egyszer már felmentették őket, nagy eséllyel ezután sem lesz. Az sem mellékes apróság, hogy Roman 73 éves, Brateș pedig a 86.-at tapossa. A per fő vádlottjai is előrehaladott korban vannak, így a karmester Ion Iliescu lassan a kilencvenediken is túljutott, és Gelu Voican Voiculescu vagy Iosif Rus tábornok sem fiatal már, amint az egykori tetteik közvetlen vagy közvetett áldozatai sem.

Mind a nagy egyesülés, mind az 1989-es „rendszerváltás” kapcsán ugyanakkor nehéz szabadulni egy gondolattól. A Románia jövőjét alapvetően meghatározó mindkét eseménysorozat egyik fő jellemzője az átmenetiség. S mint ahogy az 1920 után az erdélyi, bukovinai, besszarábiai románok által közfelkiáltással elfogadott – a többi nemzetiséggel való békés együttélést is szolgáló – ígéreteket nemhogy nem teljesítették, de továbbra sem igazán akarnak hallani róluk, az 1989-ben megfogalmazottak is csak álmok maradtak. Utóbbi kapcsán három évtized sem volt elég, hogy legalább a bűnösöket felelősségre vonják, akik első körben légből kapott terroristákkal, majd 1990 márciusában a magyar veszéllyel, végül pedig a nyár derekán a bányászjárások ürügyén hosszú évekre elodázták a demokratikus útra lépés esélyét. Kaptunk helyette máig ható elvakult nacionalizmust, nyílt rablást és nyomort, avagy Ion Iliescu halhatatlan szavait idézve: „sajátos demokráciát”.

Marad a kérdés: eljut-e valaha oda ez a jobb sorsa érdemes ország, hogy a mítoszokkal, legendákkal, hazugságokkal és az ezeket kendőző olcsó külsőségekkel leszámolva végre kilépjen az örök átmenetből, az örök befejezetlen mondatok csapdájából?

Nagy D. István / Háromszék

2 hozzászólás

  1. antal m.

    Már nem kell sok idő és mesélhetnek a valótlanságokról végképpen! Nem lesz már sehol senki az igazságőreiből! Marad minden tovább, az eddigi módszeres hamisítottság alapján! Hatalmas azoknak a köre, akik nem akarják tudatni a néppel, a megtörtént valóságokat!

    Válasz
  2. Tóducz

    A kapnikbányai “dacul liber” (szabad dák), a tegnap nem kardba dőlt, mint egykor Decebal, hanem felkötötte magát a trikolórral (piros-sárga-kék). Ne nyugodjon békében.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük