A Regisztrált Tehetségpont minősítéssel rendelkező Osonó Színházműhely utolsó generációs Sony termékekkel próbálja felvenni a versenyt az okos készülékek világában, annak érdekében, hogy a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjait, valamint a társulat ifjúsági és tehetséggondozó projektjeiben résztvevő fiatalokat motiválni tudja a közösségi- és csapatjátékokra, a mozgásra, a táncra annak érdekében, hogy mozgáskultúrájukat, kinetikai képességeiket és gondolkodásukat fejlesszék.
A társulat számára fontos, hogy a világban megjelenő új termékekre ne elítélően tekintsen, hanem próbálja meg felfedezni bennük a fejlődés lehetőségét.
Az Osonó, mint Regisztrált Tehetségpont egy olyan projekttel nyert pályázatot a magyarországi Emberi Erőforrás Minisztériumának Nemzeti Tehetség Programjában, amely keretében több erdélyi és magyarországi szakember bevonása mellett egy utolsó generációs Sony Play Station virtuális valóság szemüveget, egy PS4 konzolt, mozgásérzékelő kamerát és move szenzorokat is vásárolt.
Az eszközöket leginkább a drámatagozat diákjai valamint a társulat által szervezett projektek résztvevői fogják használni.
Fazakas Misi a társulat rendezője, egyben a drámatagozat vezetője és színészmesterség tanára, valamint Mucha Oszkár az Osonó színésze és a drámás diákok szaktanára által létrehozott projektek célja a drámatagozaton tanuló fiatalok tehetségének kibontakoztatása, a szakmai és emberi kompetenciák fejlesztése a non formális oktatási módszerek által.
Fazakas Misi