Fotó: mediafax.ro

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a többi romániai nemzeti kisebbség képviselőit tömörítő parlamenti frakció is aláírta kedden azt a megállapodást, amelyet Klaus Iohannis román elnök kezdeményezett a jogállamiságról és az európai értékekről.

A dokumentumot június 13-án már ellátták kézjegyükkel az ellenzéki pártok vezetői, közöttük Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Victor Ponta, a Pro Románia elnöke, valamint Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke.

Az elnöki hivatalban szervezett ceremónián Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke emlékeztetett, hogy már június 13-a előtt egyetértettek a megállapodásban foglalt elvekkel, de akkor nem tudta aláírni, mert éppen nem tartózkodott az országban.

Úgy vélte, az erdélyi magyar közösség előnyére válik a parlamenti pártok kiállása a hatékonyan működő és a jogállamiságot garantáló politikai intézmények, a független igazságszolgáltatás, valamint Románia európai integrációs politikájának folytatása mellett.

Kifejtette: az RMDSZ azt szeretné, ha törölnék az alkotmányból a kormánynak azt a jogát, hogy sürgősségi kormányrendeleteket fogadjon el, ezért javasolta: ezzel a törvényalkotási joggal csak rendkívüli helyzetekben, természeti katasztrófák vagy háború esetében élhessen a kabinet.

Mivel a Klaus Iohannis által előterjesztett politikai megállapodás nem tér ki a többség-kisebbség viszonyának rendezésére, Kelemen Hunor ismételten javaslatot tett egy többség-kisebbség közötti egyezményre. "Az RMDSZ által kidolgozott szöveg rögzítené, hogy a nacionalista kártyát ne lehessen kijátszani a választási kampányokban és a napi politikai vitákban, a megszerzett kisebbségi jogokat pedig ne csorbíthassa senki" – mondta az RMDSZ elnöke.

A megállapodást aláírók vállalták, hogy törvénymódosításokkal gyakorlatba ültetik a május 26-i európai parlamenti választásokkal egy időben tartott, a Iohannis által az igazságszolgáltatási reform ügyében kiírt népszavazást, amely érvényes és eredményes volt.

A kormánykoalíciót alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elutasította az elnök felkérését, hogy csatlakozzanak ők is az egyezményhez.

MTI