Greene King megváltoztatta három The Black Boy (A fekete srác), és egy másik The Black Head (A fekete fej) nevű kocsmájának a nevét – írja az Erdély.ma londoni tudósítója. Wayne Shurvinton ügyvezető igazgató szerint a nevek "rasszista töltetűek". Dr. Halima Begum, a The Runnymede Trust munkatársa üdvözölte a hírt, mondván, hogy a nevek folyamatosan emlékeztettek az "elnyomás történetére".

A Black Boy kocsmák – a suffolki Bury St Edmunds-ban és Sudbury-ben, valamint a Berkshire-i Shinfield-ben – a Black's Head mellett a derbyshire-i Wirksworth-ben új neveket kaptak, de Greene King szerint egy kis időbe telik, mire a táblák elkészülnek.

Az Egyesült Királyságban körülbelül 70 "The Black Boy" nevű kocsma működik, és továbbra sincs konszenzus arról, hogy a név honnan származik. (Ez részben a bányaiparhoz köthető, valamint II. Károly király beceneve is egyben.)

Shurvinton úr szerint "a homályos eredet ellenére" volt egy nézet, amely szerint a nevek "rasszizmushoz kapcsolódnak", ezért tudtuk, hogy meg kell tennünk ezt a lépést, ha folytatni akarjuk az utunkat, hogy valóban antirasszista vállalattá váljunk.

A Black Boy in Shinfield egyike annak a négy kocsmának, amely új nevet kapott. A Bury St Edmunds-i kocsmát ma már "Nyugati kapunak" hívják. A sudburyi kocsmát átnevezték "Lady Lady"-re.
A shinfieldi kocsmát "The Shinfield Arms-nak" hívják. A derbyshire-i kocsma nevét The Quarryman-ra módosították.