Az Új kenyér ünnepe MarosvásárhelyenAz augusztus 20-i Új kenyér ünnepéről tartott sajtótájékoztatót Marosvásárhelyen Cseh Gábor, az EMNT Székelyföldért felelős régióelnöke.

Cseh Gábor elmondta, az Új kenyér ünnepe Marosvásárhelyen több szempontból is újdonságot tartogat: az eddigi rendezvényektől eltérően idén színpad is lesz, amelyet az egykori Barátok-temploma helyén állítanak a szervezők.

Az ünnepi köszöntőt idén Dr. Sándor Krisztina az EMNT ügyvezető elnöke, valamint  Magyarország Csíkszeredai Konzulátusának képviselője mondja. Ezt követően kenyéráldást mondanak a magyar történelmi egyházak képviselői, majd megszentelik az új búzából sütött kenyeret. Az ünnepség augusztus 20-án 19 órától a Színház téren lesz, ahol az áldás után 100 kiló kenyeret osztanak szét az ünneplők között. Az ünnepi rendezvényen fellép: Kilyén Ilka színművész,  Szabó Előd  énekes, a Titán együttes frontembere,  Sorbán Enikő  népdalénekes, a Homoród mente pacsirtája, Boros Emese énekes és Fülöp Csongor zenész, valamint  fellép a Csillagfény Néptáncegyüttes és a Mezőcsávási Fúvószenekar.

Az Új kenyér ünnepe MarosvásárhelyenKenyéráldást a magyar történelmi egyházaink képviselői mondják: Oláh Dénes katolikus főesperes, Czirmay Csaba Levente református esperes, Nagy László unitárius lelkész és Papp Noémi evangélikus lelkész. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a magyar állam folytonosságának szimbóluma és emléknapja az augusztus 20-i Szent István nap, ami egyben a legrégibb ünnepünk, és ami 1771-től nemzeti ünnepnek számít. Ez egyben az új kenyér ünnepe is, amelyet Szent István napján sütöttek az új búzából, ami a megélhetést és az otthon biztonságát szimbolizálta, így az ünnepi asztal ékessége volt.

Az eddigi évekhez hasonlóan az óriáskenyereket az Eldi pékség süti, a megszentelt kenyereket pedig szétosztják az ünneplők között. Ebből az alkalomból idén ismét kiállítják a magyar koronát és a magyar koronázási ékszereket. Cseh Gábor külön köszönettel illette az Eldi pékség marketing igazgatóját, Kabai Csabát, aki az elmúlt évek során következetesen támogatta ezt a rendezvényt. A szervezők szeretettel várnak mindenkit.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája

6 hozzászólás

  1. Dobai

    Akkó máma nem éhezünk. Kinyer osztás lesz emberek.
    Én kétszer fogok sorba állni! Egy darab szalonna
    is jól fogna na.

    Válasz
  2. Tóducz

    Ez a “gyerek”, a Cseh Gabika, egy végtelenül tehetségtelen futball potkapus volt Marosvásárhelyen zsenge korában, ilyen meg olyan helyi kis csapatoknál, aztán futballbíró lett, s a megyei bajnokságban szomorította a libalegeltetőn a csapatokat. Vénségére nekifogott fontoskodni politikai téren is. Későn érő típus.

    Válasz
    • Udvar sándor

      Te igen szigorú kritikus probálj meg te is fontoskodni az erdélyi magyarok èrdekében.A lelkiismereted biztosan jobb lesz,ne késlekedj.

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves Udvar úr, tessék jobban dokumentálódni és utána sándorkodni. A léhűtők lelkiismeretével van probléma!

        Válasz
      • Mikulás

        Csatlakozom Udvar Sándorhoz.

        Tóducz Úr túlzásba viszi a kötekedést.

        Válasz
        • Tóducz

          Kedves, aranyos Mikulás bácsi, miből tetszik gondolni? Csak úgy, me írja va egy angol nyelvű internetes felület, ahol olvasni tetszett egy nagy baromságot és itt meg is tetszik osztani velünk olvasókkal?

          Válasz

Hagy egy Válaszot Dobai-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük