A koronavírus elleni oltás harmadik dózisának beadására azokban az országokban kell hangsúlyt fektetni, ahol 70-80 százalékos az átoltottság – jelentette ki csütörtökön az új egészségügyi miniszter.

rafila

Alexandru Rafila rámutatott, az Egészségügyi Világszervezet ajánlásai értelmében is az átoltottság növelése kell hogy legyen a prioritás. Azokban az országokban, ahol a lakosság 70-80 százaléka teljeskörűen be van oltva koronavírus ellen, nagyon fontos az úgynevezett booster oltás, a 35-40 százalékos átoltottságú országokban azonban az az elsődleges fontosságú, hogy az oltatlanok közül minél többen megkapják a vakcinát.

A harmadik dózis kapcsán a tárcavezető kiemelte, mindazok esetében, akik nem estek át a betegségen, ez egyértelműen lényeges, mert az oltással szerzett immunitás hat hónap után bizonyítottan gyengül. Úgy véli azonban, tisztázni kellene, hogy mindenkinek szüksége van-e az emlékeztető oltásra. "Meg kell vitatni a dolgokat. Tudományos bizonyítékokra van szükség, amelyek igazolják a harmadik dózis szükségességét, például a betegségen átesett személyeknél" – nyomatékosította.

Rafila elmondta, jómaga tavaly decemberben fertőződött meg a koronavírussal, márciusban megkapta az oltás első adagját, áprilisban a második dózist, a harmadikat azonban még nem kérte.