Több mint ezren kérik írásban, hogy az Untold fesztivált a városon kívül rendezzék meg

Emil Boc úgy véli, hogy az Untold fesztiválnak nagyobb pozitív hozadéka van, mint amennyi kellemetlenséget okoz. A kolozsvári polgármester ezzel válaszolt szerdán arra a több mint ezer személy által aláírt petícióra, amely azt kéri, hogy a fesztivált költöztessék a városon kívül.

"Tiszteletben tartom azok véleményét, akik másképp látják az Untold fesztivált. Ugyanakkor kitartok amellett, hogy a fesztiválnak nagyobb pozitív hozadéka van, mint amennyi kellemetlenséget okoz. Éppen ezért arra törekedünk, hogy megtartsuk a pozitív felét és csökkentsük a negatív hatásokat" – nyilatkozta Emil Boc a helyi tanács ülését követően.

Az online petíciót egy kolozsvári polgár indította el, amelyben azt kéri, hogy az Untold fesztivált, amelyre idén 250.000 látogatót várnak, a városon kívül szervezzék meg éppen úgy, mint a többi hasonló eseményt, például az Electric Castle-t.

A kezdeményező és több mint ezer támogatója elégedetlen azzal, hogy a fesztivál négy, és azt megelőző előkészületek még legalább három napjára, gyakorlatilag lezárják Kolozsvár központját.

Az aláírók hangsúlyozzák: nem a fesztivállal, hanem ennek helyszínével van gondjuk.

Az Untold fesztivál harmadik kiadására augusztus 3-a és 6-a között kerül sor Kolozsváron.

Agerpres