Az USR PLUS miniszterei úgy viselkedtek, "mint valami elkényeztetett gyerekek" – mondta hétfő este Florin Cîțu miniszterelnök. A kormányfő szerint "normális", hogy az USR PLUS tárcavezetői lemondanak tisztségükről, miután benyújtottak egy bizalmatlansági indítványt a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) közösen. Hozzátette azonban, addig nem kívánja kommentálni a témát, amíg nem kapja kézhez lemondásaikat, a további lépésekről is csak ezt követően döntenek. "Én még nem láttam semmit, előbb látni akarom a papírokat" – fogalmazott.

florin-citu-1

Cîțu kiemelte, "a legnagyobb rossz" akkor érte az országot, amikor az USR PLUS szövetségre lépett az AUR-ral. "Több ízben is kijelentettem, hogy a jobboldali koalíciónak kell irányítania Romániát, de ez kissé bonyolulttá válik, amikor a jobboldaliak, vagy legalábbis akiket annak hittünk, egy szélsőséges párttal szövetkeznek, majd maguk mellé akarják állítani a szocialistákat is" – mondta.

A kormányfő hozzáfűzte, számos fontos tervezet vár elfogadásra az elkövetkező időszakban, az ország érdekeit kellene szem előtt tartani, de az USR PLUS miniszterei úgy viselkednek, "mint valami elkényeztetett gyerekek".

Megkérdezték tőle az újságírók, hajlandó lenne-e vezetni egy olyan kormányt, amelyet a Szociáldemokrata Párt is támogat. "Nem igazán látom, miként lenne ez lehetséges. (...) Én nem alkalmazom a Dragnea módszereit, nem buktatom meg a saját kormányomat" – válaszolt.

Cîțu hozzátette, ha esedékes lesz, tárgyalásokat kezdeményez egy új parlamenti többség kialakítása érdekében, de nem pontosította, hogy kikkel képzeli ezt el.

Az USR PLUS társelnöke, Dan Barna hétfő este közölte, hogy az alakulat miniszterei kilépnek a Florin Cîțu vezette kabinetből, kedd reggel benyújtják lemondásukat.