Szász Anikó magyartanár és Radványi Hajnal (jobbra). A jó hangulatú találkozón irodalomról, de a Máltai Szeretetszolgálat és a baróti nyugdíjasklub tevékenységéről is szó esett

Kedden, október 16-án délelőtt, Erdővidék Múzeumának Kászoni Gáspár-terme egy egészen rendhagyó találkozónak adott otthont: a 90 éves, nagyajtai születésű, jelenleg Marosvásárhelyen élő, de fiatalkorát Baróton töltő Radványi Hajnal (avagy Trattner Babi néni, ahogy még ismerhetik a régebbi barótiak) mutatta be verses- és novelláskötetét.

Radványi Hajnal nemcsak az irodalmat kedvelőket örvendeztette meg a különleges könyvcsemegékkel, de időutazásra is invitálta a résztvevőket a múlt század harmincas éveibe, azokba a szép időkbe, amikor a gyermekkor, így az ő gyermekkora is, nem számítógépből és mobiltelefonokból állt, hanem napsütésből, erdei sétákból, emberi méltóságból, sok közös élményből, valódi boldogságból.

Babi néni felidézte azokat az időket, amikor a bibarcfalvi (akkor még csodák csodájára működő és sokak által látogatott) fürdőre lóbusszal, vagyis lovaskocsival mentek fel a barótiak (Lóbusz a címe novelláskötetének is – szerz. megj.), emlékeztetett dédnagyapjára, akinek szeszgyára volt Baróton, nagyapjára, aki a Brassói Lapoknak volt tulajdonosa. Baróti egybélije, szomszédja és egyben legjobb barátnője volt az idén elhunyt Tomsa Jolán, vagyis Tomsa Babika néni, akire szeretettel emlékezett, és arról is mesélt, hogy miként vallott szerelmet neki 60 éves kortárstalálkozójukon neves halbiológus osztálytársa, a szintén baróti születésű, és szintén elhunyt Kászoni Zoli bácsi.

Lóbusz című novelláskötetében barátnője, Babi tanító néni mellett más, régen élt baróti személyek is megelevenednek, így történetet olvashatunk a könyvben az egykor Baróton élt, tragikus sorsú három szép Valics lányról, Juciról, Katiról és Masuról, Ecetes Lajiról, akinek „ecetes” története szívünket is elfacsarja, Dénes tanító bácsiról, aki üres tenyerét felmutatva kérdezte, „mi van a kezemben?”, így magyarázva a kisdiákoknak a semmi fogalmát.

A szerzőnek nemcsak gyermek-, de felnőttkori kanyargós életútja is különleges volt.

Tizenkét évesen családjával Szatmárra költöztek, aztán kémia szakon kezdte el az egyetemet, de kitessékelték onnan, végül állomásfőnök lett a vasútnál, onnan ment nyugdíjba. Nyugdíjason végezte el a teológiát, és 12 évet még tanított Marosvásárhelyen. Egy fia volt, aki meghalt.

– A nehéz időkben az írás jelentette számomra a kapaszkodót – vallotta be.

A találkozón jelen voltak a baróti Boróka Nyugdíjasklub tagjai, akiknek tevékenységeiről irányítójuk, Dénes Kinga tartott beszámolót, Radványi Hajnalt ugyanakkor elkísérték Barótra a Máltai Szeretetszolgálat marosvásárhelyi önkéntesei, Princz Mária és Pollák Erzsébet, valamint Szász Anikó magyartanár és Baranka Katalin diáklány is, akik meséltek segítő tevékenységeikről, és előadásukkal a találkozó jó hangulatát is emelték

Böjte Ferenc / Székely Hírmondó