Új Bánk bán produkciót hoznak létre a Coopera és partnerei 2020-ban. Az előadás, amely egyben tisztelgés a nemzeti összetartozás éve előtt, nemzetközi turnén kívánja a magyar operairodalom egyik legfontosabb darabját az azt megillető helyére emelni a világ színpadain. Az opera rendezője a Kossuth- és Jászai-díjas Vidnyánszky Attila, a címszerepben pedig Molnár Levente, Liszt-díjas, erdélyi származású művészt láthatjuk majd.

„Számomra, számunkra a nemzeti összetartozást nem lehet szebben kifejezni, mint a művészettel, anyaországi és határon túli művészek közös alkotásával.” – nyitotta meg a Coopera sajtótájékoztatóját Dr. Vadász Dániel producer. A 2020-ban induló, hazai és nemzetközi turnét is magába foglaló előadássorozattal, a Bánk bán bemutatójával a Coopera produkció új szintre emeli eddigi misszióját, amely az operajátszás népszerűsítését, minőségi előadások létrehozását öleli fel Magyarország vidéki színházaival közös koprodukciók útján.

A teljesen új produkció életre hívásához olyan kiemelt művészeket sikerült bevonni, mint a Kossuth- és Jászai-díjas Vidnyányszky Attila, a Liszt-díjas Molnár Levente, a Liszt-díjas Kesselyák Gergely karmester, valamint Kováts Kolos és Kálmándi Mihály Kossuth-díjas operaénekesek. Erkel darabjának mozgatórugói a női főszereplők: Melinda szerepében a Honthy-díjas Fischl Mónikát, míg Gertrúd szerepében a Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett mezzoszopránt, Mester Viktóriát láthatja majd a közönség. A produkció első szereposztásában színpadra áll még Boncsér Gergely és Kendi Lajos is.

„Egy nagyon erős alkotói csapatot sikerült magunk mellé állítani, nagyon büszke vagyok rá. A második, vagy akár harmadik szereposztáson még dolgozunk, de a tervünk az, hogy minél több énekessel alkossunk közösen, olyanokkal is, akik még kifejezetten a karrierjük elején állnak. Mivel 100 előadást is megélhet a darab világszerte, bízunk benne, hogy erre bőven lesz lehetőségünk.” – mondta el Molnár Levente, aki művészeti vezetőként is részt vesz a folyamatokban.

Az új előadás erdélyi díszbemutatója 2020. augusztus 9-én lesz a csíksomlyói Nyeregben, ahová közel 100 000 embert várnak a szervezők, anyaországi díszbemutatójára pedig 2020. augusztus 20-án kerül sor, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Magyarország legnagyobb szabadtéri színpadának jelentős múltja van az operaelőadásokat tekintve, így a szervezők részéről egyértelmű választás volt a helyszín. Bán Teodóra, az intézmény igazgatója pedig nagy örömmel fogadta a megkeresést, különös tekintettel arra, hogy az augusztus 20-i előadások mindig kiemelt ünnepként szerepelnek a Szabad Tér Színház nyári évadában.

Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja személyesen nem tudott jelen lenni, gondolatait Dr. Vadász Dániel tolmácsolta: „Rendkívül fontosnak tartom, hogy a nagy nemzeti alkotások és intézmények jelen legyenek a Székelyföldön, hogy itt is láthassák és hallhassák a legnagyobb magyar műveket és legnagyobb magyar előadókat. Meggyőződésem, hogy a csíksomlyói nyeregbe tervezett Bánk bán előadás, amely válasz egy valós igényre, mindebből hozni fog ide, a Székelyföldre, nagyban erősítve a nemzet országhatárok feletti összetartozásának tudatát.”

A Főkonzulátus mellett az erdélyi díszbemutató együttműködő partnere Hargita Megye Tanácsa és Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata is, hiszen a program a Csíkszeredai Városnapok kiemelt eleme.

„Csíkszereda Megyei Jogú Város a csíksomlyói nyereg vigyázójaként és a térség őreként örömmel és tárt karokkal várja a Vidnyánszky Attila rendezte, és világhírű szólisták előadásában megvalósuló Bánk bánt, címszerepben Székelyföld operanagykövetével, Molnár Leventével.” – derült ki Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda város polgármesterének nyilatkozatából.

Az első két előadást a Kolozsvári Magyar Opera Zenekarával, Vegyeskarával és Balettkarával közösen hívják létre, a későbbiekben pedig, ahogy a Coopera előadásai kapcsán megszokhattuk, helyi színházak karai csatlakoznak be az énekesek mellé.

Az augusztusi testvérbemutatók után az előadás elindul mind hazai, mind nemzetközi útjára: Magyarországon többek között a debreceni Csokonai Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban és a Győri Nemzeti Színházban is színpadra állítják. A külföldi turné első állomása az opera hazájába repíti a magyar nemzeti operát: októberben az olaszországi Genova ad otthont az előadásnak.

A Coopera és partnerei mellé állt a Petőfi Irodalmi Múzeum is, akik kiegészítőprogramként, Demeter Szilárd főigazgató ötlete alapján, egy utazókiállítással készülnek, amely a Bánk bán opera és dráma több mint 200 éves történetét mutatja be, ezzel téve igazán összművészetivé a kezdeményezést. (közlemény)