Barabási Albert-László: vége a magyar csodának, ijesztő a helyzet

Barabási Albert-László július végén érkezett haza az USA-ból, és rácsodálkozott, hogy az „üzletek nyitva voltak, a belvárosi vendéglők tele, a Balatonon a <<betelt>> tábla. És sehol egy maszk.”

A világhírű hálózatkutató amerikai barátainak „néha büszkén, néha hitetlenkedve mesélt a Magyar Csodáról, az életről, amely visszatért a normális medrébe”.

Azonban a helyzet azóta megváltozott: „július végén, napi 10-20 új fertőzéssel, a büszkeség jogos is volt. Viszont augusztus során felégettük azt az egészségi tőkét, amelyért tavasszal megdolgoztunk” – fogalmazott a tudós.

„Két hete, amikor 100 új fertőzést regisztráltak, akkor már az nagy számnak tűnt. A tegnapi 500 számomra ijesztő” – írta Barabási Albert-László, hozzátéve, hogy ez a szám azt jelenti, hogy „durván 100 000 aktív fertőzött van közöttünk, 100 magyarból egy”.

A hálózatkutató egy lépéssel tovább menve leírja, hogy ez azt jelenti, „naponta több tucatnyi egyén sétál el mellettem, aki ontja a láthatatlan vírust, és még nem tudja ezt magáról”.

A konklúzió szerinte a következő: „ha szeretnénk iskolát a gyerekeinknek, és a munkahelyre való bejárás lehetőségét, és nyitott boltokat és szolgáltatásokat, színházat és mozit is talán, és ha nem szeretnénk, hogy újra szedje a vírus az áldozatait a szüleink között, talán van még rá esély. Az új számok tükrében újra maszkot hordok.”

24.hu / Székely Hírmondó

42 hozzászólás

  1. László Ferenc

    Na Todut dr. ezt jól megkapta! Dr. Csiby Károly 2020. szeptember 11.-n 18:12 közelében írja önnek címezve: “Ne haragudjon, de kettőnk közül én vagyok a nyelvész. Én nem kotnyeleskedem bele az ön elmeorvosi szakmájába. Kérem, ön se tegye. Tisztelettel.”
    Erre már doktor úr nem is válaszolt – mert nem tudott!
    (néha jó kicsit visszamenni a bejegyzésekben, mert olyan beírás is található, ami letaglózza a doktor urat!)

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Nyúlugrasztó primadonna László bambino, tudtam, ott van olvassa. Uram, ne csak bambán bámuljon, lásson is!

      Válasz
    • antal m.

      Hasonló felhívást Toducz-nak nagyon sokan tettek. Sose okult azokból. Nem is fog, mert egy bosszú álló ROSSZ teremtés! A sokat taposott föld, majd igazságot tesz!

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Hát az olyan Önszerű, Jócka bá, nyúlugrasztó, stb. kaliberű vigécek.

        Válasz
  2. László Ferenc

    Mikulás 2020. szeptember 11.-n 15:31 közelében
    Mikolás úrral még nem volt szerencsém eszmecserét folytatni – de beírásából azt veszem észre, hogy ö valahol Amerikában tanulta a politológiát – majd gyakornokként rövid időt eltölthetett a FOX NEWS csatornánál is.
    Onnan bizonyára azért kellett távoznia, mert észrevették, hogy állandóan benézegetett a hírolvasó hölgyek miniszoknyája alá, Ez nyilván így történt, hiszen ő maga számolt be róla, hogy a hölgyek milyen rövid miniszoknyában olvassák a híreket – kilátszik mindenük!
    Ezért kerülhetett vissza az Óhazába – az erma olvasóit boldogítani!
    Szerencséje van Mikolás úr, hogy nem vádolták meg molesztálással! Akkor most nem az ermán osztaná a magasröptű politológiai hozzászólásait – ha nem valamelyik amerikai állami börtönben csücsülne!

    Válasz
    • Nyilas

      László Ferenc úr.
      Nem kellene már abbahagyni ezt a harmadik osztályos szinvonalu beszélgetést? Mert tényleg az az ember érzése, hogy Tóducz úr valamikori intézetébe csöppent. Mikulás úrral még nem volt szerencséje eszmecserét folytítni, de ahhoz már van szerenecséje, hogy életrajzot irjon neki.
      Görcsösen megpróbálja utánnozni antal m.-et, pedig láthatja, hogy ő is szenved őnmagától. Be akarja bironyítani, hogy őn lesz a győztes a párbajban, de láthatólag rozsdás kardját nem tudja kihúzni a hüvelyéből.
      Hetek óta egy értelmes hozzászólása nem volt önnek sem. Energiáját leköti a Tóducz úr főlötti győzni akarás, most már Mikulásba is beleköt, amolyan alsó tagozatos szinten, aztán majd kéri ön is Tókos urat, hogy valahogy tegye lehetővé, hogy Tóducz úr, vagy Mikulás ne válaszolhasson az ön sületlenségeire, mint tette azt antal m. is

      Válasz
  3. Dr. Csiby Károly

    Kedves Dobai úr! Én nem a futballisták körében élek. Johann Wolfgang Goethe, Johann Sebastian Bach, Georg Wilhelm Friedrich Hegel – én ebben a világban élek. Egyikük sem írta kötőjellel a többszörös keresztnevét. Tisztelettel.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Csiby úr, há ez is német, az is német. Úgyhogy is is.

      Válasz
  4. Dr. Csiby Károly

    A magyar nyelvben a kettős utóneveket nem köti össze kötőjel, csak az oláhban. A tiszteletreméltó édesapjától nagyon messzire gurult, mindenütt sztárolt “hálózatkutató” úr úgy látszik, a bunkó Amerikában is oláh helyesírású nevet visel, ahova kitántorgott feltalálni a melegvizet.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Csiby úr, de megtörténhet, hogy székely leszármazott és az ősei a Mihai Viteazul seregében harcoltak a magyarok ellen. A Székelyföldön nagy divat a keresztnevek halmozása és akár vezetéknévé tétele. Lásd Antal Mihály, László Ferenc, Jóska István, stb.

      Válasz
      • Dr. Csiby Károly

        Nem hinném, kedves Tóducz úr. Édesapja, a kitűnő őstörténeti könyvek szerzőjeként ismert Barabási László nem ilyen ember volt. A többes keresztnév valóban szokás, nemcsak a Székelyföldön, hanem a teljes magyar nyelvterületen. Csakhogy a magyar helyesírás szerint nem írjuk kötőjellel őket. Ez az oláh anyakönyvezés szolgalelkű követése, amely az imádott francia utónév-helyesírást utánozza. A keresztnevek családi névvé változása a középkorban jelent meg és mindenütt tapasztalható. Igaz, a székelyek körében gyakoribb. (Negyven éve foglalkozom névtannal.) Tisztelettel.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Elképzelhető Csiby úr, hisz Mária Terézia osztrák császárnő és mindenféle balkáni csőcseléknek királynője, Ferenc Jóska osztrák császár, magyar meg más király is e betegségben szenvedett.

          Válasz
          • Dr. Csiby Károly

            A német nyelvterületen a kettős utóneveket nem kötötték össze kötőjellel. Ez a franciáktól átvett oláh szokás.

          • TÓDUCZ

            Csiby úr, ki állította, hogy összekötötték? Csak annyiról volt szó, hogy előszeretettel az utóneveket előnevekként is használták!

          • Dr. Csiby Károly

            Drága Tóducz úr! Ön írta, hogy az utónevek (keresztnevek) családi névként való használata a székelyek körében gyakori. Amiben igaza is van. Német nyelvterületen ez nem tapasztalható. Mária Terézia és Ferenc József keresztnevek. Mindketten az átkozott Habsburg család sarjai. Ne haragudjon, de kettőnk közül én vagyok a nyelvész. Én nem kotnyeleskedem bele az ön elmeorvosi szakmájába. Kérem, ön se tegye. Tisztelettel.

          • Dobai

            A németek is használják a kötőjelt. Pl.Karl-Heinz Rummenigge,
            ismert volt focista is kötőjellel írja a nevét.

          • TÓDUCZ

            Drága Csiby úr, én nem kotnyeleskedtem bele az Ön nyelvész tudományában. Egy észrevételt tettem a székelyek név képzéséről, használatáról. Egyébként a Terézia és a Jóska a székelyek királya is volt.

      • László Ferenc

        TÓDUCZ 2020. szeptember 11.-n 12:20 közelében
        Todut dr. ismét túllőtt a célon.
        Idézem a ‘nagy tudású’ doktor urat: “A Székelyföldön nagy divat a keresztnevek halmozása és akár vezetéknévé tétele. Lásd Antal Mihály, László Ferenc, Jóska István, stb.”
        Há, (a maga esztenán tanult stílusában) akkor kicsit felhomályosítom a doktor urat: A székely embereket főleg arról (is) meg lehet ismerni, hogy a vezeték nevük, keresztnévként is használható! Mint az Antal Mihály, László Ferenc, Jóska István!
        Mindez nem mondható el Andrei Todut -ról, – kunkorral a t betű alatt! – (Toducz Endréről?)
        Talán, a sokat emlegetett életrajza – ami ön szerint fent van az erma oldalán – talán tartalmazza a Toducz Endre név módosítása előtti nevét, az Andrei Todut -ot is? (jó volna látni az ELŐZŐ ‘Certificat de Nastere-t, – ami az előző, esetleg Toduczra magyarosított nevét tartalmazza?

        Válasz
  5. Kismacska

    Nem kellett volna külföldre menni nyaralni. Nem kellett volna ki és beengedni a határon az embereket. Meg lehetett volna tartani azt az állapotot, ami volt…

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Kismacska, ez nem nyaralni ment, ez tarhálni ment és a legújabb Soros direktívákat átvenni és telepíteni Magyarországra.

      Válasz
  6. Édes Erdély

    Ha ne adja Isten november 3-án Trump elnök elveszti a választást, akkor egy-két nap alatt vége lesz a koronahiszti járványnak is…

    Válasz
  7. wa1907

    Azt eddig is tudtam, hogy Magyarország a 10 milló fociedző országa, de amikor a mai nap mindenkiből virológus professzor hozzáállás van , ezt nehezen tudom lenyelni.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      “Tűrjetek magyarok” ordította egykor részegen Marosvásárhely utcáin Siklódi Péter stráfszekeres. Aztán jól elverték a milícián a romák “jog és rendügyelők”.

      Válasz
      • wa1907

        Milyen évben történt ez?

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Az 1960-as évek elején rendszeresen, amíg a stráfszekeres úr meg nem halt.

          Válasz
          • joe

            Strafszekere Siklodinak??? Akkor vot straflovai is? Egy kis kezileg huzott szekere volt,de utanna meg az sem,mert mar nem fogadta fel senki,hogy a portekakat hazahuzza,mert megha nem is volt reszeg,akkor is hirtelen elkezdett ordibalni. Nagy Vasarhelyi daktar,igy ismeri a valos torteneteket. Na irja meg az alteregojat is,a masik oldalrol.

  8. ez van

    Az az érzésem, hogy Barabási Albert László honfitársunkat egy másik fajta vírus támadta meg , amit egyszerűen ballibsinek ismer a publikum. A hálózat és a háló nagymesterét sikerült ennek a Varga féle járványnak behálóznia. Pedig meggyőződésem szerint, ő lett volna az, aki a biológiai hálózatok működését is ismerve, tudja, hogy a maszk a vírussal szemben semmilyen védő hatással nincs, csupán annyi, mint a gatyának a kiáramló bendőgőzzel szembe: nem engedi, hogy a poharakat a vihar leverje az asztalról.

    Válasz
  9. TÓDUCZ

    Épp az előbb írtam le egy másik cikk alá nyúlugrasztó primadonna László úr, hogy annyi humorérzéke van, mint a deckának, vagy talán kevesebb.

    Válasz
  10. TÓDUCZ

    Még Ámerkában kellett volna maradnia, me ott sokkal kevesebb a fertőzött.

    Válasz
    • László Ferenc

      TÓDUCZ 2020. szeptember 9.-n 19:23 közelében
      “Még Ámerkában kellett volna maradnia, me ott sokkal kevesebb a fertőzött.” – állítja a Dilidoki!
      Fox News:
      “…Floridában új rekordot ért el a napi elhunytak száma: csütörtökön összesen 156 halálesetről érkezett jelentés. A héten összesen tíz tagállamban szökött új csúcsra ez az érték, a többi közt Texasban, Arizonában és Hawaiion.”
      Megint nagyot mondott, lódított Dilidoki!
      Elfogyott a Haliperidol?

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Nyúlugrasztó primadonna László úr, a humor művelése és annak megértése a legkomolyabb (legmagasabb) intellektuális tevékenység!

        Válasz
        • Dr. András Varga

          Csak az a baj, kedves Dr. Tóducz Endre, hogy mire megtanítjuk az RNA-Virusokat nevetni, addigra mutácíó-lodnak vagy rekombiná-lódnak és kezdhedjük az egészet elöről.

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Dr.Varga András ne tessék aggódni a humorért, tökéletesebben mutálódik, mint az RNA-vírosok. A vírusok kullognak a humor után. Fel a fejjel.

        • László Ferenc

          TÓDUCZ 2020. szeptember 10.-n 09:35 közelében
          Azért nincs a Dilidokinak, amióta kezelésre szorul!

          Válasz
        • László Ferenc

          TÓDUCZ 2020. szeptember 10.-n 09:35 közelében
          Dilibogyós primadonna Dilidoki!
          Még a valóságot is megpróbálja kifigurázni? Már a Fox News is fake news?! Hiánya van a humorérzéknek!
          Ez bizony a teljes tudatbeszűkülésre vall! Igyon meg egy 0,5 liter étolajat (népi bölcsesség) arról a vidékről, ahol t. Andrei Tódut, az esztenán gyerekeskedett és még bocskorban kergette a birkákat
          A pásztorok szerint, az beolajozza az agytekervényeit és újra a humoránál lesz t. Dilidoki! De volt olyan pásztor, aki pedig a birkafaggyúra esküszik! Ez Önre van bízva Dilibogyós primadonna Dilidoki – hogy melyiket használja!

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Nyúlugrasztó primadonna László úr, látom, hogy tombol Önben a humor. Tessék vigyázni, me az olyanoknál, mint Ön életveszélyes. Kár lenne Önt idejekorán elveszíteni.

          • Mikulás

            Bizony hogy Fék Nyúz a Fox Nyúz “hírcsatorna” is, Rupert Murdoch birodalma, a birodalom amit egy Fuchs- ból lett Fox, amerikai “magyar” üzletember alapított.

            Annyira Fék Nyúz az, hogy a bemondónőknek a bugyijáig lehet látni, úgy ülnek mini szoknyáikban a Murdoch úr díványain, miközben a “híreket” ismertetik 70 éves amerikai öregurak számára, két időskori szexuális potencia növelő tabletta reklám között, de az időskori pelenka reklámok is szépen jövedelmeznek a Fox Nyúz számára, hiszen megvezetett második világháborús, koreai háborús, vietnámi háborús stb öregurak pénztárcáját nyúzzák, miközben két csinibaba bugyi villantása között arra okítják őket a Fox Nyúz megmondóemberei, hogy Amerika háborúzzon többet Izrael érdekében, mert Murdoch úr azért fektetett be a Genie Energy izraeli kőolajcégbe, hogy az majd jól kitermelje a kőolajat az izraeliek által megszállt Szíriában, a Golán fennsíkon, és busás profitot termeljen az olyan bennfentes befektetők számára, mint Murdoch úr.

            Ja bocs, elszaladt alattam a ló, vagyis a rénszarvas… A Genie Energy izraeli kőolaj cégről nem szoktak beszélni a Fox Nyúz “hírtévén” a kivillanó bugyijú bemondónők, sem arról, hogy a tulajdonosok és a főnökök kibe, mibe fektetik bele a… ühüm… hát a becses pénzüket és anatómiai szerveiket.

        • László Ferenc

          TÓDUCZ 2020. szeptember 10.-n 09:35 közelében
          Az aminek ön a hiányában van.
          Csak a RKP kongresszusain kapott “irányelveket” képes, ironikus hangnembe csomagolva leírni.
          Ezzel nem sokra megy Dilibogyós doki!
          Csak a “vérszegény” gondolatait szajkózza! Szegény neurologia tudomány – hová, mily mélységekbe viszi bizonyos Andrei Toduc !?

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Nyúlugrasztó primadonna László úr, zubog Önben a humor és a keresztényi jóindulat.

        • antal m.

          Toducz ür, látja hogy a humor művelésének annak gyakorlásában is határértékek vannak? Igazolja ezt az alább legkorábbii saját beírása! Lásd:/2o2o. szept. 11-n 1o:44 köz. és mások is/
          hol ilyen az Ön által való megjegyzése: ,,a keresztényi jóindulat.,,
          Tudja uram,–mindenkor és mindenhol vannak írót vagy íratlan szabályok is ilyen a mértékesség! Tehát, jó azokat megszívelni és betartani tartani! Szeretem a humorosságot vagy élvezek viccelődni, de megválasztom ilyen esetben a megfelelő partnert! Ön sincs másként!

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Mérnök űr, Ön a nyúlugrasztó primadonna László úrtól kemény pénzeket követelhet a prokátorságáért. Miért vartyog bele a mások dolgába? Megszokásból?

        • antal m.

          Toducz úr!
          Az ismét így kezdődik: Lásd /2o2o. szept.1o-no9:35 köz.—szept.11-n 12:2o köz./
          1. …a humor művelése,,…
          2….,,,székely származott és az ősei a M.V.seregében harcolt,,….
          Ezek nyomán volt az előbbi beírásom, mert példázta a nevem.
          Ne izgassa fel magát! ,,László úr,,-at egyszerre ismertük meg Önnel,– de bőven ismerem Önt! ………

          Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük