Barabási Albert-László július végén érkezett haza az USA-ból, és rácsodálkozott, hogy az „üzletek nyitva voltak, a belvárosi vendéglők tele, a Balatonon a <<betelt>> tábla. És sehol egy maszk.”

A világhírű hálózatkutató amerikai barátainak „néha büszkén, néha hitetlenkedve mesélt a Magyar Csodáról, az életről, amely visszatért a normális medrébe”.

Azonban a helyzet azóta megváltozott: „július végén, napi 10-20 új fertőzéssel, a büszkeség jogos is volt. Viszont augusztus során felégettük azt az egészségi tőkét, amelyért tavasszal megdolgoztunk” – fogalmazott a tudós.

„Két hete, amikor 100 új fertőzést regisztráltak, akkor már az nagy számnak tűnt. A tegnapi 500 számomra ijesztő” – írta Barabási Albert-László, hozzátéve, hogy ez a szám azt jelenti, hogy „durván 100 000 aktív fertőzött van közöttünk, 100 magyarból egy”.

A hálózatkutató egy lépéssel tovább menve leírja, hogy ez azt jelenti, „naponta több tucatnyi egyén sétál el mellettem, aki ontja a láthatatlan vírust, és még nem tudja ezt magáról”.

A konklúzió szerinte a következő: „ha szeretnénk iskolát a gyerekeinknek, és a munkahelyre való bejárás lehetőségét, és nyitott boltokat és szolgáltatásokat, színházat és mozit is talán, és ha nem szeretnénk, hogy újra szedje a vírus az áldozatait a szüleink között, talán van még rá esély. Az új számok tükrében újra maszkot hordok.”

24.hu / Székely Hírmondó