Fotó: Albert Levente

A legcsendesebb, feszült pillanata volt a filmnek, a lélegzetünket visszafojtva figyeltünk, hogy el ne mulasszunk egyetlen halk sóhajt és kisujjnyi gesztust, amikor a sor közepén megreccsent a műanyag. Egy másik néző volt, akire a kritikus jelenetnél tört rá a kibírhatatlan éhség, vagy talán a drámát nem bírta idegekkel, és valami zajos csomagolású ropogtatnivalóval segített magán.

A több irányból jövő pisszegés és a hátrafordított fejek nem zavarták, még akkor sem értette, mi a gond, amikor a mellette ülő hölgy erélyes mozdulattal kivette a kezéből a recsegős eledelt: el kellett neki magyarázni, hogy a legtöbben – tömve volt a moziterem – a műsoron levő alkotásért jöttek, azt akarják látni és hallani is, nem a szomszéd vacsoráját. De éhes vagyok – próbálkozott még, és csak arra a válaszra némult el, hogy egy óra alatt senki nem hal éhen. A film végén kissé sértődötten vette vissza a chipses dobozt az alkalmi nevelőnőtől, aki pedig meg is köszönte, hogy hagyták, élje bele magát a vásznon futó történetbe.

Mindennapos eset, a moziban esznek-isznak (és kizárólag recsegős-sziszegős fogásokat, leginkább pattogatott kukoricát és üdítőket), a színházban pedig az elnémított telefonjaikat villogtatják kétpercenként, de ott is kerül, aki a celofánburkolatú cukorka kibontása nélkül nem bírja ki a színpadi csodát. És mindig, mindenütt vannak olyan „kritikusok”, akik folyamatosan, élő egyenesben véleményt cserélnek a produkcióról, az időjárásról vagy a kolléganőről. Pár napja az erre járó nemzetféltők is csak úgy betörtek, ki jöhet még, a kémelhárítás? Hiába tudjuk, hogy kisebbséget képeznek: mint annyi más téren, mégis ők azok, akik a többség hangulatát, békés elmélyültségét megrontják.

Ugyan hány embernek van valóban halaszthatatlan intéznivalója az esti színielőadás idején (de akkor miért ül ott?), és vajon miért nem tudják a mozilátogatók a film előtt vagy után csillapítani éhségüket? Beszélgetni pedig igazán nem a nézőtéren kell, van elég vendéglátóhely a városban, ahol találkozni, sőt, enni és telefonálni is lehet. Aki egyáltalán nem akar viselkedni, az otthon, a tévé előtt akár teli szájjal is kommentálhat, szíve joga. De nyilvános helyeken, a szellem egyféle templomának számító színházban, az elegánsan felújított, a filmművészet óriásairól elnevezett mozitermekben ez a magatartás nem más, mint az önmagunk, társaink és főleg a színdarab, mozifilm, hangverseny iránti tiszteletlenség…

Ha valaki tud valami hatásos gyógymódot a jelenség visszaszorítására, azt örömmel fogadjuk.

Demeter J. Ildikó / Háromszék

1 Comment

  1. antal m.

    Éhesség vissza fogható rövid időre,- ásvány vízzel!
    A felnőttség-nagykorúság önkontrollal jár!
    A kis korúak unatkoznak a filmekben, mert keveset értenek belőle!
    REND A LELKE MINDENNEK!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.