A katalán elszakadáspártiak utakat zártak le, és a rendőrökkel is összecsaptak, miközben a spanyol kormány Barcelonában ülésezett.

Pedig a kihelyezett kabinetülésről épp azzal a céllal döntöttek, hogy enyhítsék a feszültségeket a katalán vezetők szökési kísérletei miatt elrendelt letartóztatások után.

Pedró Sánchez, spanyol miniszterelnök és Quim Torra, katalán politikus „hatékonynak” nevezték a párbeszédet.

A találkozót éppen egy évvel azok után a katalán választások után tartották meg, amit a függetlenségpártiak kihívónak neveztek.

– Az eltelt napok találkozói és a nyugalomra felszólító felhívások dacára nem sikerült elkerülni az erőszakot, és az azt követő letartóztatásokat. A tiltakozók zöme azonban békésen menetelt a főutcákon – jelentette a helyszínről Cristina Giner, az Euronews riportere.

Euronews