Bírálta pénteken Traian Băsescu a kormánynak a kisebbségi elemi osztályokban zajló románnyelv-oktatással kapcsolatos, előző napi döntését. A volt államfő szerint Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök számára Románia egy piaci standdá vált, amelyen azt írja, hogy "Itt minden eladó".

x

Pénteki Facebook-bejegyzésében Băsescu emlékeztet, augusztusban rendeletet adott ki a kormány, amelynek értelmében a kisebbségek nyelvén oktató elemi iskolákban is szakképzett román nyelv és irodalom tanároknak kell tanítaniuk a román nyelvet. A volt elnök szerint ez jó intézkedés volt, mivel a középfokú végzettséggel rendelkező, magyar iskolákban felkészített tanítók közül sokan nem ismerik kellőképpen a román nyelvet.

"Ez azonban felbőszítette az RMDSZ-t, amely a PSD-vel karöltve agresszív romántalanító és elmagyarosító kampányt folytat a magyar kisebbség lakta régiókban. Elég volt, hogy az RMDSZ kezdjen el fenyegetőzni, és a nemzet áruba bocsátója, Dragnea, ráparancsolt Dăncilára, hogy vonja vissza a 2018/9-es rendelet vonatkozó cikkelyét. És a szövegrészt, amely azt szorgalmazta, hogy az ország minden állampolgára tanulja meg a román nyelvet, azonnal törölték" – áll a bejegyzésben.

Fotó: Traian Băsescu – Facebook

Ebben a volt államfő rámutat, "centenáriumi évben gyalázat eladni a román nyelvet".

"Dragnea számára Románia egy piaci standdá vált, amelyen azt írja, hogy „Itt minden eladó”, kezdve a földgáztól a hadi felszereltségen át a miniszteri tisztségekig és a román nyelvig" – fogalmaz Traian Băsescu.

Agerpres