„Mattias Desmet a legokosabb ember, akivel valaha is interjút készítettem a több mint 30 éves pályám során” – ezt nem más, mint Tucker Carlson, a FOX News sztárriportere nyilatkozta a közelmúltban, amikor interjút készített a holland pszichológussal.

 És hát valljuk be, ha valakiről ilyen méltatás jelenik meg, arra érdemes felfigyelni, főleg akkor, ha kiderül, hogy a beszélgetés apropója egy könyv, amelyet Mattias Desmet írt. A totalitarizmus pszichológiája című kötet ugyanis nemrég jelent meg angolul, és erről faggatta Tucker Carlson a holland zsenit. Tucker Carlson pedig Magyarországon is közismert ember, amikor nálunk járt, még maga Orbán Viktor is fogadta. 

Orbán Carlson
Tucker Carlsont még Orbán Viktor is fogadta


Bevallom, én a könyvet még nyáron vettem meg, ugyanis az egyik barátom hívta fel a figyelmemet arra, hogy ez az Amazon előjegyzési sikerlistájának első helyezettje. Ha pedig a világ legnagyobb kereskedelmi portálján egy kötet dobogós, annak az áll a hátterében, hogy jobban várják ezt a kötetet, mint a mannát a zsidók a sivatagi vándorlásuk idején.

Aztán úgy alakult az életem, hogy olvasás helyett másra kellett szánni az időt, így a könyv ideiglenesen felkerült a kötelező olvasmányok polcára, aztán a napokban majd leesett az állam a hírtől, hogy Mattias Desmet könyve magyarul is megjelent, mégpedig sokkal jobb külalakban, mint az angol vagy a holland változat. 

Desmet


Magyar nyelven könyvet olvasni mégiscsak jobb dolog, így az űzött majom fürgeségével rohantam a Magyar Menedékhez megvenni, furcsa módon a könyv máshol nem kapható. De a legfontosabb, hogy lényegében pillanatokon belül be tudtam szerezni. És mekkora szerencsém volt, hogy pont egy pénteki napon vettem meg, mert ahogy kijöttem a Márvány utcai könyvesboltból, majd az Alkotás utcán felszálltam a 19-es villamosra, számomra az idő megszűnt létezni, legalább másfél napon keresztül. 

Olyan volt az egész szituáció, mint amikor beleszédülsz valamibe, de annak olyan ereje van, hogy a hatása alól nem tudsz kiszabadulni. Meg nem is lehet. Szóval hagyod, hogy sodorjon a történet...

 Majd olyat tettem, amit legutoljára az egyetemi tankönyveimmel, a legbarbárabb módon ceruzát vettem elő, aláhúztam, kisatíroztam, megjegyzést írtam a margóra és más hasonlók. A villamoson nem volt nálam ceruza, így az oldalak sarkát hajtogattam be, arra figyelmeztetve magamat, hogy ezt újra el kell olvasnom… Aztán rájöttem, hogy ennek semmi értelme, mert minden oldallal ezt tehetném.

Már az első soroktól kezdve úgy éreztem, ez a könyv csak nekem szól, mintha kifejezetten nekem írta volna a szerző. Az elmúlt 2-3 év történései mozgatórugóinak a háttere van elemezve az egész emberiség történelmébe ágyazva, különösen az 1789-es francia forradalomra fókuszálva. A szerző azt próbálja bemutatni, mi történt velünk az elmúlt években, annak mi volt az oka, és ami történt, miért valósulhatott meg? 

A minket körülvevő emberi történelembe úgy látsz bele, mint egy motor működésébe, mint amikor valaki egy képzeletbeli keresztmetszetet vág a masina rendszerébe. 

Természetesen sokakat ez egyáltalán nem érdekel, másokat meg igen. De a lényeg, aki képes rá, elindul egy úton, amely olyan, mint a Mátrixban, amikor Neo előtt két lehetőség áll: a piros vagy a kék pirula. 

matrix

Amikor kézbe veszed a könyvet, mintha így szólna hozzád: „Hadd mondjam el, miért vagy itt, azért mert tudsz valamit. Bár nem tudod megmagyarázni, de érzed. Érezted egész életedben. Valami baj van a világgal, nem tudod mi az, csak azt, hogy van. Mint egy szilánk az agyadban. Ami megőrjít. Ez az érzés hozott el hozzám.”

Aztán jön a kérdés: akarod-e tudni, hogy mi a Mátrix? Ez a világ, amivel eltakarják a szemed elől az igazságot. Hogy egy rabszolga vagy! Sajnos nem lehet elmondani, valójában mi a Mátrix. Látnod kell a saját szemeddel. Ez az utolsó esélyed, többet már nem fordulhatsz vissza! 

matrix

Ha kézbe veszed a „kék színű könyvet”, majd visszarakod a polcra, a játéknak vége. Felébredsz az ágyadban, és azt hiszed, amit hinni akarsz. De ha a piros pirulát választod, akkor elkezded olvasni Desmet könyvét és maradsz csodaországban. És meglátod milyen mély a nyúl ürege.

Ne feledd, amit kínálok, az csak az igazság! Semmi több.