Résztvevők magyar baptisták 4. világtalálkozójának záró istentiszteletén Debrecenben, a debreceni Főnix Csarnokban 2017. augusztus 6-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Záró istentisztelettel befejeződött vasárnap a magyar baptisták 4. világtalálkozója Debrecenben.

A három napos találkozón – amelynek immár második alkalommal adott otthont a hajdú-bihari megyeszékhely – 13 országból csaknem tízezren vettek részt, a Főnix csarnokban tartott záró rendezvényen több mint háromezren voltak jelen.

Paul Msiza, a Baptista Világszövetség (BVSZ) dél-afrikai elnöke záró üzenetében egyebek mellett arról beszélt, hogy a világ egyre kevésbé biztonságos a saját lakóinak. Utalt rá, hogy a tudomány fejlődése ellenére milliók halnak éhen vagy vesztik életüket gyógyíthatatlan betegségben, millióknak nincs hozzáférésük tiszta vízhez.

“Magunkba kell tekinteni (…), be kell mutatnunk Isten országát ennek a világnak” – tette hozzá.

A BVSZ elnöke az egységre hívta fel a figyelmet rámutatva, hogy bár „különféle kultúrákból, társadalmakból vagyunk, de új nép lettünk: megtisztultunk Jézus vére által”.

“Mi egyek vagyunk Isten előtt (…), valamennyien Jézus Krisztuson keresztül jutottunk el Istenhez: ez az üzenet, amit közölnünk kell a világgal” – hangoztatta.

Paul Msiza szerint olyan világban élünk, ahol a gazdagok egyre gazdagabbá válnak, a szegények szegényebbé, ahol a szélsőségesek szétszaggatják a világot, „de nekünk fel kell állni, és megmutatni: mi vagyunk a világosság, Isten azt várja tőlünk, hogy világítsunk ebben a világban”.

Isten új népet hozott létre, az egyházat, „menjünk, mutassuk meg a világnak Krisztusban való egységünket” – szólította fel híveit a Baptista Világszövetség elnöke.

Viorel Yuga, a Román Baptista Unió elnöke a szomszédos országok baptistái nevében üdvözölte a magyar baptisták világtalálkozójának résztvevőt.

A román elnök a záró istentiszteleten az evangéliumi jó hír hirdetésére szólította fel a jelenlevőket, majd kijelentette: „akik már részesei vagyunk Isten népének, éljünk érte szeretettel”.

A magyar baptisták 4. világtalálkozója énekekkel és záró imádsággal ért véget vasárnap a debreceni Főnix csarnokban.

MTI

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.