Tehetetlenül nézték a rendőrök a németországi Hessen városában, ahogy több tízezer ember levette a maszkját és az utcán vonult a koronavírussal kapcsolatos  korlátozások elleni tiltakozásul. Az RT. com élőben közvetíti az eseményt, a videó elején látható, ahogy a rendőrök megpróbálják feltartani a tömeget, majd látva a sokaságot széttárt karral félreálltak.

A rendezvény mottója: "Kassel szabad polgárai-alapjogok és demokráca". A város első körben betiltotta a rendezvényt, majd a hesseni közigazgatási bíróság semmisnek nyilvánította a tilalmat úgy, hogy határozatában az Alaptörvény által garantált gyülekezési jogra hivatkozott.  A tömeg rengetegen folyamatosan fújoltak, doboltak és olyan jelszavakat skandáltak, mint: "Béke, szabadság, nem kell a diktatúra!"