Lomniczi Zoltán és Fejér László Ödön

Beadvánnyal fordult Klaus Iohannis államfőhöz tegnap Fejér László Ödön, az RMDSZ háromszéki szenátora, valamint Lomniczi Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, a magyar legfelsőbb bíróság egykori vezetője, azt kérve az elnöktől: első mandátuma végén elemezze újra a két felső-háromszéki elítélt, Beke István és Szőcs Zoltán ügyét.

Az államfőnek címzett kérvény kezdeményezői felidézték az ügy részleteit: a bukaresti ítélőtábla 10 hónap és 8 nap, illetve 11 hónap és 6 nap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a fiatalokat, s részletezték azt is, milyen bűncselekmények okán szabták ki a büntetést. Ismertették továbbá azt is, hogy a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék jóváhagyta a legfőbb bíróság mellett működő ügyészség keresetét, majd helybenhagyta a bűncselekmények besorolásának megváltoztatását – közösség elleni merényletre tett kísérletről terrorista cselekedetre, illetve felbujtásra –, s a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom két tagját öt-öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték 2018 júliusában.

C álláspontja szerint a háromszéki fiatalokat megfosztották a védelemhez való joguktól és jogtalanul ítélték el őket. Beadványuk zárásaként azt kérték Klaus Iohannistól, az ügy alaposabb elemzését követően részesítse államfői kegyelemben Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.

Demeter Virág Katalin / Háromszék

6 hozzászólás

  1. Szekely Attila

    Nem kegyelmet kell kerni hanem igazsagot a magyaroknak !!!

    Válasz
  2. antal m.

    Az Államelnök ha kegyelemben részesítené a két raboskodó ifjakat, egy tiszteletet tenne az országban, a hamisan-szándékosan terrorral megvádolt magyarságunk megvédése érdekében! CSAK,- TISZTELETET NYERHETNE !

    Válasz
  3. Fülöp István

    Önreklám. Ha elolvassák a törvényt akkor láthatják, hogy kegyhelmet csak az elítélt kérhet, más a nevében nem. Bolondítják az embereket, eljátsszák, hogy tesznek is valamit de inkább tesznek rá mint érte. Gyalázat!

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves Fülöp úr, ezt a nagyméltóságú Lomniczi főbíró úrnak tessék címezni, hogy ne haljon meg metán!

      Válasz
  4. Tóducz

    Jó helyre írtak, a bak szász majd tesz rájuk még egy lapáttal, a romákoknak való megfelelési kényszeréből. Ártatlan emberekért a kegyelemkérés egyenlő a vád beismerésével! Egy volt magyar legfelsőbb bírósági elnöknek illene tudnia ezt!

    Válasz
    • borem bukk

      Ezért nem alkotmánybíró, és a fia is azért külpolitikai szakértő, mert ott bármit lehet mondani anélkül, hogy komolyan kellene venni a mondókáját.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük