Cristiano Ronaldo (j) egyszer túljárt Lloris eszén, de ez kevés volt a győzelemhez a Santiago Bernabéuban október 17-én.
Fotó: Pierre-Philippe Marcou / AFP

Csúcsformában lévő európai nagyágyúk csaptak össze a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. A keddi játéknapnak a Tottenham madridi, illetve a Napoli manchesteri vendégjátékai voltak a slágermeccsei. Gulácsi Péterék megszerezték első BL-győzelmüket a Porto ellen, Sallai Ádám pedig csereként vette ki a részét a Dortmund elleni döntetlenben. A Liverpool a nap legnagyobb nyertese: hetet vágtak a Maribornak.

Real Madrid – Tottenham

Cristiano Ronaldo és Harry Kane nagy összecsapásáról szóltak a felvezető összeállítások a H csoport rangadója előtt, az angol támadót sok spanyol újság pedig már hófehérben vizionálta. Mindenesetre ma este feketében lépett pályára a Spurs színeiben, gólt azonban nem sikerült lőnie, pedig az győzelmet, s óriási lépéselőnyt jelentett volna a csoportgyőzelem ügyében.

Cristiano Ronaldo bő negyedórával a kezdősípszó előtt tiszta lövőhelyzetig jutott a Spurs tizenhatosán kívülről, lapos lövése viszont a kapufán csattant. Az angolok észbe kaptak a helyzet után; ki más, mint Harry Kane veszélyeztett a 19. percben. Az angol gólvágó egy szöglet utáni fejessel rögtön letette a névjegyét a Bernabéu közönségének, Keylor Navasnak kellett védenie a földről a léc alá tartó labdát. Az észak-londoniak nem álltak vissza, Pochettino együttese egy védjegyének számító gyors támadás után meg is szerezte a vezetést a 28. percben. Sissoko jobb oldali beadása után Harry Kane akarta sarokkal kapura tenni labdát, ami végül a lábai között menteni igyekvő Varane lábáról pattant be a tehetetlen Navas kapujába (0-1).

A csoportelsőség szempontjából kulcsfontosságú találkozón Zidane játékosai tudták jól, hogy nem engedhetik kicsúszni a meccset kezük közül, s Modricék fel is pörgették a ritmust. A nyomásnak helyzetek, illetve Kroos által kiharcolt büntető lett az eredménye, melyhez Cristiano Ronaldo állt oda. A négyszeres aranylabdás lába nem remegett meg, 110. BL-góljával egyenlített a Madrid még a félidő előtt (1-1).

Térfélcsere után ott folytatta a Madrid, ahol abbahagyták, de a hihetetlen nyomást valahogy megúszták – elsősorban Hugo Llorisnak köszönhetően, aki felhúzta a rolót. Az idei BL-szezon eddigi legnagyobb védését mutatta be Benzema fejese után, de úgy is mondhatjuk, hogy a francia csatár négy méterről kihagyta a kihagyhatatlant. A nagy hazai rohamok után kevés lehetőségével okosan próbált bánni a Spurs, Harry Kane azonban ziccert hibázott a félidő közepén, majd Eriksen is rossz oldalról zörgette meg a hálót. A vége igazságos döntetlen, melynek főszereplője a londoniak francia kapusa volt. Videó a rangadóról ezen a linken.

Manchester City – Napoli

Pep Guardiola Cityje elképesztő számokat produkálva tarolja le a Premier League mezőnyét a szezon első meccse óta. Nyolc meccsen 29 gólt lőve és mindössze négyet kapva veretlenül állnak a táblázat elején, és a Bajnokok Ligájában is hibátlanok eddig. A Napoli sincs különb formában, Maurizio Sarri villámgyors csapata száz százalékosan vezeti az olasz bajnokságot, a BL-ben viszont kikaptak egyszer Doneckben, így számukra dupla tétje volt a manchesteri találkozónak.

Ehhez képest számos egyéni hibával és kihagyott tizenegyessel operáltak az első félidőben, a City viszont hozta az idén megszokott formáját, és bizonyos periódusokban 75 százalékos labdabirtoklási fölényben szétfocizták a dél-olaszokat. Már a 9. percben megszerezték a vezetést Raheem Sterling góljával, majd tíz percre rá az ihletett formában játszó De Bruyne gólpasszát Gabriel Jesus pöckölte be közelről Reina kapujába.

A második játékrészben visszavett lendületéből a City, sőt, az idei szezon leggyengébb negyvenöt percét hozták le – szerencséjükre büntetlenül. A Napoli többet birtokolta a labdát és helyzetekig is eljutottak, egy újabb tizenegyes révén pedig a szépítés is megvolt – Mertens helyett ezúttal Diawara állt oda, nem is hibázta el. Videó a meccsről itt.

Gulácsi Péter és az RB Leipzig egy izgalmas meccsen, 3-2 arányban megszerezte első győzelmét az európai színpadon, Sallai Ádám pedig pár perc játéklehetőséget kapott az APOEL-ben, mely meglepetésre 1-1-es bravúrikszet ért el a Dortmund ellen. A játéknap két némileg meglepő eredménye a Szpartak 5-1-es sikere a Sevilla ellen, illetve a Liverpool történelmi, 0-7-es kalapálása a szlovén Maribor otthonában.

A Bajnokok Ligája 3. fordulójának eredményei:

E csoport:

Szpartak Moszkva – Sevilla 5-1
Mariobor – Liverpool 0-7

F csoport:

Manchester City – Napoli 2-1
Feyenoord – Sahtar Doneck 1-2

G csoport: 

Monaco – Besiktas 1-2
RB Leipzig – Porto 3-2

H csoport:

APOEL – Borussia Dortmund 1-1
Real Madrid – Tottenham 1-1

Énekes András Előd / Magyar Nemzet

 

4 hozzászólás

  1. dr. c

    “Cristiano Ronaldo bő negyedórával a kezdősípszó előtt tiszta lövőhelyzetig jutott…” há bemelegítésnél én is eljutok odáig 🙂

    Válasz
    • Dobai

      Én negyedórával a sípszó előtt nem csak lövőhelyzetbe jutok,
      hanem be is rúgom. Mégse cikkezik senki rólam. Hát hol a fair play?
      Ezek a Nemzet riporterei is olyanok mint a Nemzet focistái, csak sípszó
      elött és sípszó után tudnak gólt löni. Ide én is beférnék.

      Válasz
  2. dr. c

    Vegyenek székely bicskát!

    Válasz
  3. Tóducz

    Csak kicsorbult.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük