Ráduly Róbert, az RMDSZ színeiben megválasztott jelenlegi polgármester és Korodi Attila, a szövetség parlamenti frakcióvezetője, korábban több alkalommal is környezetvédelmi miniszter is versenybe száll azokon az előválasztásokon, amelyeken az RMDSZ kiválasztja csíkszeredai polgármesterjelöltjét.

Fotó: rmdsz.ro

Ráduly kedden, Korodi tegnap jelentette be indulását. Mindkettőjük bejelentéséről a Maszol.ro portál tudósított. Az ötödik polgármesteri mandátumára pályázó Ráduly Róbert üdvözölte a körvonalazódó versenyt, és kijelentette, áll elébe a megmérettetésnek.

Korodi Attila – aki korábban több alkalommal is betöltötte a környezetvédelmi miniszteri tisztséget – tegnap a meglehetősen elhanyagolt városi piac mellett tartott sajtótájékoztatóján jelentette be indulását, és egyben bírálta is a csíkszeredai közállapotokat. „Ebben a városban nincs rend, nincs rendszer, nincs kulturált parkolás, a közlekedés kaotikus. (...) A város motorjait be kell indítani, mert stagnálunk” – idézte szavait a Maszol.ro.

Az RMDSZ helyi szervezetének hétfői döntése szerint február 14-ig kell benyújtaniuk iratcsomójukat azoknak, akik az RMDSZ jelöltjeként vennének részt a csíkszeredai polgármester-választáson, a jelöltek számára március 7-én tartanak előválasztást.

Hargita megye székhelyén, a közel 39 ezer lakosú Csíkszeredában a lakosság 78,5 százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson. Egy tavaly közzétett rangsorban Csíkszeredát Románia 9. legjobban fejlődő városának minősítették a 2007 és 2016 között lehívott egy főre eső költségvetési és EU-s források, valamint a városkép változása alapján. (Háromszék)