Forrás: wikipédia

„Nagyenyed pusztulása 1848. január 8-ról 9-re virradó éjszaka történt. Vad tömeg rohanta meg a megfélemlített magyar várost, amely több napi rettenetes dúlás után jórészt romokban hevert. A város leégett és vele a Kollégium nagy része is. A tudomány kincsei pótolhatatlanul elpusztultak.

E nehéz téli napokban kelt Bem József kiáltványa, melyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk:

Székelyek!

Őseitekhez méltóan bizonyítottátok be magatokat, fegyvert ragadtatok a magyar nemzetiség és a szabadság védelmére. – Köszönetet mondok érte nektek a magyar kormány és a szabadság nevében. – De még nehéz munka vár ránk, mert a zsarnokság nem nyugszik, s legutolsó erejét is elnyomásunkra s kiirtásunkra szedi össze, sőt e pokoli munka elérhetése végett, szövetséget köt halálos ellenségeinkkel, az oroszokkal. Mindenekelőtt nekünk azon kell igyekeznünk, hogy a Bukovina felőli határszéleket biztosítsuk, mert az oláh hűségtelen nép. Én nekik általános bűnbocsánatot adtam, de azok, akik az URBAN-nal az országból kikergettettek, nem tértek vissza, azok pedig, kik honn maradtak, az ellenséggel áruló egyetértésben voltak mi által tőlem 3 század legjobb katonáimból 2 ágyú s egy szakasz húszáraim álnokul eloroztatott! – Ezen árulásnak lett azon következménye, hogy az ellenség Besztercénél betört, mely ránk nézve felette ártalmas mivel hadi munkálatainkat akadályoztatja. – Nekünk arra kell törekednünk, hogy egy másodszori büntetését az ellenségnek, ha őt visszavertük, lehetetlenné tegyük és ezzel a határszélre olyan férfiakat telepíteni, „kikben bízhatunk, és ilyen férfiak vagytok ti székelyek”! – Ezt kívánja a jogosság s saját fenntartásunk kötelessége.

Felszólítom tehát minden székely családfőket 26- 40 évig, hogy azonnal Marosvásárhelyre jelenjenek meg, hogy négy zászlóaljban felosztva s a föld és birtok elfoglalhatásában seregeink által gyámolítva, valóságos birtokukban ünnepélyesen be is fognak vezetni. – Különös előnyökkel fognak bírni azok, akik fegyveresen azonnal Marosvásárhelyt megjelennek, mert mihelyt a század összegyűlt, azonnal a birtok elfoglalása végett a besztercei parancsnokság alá rendeltetni. – Tisztekké csak oly személyek fognak neveztetni, kik már, mint olyanok szolgáltak. A föld kiosztása az igazság és jogosság szerént egy közületek választandó bizottmány vezérlete alatt fog történni a magyar kormány felügyelete alatt!

„Megyes” febr. 22-én 1849.
A felső erdélyi tábor vezérségétől
Bem J, tábornok”

Az írást Domokos Pál Péter Rendületlenül című nagyszerű munkájából vettem és ugyan nem ez az egyetlen beszéde a katonák által különlegesen tisztelt és szeretett Bem apónak, de ebből világlik ki legjobban a székelyek iránti rajongásig elmenő tisztelete!

Vajon minket is ugyanígy megdicsérne a legendás hírű lengyel származású tábornok? Mert, ha ma nem is, de el kell jönnie egyszer ANNAK a napnak ha, fenn akarunk maradni a történelem színpadán!

Sebők Mihály