Fotók: Bereczky Sándor

„Készen állok a harcra, sőt a háborúra, mert az lesz” – ezzel nyitotta meg Soós Zoltán a hétfő esti programbemutató rendezvényt. A polgármesterjelölt szerint a marosvásárhelyiek többsége, mind a román, mind a magyar emberek, változást akarnak.

Ez az idei választás tétje: „lesz-e változás vagy sem. Egyhelyben topogunk, vagy elindulunk végre.” Soós Zoltán célja, hogy: „2030-ra a kullogók sorából az élbolyba kerüljön Marosvásárhely.” Ennek tervét is megismerhettük. Soós programja a város legnagyobb hiányosságaira kínál megoldásokat. A három fejezet címe ennek megfelelően: legyen pénz, legyen rend, legyen élet.

Beszédében a polgármester-jelölt konkrét javaslatokat is említett. Kiemelte, hogy 2 éven belül megépítik a város első parkolóházát, hogy nekifognak egy saját városi körgyűrű építésének a Metropolisz övezettel közösen, és hogy a Poklos patak medrét végre az emberek használatába adják. Soós Zoltán külön hangsúlyozta a projektek kapcsán, hogy a jövő az oktatáson múlik, ezért a program erre vonatkozó markáns javaslatokat is magába foglal.

A hétfőn bemutatott program 100 konkrét intézkedést tartalmaz, az elkövetkező tíz év teendőit, projektjeit listázza. A következő másfél hónapban Soós a legfontosabb terveit fogja részletesen bemutatni, de aki kíváncsi a tervekre, az már most elolvashatja a www.sooszoltan.ro oldalon.

A jelölt kiemelte, hogy a program, bár az ő nevét viseli, a vásárhelyi emberek programja. Az elmúlt hónapokban 10 ezer ember mondott véleményt a város megoldandó problémáiról, a programalkotásban több tucat
szakember, civil és véleményformáló vett részt.

A programot neves vásárhelyi támogatók jelenlétében mutatta be, néhányan fel is szólaltak, a program részleteit ismertetve, így Hermann Márk Christian, az RMDSZ tanácsosi listáján szereplő W. Szabó Péter, a szociális projektek menedzselésével foglalkozó Andreia Moraru és a vállalkozó Nyulas Bernát.

Az esemény előtt Soós Zoltán megnyitotta kampány központját. „A Kossuth utca 18. szám alá, mától mindenkit várunk, aki változást akar és segíteni akar ebben a háborúban”, mondta. Itt alá lehet írni a támogató ívet, de be lehet hozni a magánúton gyűjtött aláírásokat is. A kampánystáb mindenkit szívesen lát Marosvásárhely új közösségi helyén.

Győzzön Vásárhely!

Soós Zoltán polgármesterjelölt