Vasas Művészegyüttes 70 éves évforduló Budapest 2012

Brassóban, a Drámai Színházban, 2019. augusztus 25-én, a Szent István-napi ünnepség keretén belül, megtekinthettük a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Táncrapszódia című előadását.

Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas kiváló művész, az együttes rendezője szerint olyan válogatást mutattak be, melynek során a magyar nyelvterület legszebb táncait láthattuk, a jól ismert csárdást, a lányok üveges táncát, az erdélyi cigányok táncát, a férfiak virtuóz legényes táncát. Ez az együttes Magyarország legnagyobb létszámú, 20 párból álló hivatásos néptáncegyüttese, melynek alaptagja Benedek Attila, egykori diákom. A továbbiakban vele beszélgettünk el.

Tenkes kapitánya című darab (Siklósi bácsi szerepében) Budapest 2019

Dr. Bencze Mihály: Mikor és hol születtél? Kik voltak szüleid, nagyszüleid, ki a testvéred? Melyik faluból származnak?

Benedek Attila: 1982-ben március 1-én születtem, Brassóban. Édesanyám, Vári Zsuzsánna, siménfalvi származású, édesapám, Benedek Béla pedig nagyajtai. Testvérem, Benedek Győző, Brassóban született, 6 évvel kisebb. Nagyszüleim közül sajnos csak egy nagyapám él, aki jelenleg 84 éves, Siménfalván.

Táncrapszódia című műsor (Sánta Gergő, Benedek Attila és Zsuráfszky Zoltán) Brassó 2019

(B.M.): Milyen volt gyerekkorod, hol töltötted?

(B.A.): Gyerekkoromat nagyrészt Brassóban töltöttem, de minden nyáron a nagyszüleimet boldogítottam. Szerettem vidéken lenni, amiben tudtam segítettem nekik. Sokat jártunk kirándulni a szüleimmel, szerettük a természetet.

(B.M.): Hol jártál óvodába, ki volt az óvónéni? Hol végezted az elemi iskoládat? Kik voltak tanáraid?

(B.A.): Óvodába Brassóba jártam, de sajnos nem emlékszem, hogy ki volt az óvónénim. Az elemi iskolát a 27-es általános iskolában végeztem, 1-4 osztályban Dénes Irén volt a tanítónéni.

Táncháztalálkozó (Halmai Krisztina, Benedek Anna és Benedek Attila) Budapest 2019

(B.M.): A középiskolát az Áprily Lajos Főgimnáziumban végezted 1996-2000 között és én voltam az osztályfőnököd. Te voltál osztályunk énekese, zenésze, hangulatembere. A Búzavirág Néptánc Együttesben nagyon hamar alapember lettél, zenészként és táncosként is. Milyen emlékeid vannak erről az időszakról?

(B.A.): Igen, így van. A középiskolát az Áprily Lajos gimnáziumban végeztem 1996-2000 között, matek-informatika szakon, Bencze Mihály volt az osztályfőnököm. Nagyon jó élményeim vannak erről az időszakról, szerettem ide járni, jó volt a társaság és jók voltak a tanárok. Egyik élményem, hogy az osztályfőnökömnek minden évad végén énekelnünk kellett. Aki tudott játszani valamilyen hangszeren az bemutathatta tudását az osztálytársaknak. Én akkor zongoráztam és volt egy szintetizátorom, amivel lekísértem a többieket. A Búzavirág táncegyüttes az iskola tornatermében tartotta a próbákat és nagyrészt az iskola diákjaiból építkezett. Még mielőtt felvételiztem a gimnáziumba, már hallottam az együttesről. Az általános iskolában ismertem meg Benedek Zsoltot, aki a zenetanárom volt – és akinek szintén te voltál az osztályfőnöke – és az együttes zenésze volt, harmónikán játszott. Végül tőle tanultam zongorázni, magán órákra jártam hozzá. Nekem is volt otthon harmónikám és kérdezte, hogy van-e kedvem megtanulni és az együttesbe zenélni. Természetesen igent mondtam és éltem a lehetőséggel. 1997-ben Reiff Pista bácsi, aki az együttes vezetője volt, felvett a csapatba. Itt is jó volt a társaság és jó barátságok szövődtek. Nagyon szerettem táncolni is és két év zenélés után úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam táncosként is.

Napszédítő című műsor Budapest 2020

(B.M.): Mikor szeretted meg a magyar néptáncot, ki tanította meg és itt Erdélyben hol táncoltál?

(B.A.): A táncot már gyerekkoromban megszerettem, vidéken nagyszüleimnél a szüreti bálokban is részt vettem. A táncos tudást a Búzavirág együttesben kamatoztattam, de igazán Budapesten kerültem közelebb a magyar néptánchoz.

Búzavirág táncegyüttes 70 éves évforduló (Halmai Krisztina, Benedek Attila) Brassó 2019

(B.M.): Hogyan alakult életed az érettségi után?

(B.A.): Érettségi után felvételiztem a Budapesti Műszaki Egyetem menedzsment szakára, de sajnos nem sikerült felvételt nyernem. Édesapám 1991 óta Magyarországon dolgozott és végül a család úgy döntött, hogy kiköltözünk.

Napszédítő Budapest 2020

(B.M.): Mikor és miért választottad Magyarországot életed álmainak megvalósításához? Hogyan alakult itt a sorsod? Milyen gyakran szoktál hazalátogatni Erdélybe?

(B.A.): Édesanyám javaslatára, hogy ne szűnjön meg a tánc, felvételiztem a Magyar Táncművészeti iskolába, de ott azt ajánlották, hogy menjek el egy amatőr táncegyüttesbe. Ajánlottak három együttest és miközben az egyiket kerestem egy járókelőt megkérdeztem, hogy tudja-e hol próbál ez az együttes és ő azt válaszolta, hogy nem tudja, de itt egy másik utcában próbál a Vasas táncegyüttes. Gondoltam megnézem és jól tettem, mert ettől kezdve indult el a táncos pályafutásom. 16 évet töltöttem el az együttesben, az utolsó 3 évet már művészeti vezetőként 2014-2017 között. Eközben 2012-2017 között a Tatabányai Bányász táncegyüttes művészeti vezetője is voltam. A Magyar Táncművészeti Egyetemen táncos és próbavezető szakon szereztem diplomát.

Kalotaszeg című műsor Budapest 2020

(B.M.): Milyen anyaországbeli néptáncegyüttesekben táncoltál és hogyan kerültél velük kapcsolatba?

(B.A.): 2003-ban meghívták a Vasas táncegyüttest, hogy közreműködjön a Novák Ferenc (Honvéd együttes művészeti vezetője) által rendezett Egri csillagok című darabjába. A darab társkoreográfusa Zsuráfszky Zoltán (Budapest táncegyüttes művészeti vezetője) volt, ő koreografálta a török jeleneteket. Itt volt lehetőségem találkozni vele és később felkérést nyernem az általa koreografált Szörényi: Árpád népe című rockoperába. 2007 szeptember elején végül felvételt nyertem a Budapest táncegyüttesbe. 2009-be összevonták a Budapest és a Honvéd táncegyüttest és új nevet kapott, Honvéd Táncszínház néven működött tovább Zsuráfszky Zoltán vezetésével. Végül pár év múlva Magyar Nemzeti táncegyüttes lett.

Gyimes műsor Budapest 2011

(B.M.): Mióta vagy a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagja, milyen szerepeket töltöttél és töltesz itt be? Van kapcsolatotok az erdélyi néptáncegyüttesekkel? Milyen fesztiválokon szerepeltetek?

(B.A.): Most már 13 éve táncolok itt, nagyon sok élménnyel gazdagodtam, sokat jártam külföldön és sok szerepet is kaptam. Voltunk Kínában, Japánban, Amerikában, Kuwaitban és Európa számos országában, természetesen Erdélyben is.

Főbb szerepeim: Tenkes kapitánya című darabban Siklósi bácsi, Csíksomlyói Passió című darabban Deus Pater, Egri csillagok című darabban Egri bíró, mesedarabokban különböző szerepek és énekesként is kipróbálhattam magam. 2017-ben a Magyar Táncművészek Szövetsége által kiosztott az évad legjobb férfi táncművésze díjban részesültem, amit a tánc világnapján vehettem át.

Csipkerózsika című műsor Eger 2020

(B.M.): Milyen érzés volt annyi év után Brassóban szerepelni, ahogy láttam, elérzékenyültél? Milyen emlékek törtek lelkedből ilyenkor felszínre?

(B.A.): Sokat szerepelünk Erdélyben (Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad, Székelyudvarhely, Gyimes), de számomra mindig is az lett volna az igazi nagy élmény, ha Brassóba is eljut az együttes és végül nagy örömömre sikerült. Megtiszteltetés volt a brassói közönség előtt táncolni, remélem még lesz rá alkalom.

Csíksomlyói Passió (Deus Pater szerepében) Csíksomlyó 2018

(B.M.): Mit üzensz az egykori Brassódnak, az itteni közönségnek, és az erdélyieknek is, hiszen a táncegyüttesed erdélyi turnékon is szerepel?

(B.A.): Hogy mit is üzenek a brassói közönségnek? Hát azt, hogy próbáljuk megőrizni és legfőképp megélni a saját kultúránkat, a gyerekeinket pedig úgy nevelni, hogy tudják tovább vinni mindazt, amit az őseink megőriztek, mert a felmenőink hazaszeretete a Tündérkert megtartására és a hagyományaink ápolására kötelez bennünket.

Csíksomlyói Passió(Deus Pater szerepében) Budapest 2017

Dr. Bencze Mihály