Fotók: Kocsis B. János

Tartósan megmaradt a magyarellenesség Romániában az erdélyi magyarságot ért jogfosztások, diszkriminációs esetek, a közösséget ért politikai támadások, valamint a nyelvi, közösségi jogok csorbítása tekintetében – bizonyítják a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat tavalyi évre vonatkozó jelentésében közölt számok.

Benkő Erika, a jogvédelmi szolgálat igazgatója március 22-én, pénteken sajtótájékoztatón összegezte a 2018-as tevékenységüket. „A szolgálatnak tavaly nagyon sok munkája volt: 25 esetben nyújtottunk be feljelentést az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, 11 esetben a Nemzeti Audiovizuális Tanácshoz, 25 gyűlöletbeszéd esetünk volt, 13 etnikai diszkriminációs ügyünk. Továbbá az Országos Labdarúgó Szövetséghez (FRF) 8 alkalommal fordultunk, melynek eredményeként 16.500 lejes pénzbírságot szabtak ki a kluboknak. Összesen 125 750 lejre róttak ki büntetést szervezetünk jelzései, feljelentései nyomán. Szervezetünk ugyanakkor 20 hírlevelet is küldött, több mint 2500 címre.

Emellett pedig 4 fellebbezés alatt álló, szimbólumhasználattal kapcsolatos per van folyamatban, 4 büntetőperben zajlanak a kihallgatások, valamint 6 ügyben tettünk feljelentés ismeretlen tettes ellen rongálás miatt.”

Hozzátette: továbbra is feladatuknak tartják, hogy minden esetben gyorsan és hatékonyan reagáljanak minden olyan esetben, amikor az erdélyi magyar közösséget valamilyen hátrányos megkülönböztetésben részesítik. „Fontosnak tartjuk, hogy semmilyen körülmények között ne maradjanak megválaszolatlanul ezek a diszkriminatív cselekedetek. Továbbra is élünk minden számunkra adott törvényes lehetőséggel, és bízunk abban, hogy munkánk révén hozzátudunk járulni ahhoz, hogy az erdélyi magyar közösség itthon biztonságban érezze magát.”

A jelentés fejezetenként összefoglalja a nyelvi jogok gyakorlásával kapcsolatos nehézségeket, kitér a közösséget ért etnikai diszkriminációra – különös tekintettel az oktatásra, az egészségügyre – a nemzeti és regionális szimbólumok állami szintű üldöztetésére, a magyar közösségnek címzett gyűlöletbeszédre, a sportban, a központi és a közösségi médiában, valamint egyes román politikai vezetőknek a magyarsággal szembeni uszító magatartására és kitér a tulajdon visszaszolgáltatásának akadályaira is, melynek a magyar közösség tekintetében komoly politikai háttere van.

„Az angol nyelvű jelentés által elsősorban a nemzetközi jogvédő szervezeteket és a romániai politikai képviseleteket tájékoztatjuk az erdélyi magyarság helyzetéről. Fontosnak tartjuk napirenden tartani az erdélyi magyarsággal kapcsolatos kérdéseket és problémákat, ami a nemzetközi szervezeteket és közvéleményt illeti, valamint szeretnénk eloszlatni a román diplomácia azon félrevezető információit, melyek arról szólnak, hogy Románia modellértékűen megoldotta az országban a kisebbségek helyzetét” – fogalmazott Benkő Erika.

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője arra biztatja az érintetteket, bátran jelezzék a jogsértéseket a szolgálat facebook oldalán, hogy további lépéseket tudjanak eszközölni az illetékes szerveknél. A jelentést romániai nagykövetségekhez, nemzetközi jogvédő szervezetekhez, az erdélyi települések polgármestereihez küldik el, illetve a www.mikoimre.ro honlapon is megtalálható elektronikus változatban. (közlemény)