Béremelést követel a Jobbik a közszolgálatban dolgozóknak

Hegedűs Lorántné / Fotó: jobbik.hu

A Jobbik béremelést és tiszteletet követel a kormányzattól a közszolgálatban dolgozóknak a létszámleépítés helyett.

Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője szombaton, budapesti sajtótájékoztatóján elképesztőnek nevezte a kormányzati szereplők témában tett nyilatkozatait. Ugyanis – mint mondta –  kiderült, hogy valójában meg sem tudják szólítani ezeket az embereket, nem tudják őket megnevezni, hogy valójában kikről is beszélnek.

Az ellenzéki politikus elmondta, összességében alig több mint 600 ezer emberről van szó, közülük Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke 350 ezret akarna elbocsátani.

Itt nem létszámtöbbletről van szó, hanem “nagyon durva létszámhiányról beszélhetünk” – jelentette ki.

Hegedűs Lorántné szólt arról, hogy a közszolgáltatásban dolgozók bruttó átlagkeresete 268 ezer forint, és ez jóval elmarad a nemzetgazdasági átlagtól.

Mint mondta, a kormányzat életpályamodellekkel próbálta rendezni a helyzetet, de ez csak egyes szakmacsoportok jellegadó munkaköreit érintették, és nem az egészet.

A Jobbik a megoldást abban látja, hogy a közszolgálatban mindenkire egyaránt vonatkozzon a bérfejlesztés – közölte, hozzátéve, hogy a kormányzatnak elsősorban rendeznie kell a közalkalmazottak bértábláját és azonnal körülbelül 20 százalékkal kellene emelnie az önkormányzati köztisztviselők illetményalap.

Hegedűs Lorántné elmondta, pártja támogatja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének felhívását a sztrájkra.

Közölte azt is, a Jobbik azt várja a szakszervezetektől, hogy álljanak a béruniós kezdeményezésük mellé.

Kérdésekre válaszolva Hegedűs Lorántné elmondta, hogy nem tud arról, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester választás ügyében a pártjánál bármilyen döntés született volna. Több jelöltet meghallgatott a Jobbik, és biztos, hogy “el fogunk indulni a hódmezővásárhelyi választásokon” – közölte.

MTI

10 hozzászólás

  1. hÍMES TOJÁS

    Szegény Hegedűs Lóránt nincs könnyű helyzetben!
    A feleségével eggyütt inkább a fix magas jövedelmet választották az egyenes gerinc megtartása helyett.
    Hasonlóan rendkívül nehéz helyzetben lehet a Balczó család is.

    Válasz
    • Nyilas

      Kedves hIMES.
      Nem kellene önnek olyanról írni, amiről nem kap utasítást a reggeli eligazításon. Magánakciói ugyanis nem csak az ön tudatlanságáról állítanak ki bizonyítványt, de a Fidesz “egyenes gerincét” is megkérdőjelezik. Én remélem, hogy vannak a Fideszben Bayer Zsoltnál hivatottabb agit-prop-osok is, gerincet nem számon kérve, akik Bayernél jobban odafigyelve tarthatják az eligazítást. Fenegyerekük ugyanis, abban a Sajtóklub adásban amiből ön a mai témáit merítette a Balczó családdal kapcsolatban, önhöz hasonlóan nem jutott el még arra a szintre, hogy a szenzációnak szánt világvégi faluról szóló “értekezésében” legalább a falu nevét tudta volna.
      Pusztahencsét ugyanis következetesen Pusztahencs néven emlegette.
      Hát így van ön is amikor Hegedüs Lóránt, az ifjú, még akkor is, ha a püspök úr már nincs köztünk, Egyenes gerincét kérdőjelezi meg.
      Bár kétségeim vannak affelöl, hogy Fidesz propagandistaként tisztában lenne az egyenes gerinc fogalmával.
      Hát akkor hogy okosodjon.
      Az egyenes gerinc, mint metafora, annyit jelképez, hogy nem hajlik erre arra, nem lesz liberális globalistából nemzeti színbe öltöző, Nem válik a trianoni gyásznap megemlékezését elszabotálóból a trianoni tragédia napját összetartozás ünnepévé degradálóvá.
      Hogy ne maradjon tudatlan azt is közlöm önnel, hogy Ifjú Hegedüs Lóránt a budapesti, Szabadság téri Hazatérés templom lelkésze. “Magas jövedelmét” az egyházközösség fizeti. Egyenes gerincét attól a Hegedüs Lóránt püspök úrtól örökölte, aki az “egyenes gerinc magatartást”, a családi hozadék mellett, Ravasz László püspök úr segédlelkészeként fejlesztette tovább, hogy gyermekeit is ebben a szellemben nevelje fel. és akinek éppen az egyenes gerinc magatartása miatt kellett távoznia a Dunamelléki Reormátus Egyházkerület éléről, hogy helyét a Fidesznek jobban megfelelő “gerincü” Bogárdi Szabó István foglalja el.
      Tisztelettel a Nyilas-tól, aki az érintett családot önnél behatóbban ismeri.
      Bár nem tudom hogy mond e önnek valamit az a név, hogy Ravasz László püspök

      Válasz
      • hÍMES TOJÁS

        Nyilas 2018-01-07-n 12:08
        Természetesen ifj. Hegedűs Lórántra gondoltam, a Jobbikosra. És a szövegemből világosan kiderült, hogy nem az elhunyt református püspökre gondoltam.
        Bocsánat, hogy elmulasztottam az ifj. szócska használatát.
        Ön meg azért kérhetne bocsánatot, mert mindent amit csak tud önérdekéből fakadóan félre magyaráz.

        Válasz
        • Nyilas

          Kedves hIMES. Bár meglehetősen zagyva a szövege, de én tökéletesen megértettem, hogy ön melyik Hegedüs Lórántra gondolt. Annál is inkább mivel feltételezem, hogy a püspök úrról vajmi kevés ismerete van, mint ahogy ama másik püspökről sem.
          Ha ön is, legalább a felét megértette volna annak amit én írtam, akkor nem tetézné az ostobaságot “félremagyarázással”.

          Válasz
          • hÍMES TOJÁS

            Nyilas 2018-01-07-n 18:36
            Olvastam.

      • Tóducz

        Há honnan tudná kedves Nyilas, hisz Ravasz László rendes erdélyi magyar ember volt, a ref. egyház Márton Áron szerű megfelelője. Mit tud h.T. az ilyen emberekről? Örvendek, hogy kinyílt a zsebében a bicska!

        Válasz
        • Nyilas

          Ifj Hegesüs Lóránt pedig a marosvásárhelyi Vártemplomban szolgált felszentelése után, így himesnél jobban volt módja megismerni az erdélyi magyarság helyzetét. Még ha nem is ír róluk annyi “szakértést”.

          Válasz
          • hÍMES TOJÁS

            Nyilas 2018-01-07-n 18:45
            A SOK-SOK “NYILAS” handabanda sem változtat azon, hogy nagyon nehéz politikai identitás válságban lehet Ifj. Hegedűs Lóránt és még inkább a felesége a “cukisodó”, a hazaárulók oldalára sodródó JOBBIK Párt miatt.
            És ha most nem érzik magukat kényelmetlenül, akkor korábban játszottak színjátékot. Az talán még nagyobb baj!
            Ezen nem változtat “NYILAS” további elterelő szándékú süketelése sem.

        • Tóducz

          Nyugi hÍMES TOJÁSKA, me még a hÍMESBŐL kemény TOJÁS lesz.

          Válasz
  2. Tóducz

    Balról igyekszik előzni a jobbik!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük