A Bihar Megyei Klinikai Kórház Románia azon akkreditált egészségügyi intézményei közé tartozik, amelyben azonosíthatják azokat az agyhalál állapotában lévő pácienseket, akik szervdonorként megmenthetnek más életeket. A Bihar megyei transzplantációs program vezetőjével, Carmen Pantiș doktornővel beszélgettünk a sokszor zavarba ejtő és mellőzött, ám közérdekű témáról.

– Mit kell tudni a transzplantációs orvostudomány kialakulásáról Romániában?

– Romániában 1958-ban végezték az első bőrátültetést Bukarestben, az első élő donoros veseátültetést pedig 1980-ban, a bukaresti Fundeni Klinikai Kórházban, de 1989 végéig csak nagyon kis számban és csak veseátültetéseket végeztek az ország szakorvosai. Az országos transzplantációs hálózat kiépítése 1995-ben kezdődött, a szervátültetés szabályait pedig 1998-ban fektették le, ezeket a 2006/95-ös törvénnyel módosították, majd 2004-ben, az 588-as törvény alapján jött létre az Országos Transzplantációs Ügynökség, amelynek dr. Radu Deac az igazgatója és dr. Victor Zota az országos koordinátora. Romániában jelenleg velem együtt hét koordinátor tevékenykedik, de 2004 óta létezik egy 33 tagú tudományos tanács is, amely például a szervátültetés 2005 óta áprilisban megtartott országos napjának megünnepléséért is tesz.

– Mit jelent a transzplantációs program Nagyvárad és Bihar megye számára, illetve az országos rendszerben hol szerepel ez a térség?

–Az első próbálkozások Nagyváradon 2006-ban indultak, Szegedi László, Adrian Maghiar professzorok és Hadrian Borcea doktor jóvoltából, akik azonosították az első donorokat az agyhalál állapotában lévő páciensek között, és megpróbáltak engedélyeket szerezni szerv-, szövet- és sejttranszplantációhoz. Az első agyhalottá nyilvánítást dr. Cristina Leșivel végeztük, és dr. Dan Luscalov segített bennünket a Kolozsvári Vesetranszplantációs Intézettől. Nagyvárad kilenc éve része az országos transzplantációs rendszernek, a csapatom körülbelül húsz fős, és olyan kiváló szakemberek alkotják, mint dr. Tudorel Florian Sabău főorvos, dr. Pataki Ștefan szakorvos, dr. Romanski Emese rezidens orvos, valamint Gergely Ottó, Petru Cotrău és Szabó Emese asszisztensek, sajnos nincs lehetőség mindannyiukat itt megemlíteni, de köszönettel adózom nekik is.

Románia szervadományozóinak egyharmadát szolgáltattuk2008–2012 között. Ebben az időszakban csupán hét kórház rendelkezett engedéllyel, és csak 2013 után nőtt a számuk 40 felettivé jelenleg, de ez még mindig kevés a szükségletekhez képest. A transzplantációs rendszer eredményességét elsősorban a valós adományozók számában mérik, egymillió lakoshoz viszonyítva. Bihar megyében a donorszám átlagban 36, ami Spanyolország, Franciaország, Horvátország teljesítményéhez közelít bennünket, tehát a legjobb adatokat szolgáltató európai országokhoz. Romániában ez az átlag 2008–2012 között 3,5 donor, 2013 után pedig hét, tehát Bihar megye az utóbbi négy évben az ország legeredményesebb része ebből a szempontból, minket Máramaros követ, de Magyarországon például ez a szám 15. A szervátültetéseket az Országos Transzplantációs Ügynökség monitorizálja a helyi Közegészségügyi Igazgatóságok (DSP) által, amelyek az Egészségügyi Minisztérium által kiutalt finanszírozási összegeket juttatják el a transzplantációs programok számára. Az összegek a kórházak eredményességének, tehát donorszámainak függvényében alakulnak, és amennyiben az engedélyeztetéstől számított két év elteltével nem találnak donorokat, a támogatást visszavonják.

– Mekkora a transzplantációs szükséglet jelenleg az országban? Hol végzik ezeket a műtéteket?

– A transzplantációs műtéteknél nagyon fontos, hogy az eltávolított szerveket, szöveteket és sejteket a lehető legrövidebb időn belül meg kell kapnia az arra váró személynek, így például a szívet négy órán, a májat hat, a vesét 12, a szaruhártyát pedig 24 órán belül. Nagy szükség van donorokra, mert a várólisták igen hosszúak: 3000 személy várakozik vese-, 800 máj-, 60 szív- és 200 szaruhártya-átültetésre. A várólistákat a transzplantációs intézmények állítják össze, tehát ezek nem országosak, és az adományozott szervek kioperálásához kiszálló orvoscsapatok is az átültetéseket végző központokból érkeznek. Arról is ezek döntenek, hogy a szervek kihez, melyik beteghez kerüljenek, és ebben egyebek mellett a vércsoportbeli kompatibilitás és az eset sürgősségi foka a döntő. Románia transzplantációs központjai a következők: Marosvásárhely és Bukarest (Floreasca Kórház), ahol szívátültetéseket végeznek, szintén Bukarestben (Fundeni Kórház és Szűz Mária Kórház) májátültetéseket, Kolozsváron és a bukaresti Fundeni Kórházban veseátültetéseket, Temesváron, Marosvásárhelyen és Bukarestben csontvelő-átültetéseket, szaruhártya-átültetést pedig Nagyváradon (Medsystem szemészeti klinika) és a bukaresti Központi Katonai Kórházban. Nagyváradon ugyanakkor a Pelican Kórházban csontszövet- és ínátültetést is végeznek, amelyeket egy ausztriai szervbankból importálnak erre a célra.

– Nagyváradon tehát kisebb transzplantációs műtéteket lehet elvégezni, de például még Bukarestben sincs lehetőség tüdőtranszplantációra. Mi az oka ennek?

– Bukarestben a Szűz Mária Kórház rendelkezik ehhez engedéllyel, és minden eszköz és anyagi támogatás biztosítva van ilyen műtétek végzésére, Irinel Tudorache doktor pedig kiválóan felkészült szakember. A probléma az, hogy egyelőre az orvosi humán erőforrás hiányzik, tehát nincs aki elvégezze a műtétet, és a befogadó betegek utógondozása jelent óriási nehézségeket.

– A szervkereskedelmet törvény bünteti. Romániában nem áll fenn ennek az illegális tevékenységnek a veszélye?

– Azt hiszem, hiányosak az ismereteim ezen a téren, de annyit mondhatok, hogy Romániában nem igazán létezik ennek a veszélye. Ugyanakkor például a peték eladományozását vagy a peteelvételt illetően nincsenek törvényeink, és például 2009-ben, Bukarestben, nemzetközi hatóságok lefolytattak egy nyomozást ismeretlen eredetű embriók kapcsán, amelyeket aztán elkoboztak, de nem tudok az esetről részleteket. A donorságot illetően kétféle egyezményről beszélhetünk: egyrészt feltehető beleegyezésről, amikor is az agyhalál állapotában lévő személy előzőleg nem jelezte azt, hogy nem szeretne donor lenni (közjegyző által kiállított dokumentummal), és így automatikusan azzá válik. Ez a szomszédos országokban, például Magyarországon, Ausztriában jellemző. Romániában azonban a tájékozott beleegyezés szükséges, amely feltételezi, hogy minden családban, amelyben egy az agyhalál állapotában lévő önkéntes donor van, a rokonok közül valaki (egészen negyedfokú oldalági rokonságig) külön írásos beleegyezést kell adjon arra vonatkozóan, hogy hozzájárulnak-e a megjelölt szervek eltávolításához. Kétféleképpen válhat valaki donorrá, amennyiben fizikai egészségi állapota ezt megengedi (megfelelő testsúly, fertőző betegségek hiánya): egyrészt élő donorként adhat egy vesét, a jobb oldali májlebenyt, egy tüdőt, a hasnyálmirigy egy részét, valamint vért és őssejteket; másrészt agyhalottként diagnosztizált páciensként adhat szívet, májat, vesét, hasnyálmirigyet, beleket, szaruhártyát, bőrt, csontokat, ínakat, szívbillentyűket, véredényeket. A donorok korhatárai szervtől és országtól függően is változnak, nálunk például 40 a szív, 60 a vese és akár 80 év a máj esetében.

– Az egyházak milyen álláspontot képviselnek Romániában a szervadományozással kapcsolatban?

– Minden vallás, de Európát nézve a kereszténység humanitárius tettként tekint a szervadományozásra, így például az ortodox vallás is beleegyezik és támogatja azt. Az ember élethez való jogáról, az élet meghosszabbításáról van szó.

– Mit gondol, mennyire elérhetőek az információk a szervátültetéssel kapcsolatban a lakosság számára, és mennyire helytálló mindaz az információ, ami eljut hozzájuk a transzplantációs műtétekkel és általában a szervdonorsággal kapcsolatban?

– A média különböző szerveinek szerepe elengedhetetlen, és ezek többnyire tesznek is azért, hogy az információ eljusson a lakossághoz, például a Pro Tv járul hozzá a Létezik élet a halál után nevű kampány sikerességéhez, és a Digi Tv-nek is vannak ide vonatkozó adásai. Ugyanakkor a helyi önkormányzat és különböző civil szervezetek is segítenek a kampányolásban. Az orvostanhallgatók természetesen képet kapnak a terület jellemzőiről, de nagyon sokat kell még tenni azért, hogy a helyes információk eljussanak az átlag emberekhez, az iskolákba is. A legfontosabb a téves felfogások és félreértelmezések kiküszöbölése lenne, olyan alapvető ismereteket illetően például, mint a klinikai és az agyhalál közti különbségek. Szintén fontos a háziorvosok tájékoztatása és támogatása, ami meg is történik rendszeres konferenciák alkalmával. A Romániai Transzplantáltak Egyesülete például, amelynek Nagyváradon is működik egy fiókszervezete Petrikó Edit vezetésével, szintén részt vesz a különböző helyi népszerűsítő tevékenységekben.

– Mit gondol, mit kellene elsősorban szem előtt tartani a transzplantációs műtétekkel és a szervdonorsággal kapcsolatban?

– Mindenképpen azt, hogy minden családban legyen téma egy-egy beszélgetés során a donorrá válás kérdése, és a családtagok tisztázzák maguk között, hogy szeretnének vagy sem donorokká válni abban az esetben, ha agyhalál állapotába kerülnek. Statisztikák szerint a családok tagjainak 60%-a adna igenlő választ, azonban csak 20%-uk beszéli meg ezt egymással. Romániában ugyanakkor megfigyelhető, hogy a magyar nemzetiségű lakosság sokkal határozottabban képviseli az igenlő álláspontot, talán éppen vallási, nevelési vagy mentalitásbeli okoknál fogva. A legnehezebb helyzetek azonban akkor adódnak, amikor a család határozatlan az adományozást illetően, és reménykedik a csodában. Sajnos ez a fajta csoda tapasztalataink szerint soha nem történt még meg: 500 agyhalál állapotában lévő személy közül egyik sem épült még fel, és az agyhalál diagnosztizálását követő 7-10 napon belül meghaltak.

Dr. Carmen Pantiș Bályokon született 1964. április 30-án, és a kolozsvári Iuliu Hațieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát 1988-ban. Gyakorló orvosként került a Bihar Megyei Klinikai Kórházhoz, majd rövid ideig Vársonkolyoson (Șuncuiuș) és Biharcsanáloson (Cenaloș), valamint Berettyócsohajon (Ciuhoi) dolgozott háziorvosként, 1994–1999 között pedig az Életmentő Szolgálatnál (SMURD) gyógyított. 1999-2004 között szerzett képesítést az aneszteziológia és intenzív terápia (románul ATI) területén, 2005 óta a Bihar Megyei Klinikai Kórház ATI osztályának főorvosa és a Nagyváradi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Sebészet Tanszékének vezetője. 2008 óta a transzplantációs program Bihar megyei koordinátora.

Szamos Mariann / Reggeli Újság