A Bihar Megyei Klinikai Kórház Románia azon akkreditált egészségügyi intézményei közé tartozik, amelyben azonosíthatják azokat az agyhalál állapotában lévő pácienseket, akik szervdonorként megmenthetnek más életeket. A Bihar megyei transzplantációs program vezetőjével, Carmen Pantiş doktornővel beszélgettünk a sokszor zavarba ejtő és mellőzött, ám közérdekű témáról.

Beszélni kell a szervadományozásról

– Mit kell tudni a transzplantációs orvostudomány kialakulásáról Romániában?

– Romániában 1958-ban végezték az első bőrátültetést Bukarestben, az első élő donoros veseátültetést pedig 1980-ban, a bukaresti Fundeni Klinikai Kórházban, de 1989 végéig csak nagyon kis számban és csak veseátültetéseket végeztek az ország szakorvosai. Az országos transzplantációs hálózat kiépítése 1995-ben kezdődött, a szervátültetés szabályait pedig 1998-ban fektették le, ezeket a 2006/95-ös törvénnyel módosították, majd 2004-ben, az 588-as törvény alapján jött létre az Országos Transzplantációs Ügynökség, amelynek dr. Radu Deac az igazgatója és dr. Victor Zota az országos koordinátora. Romániában jelenleg velem együtt hét koordinátor tevékenykedik, de 2004 óta létezik egy 33 tagú tudományos tanács is, amely például a szervátültetés 2005 óta áprilisban megtartott országos napjának megünnepléséért is tesz.

– Mit jelent a transzplantációs program Nagyvárad és Bihar megye számára, illetve az országos rendszerben hol szerepel ez a térség?

–Az első próbálkozások Nagyváradon 2006-ban indultak, Szegedi László, Adrian Maghiar professzorok és Hadrian Borcea doktor jóvoltából, akik azonosították az első donorokat az agyhalál állapotában lévő páciensek között, és megpróbáltak engedélyeket szerezni szerv-, szövet- és sejttranszplantációhoz. Az első agyhalottá nyilvánítást dr. Cristina Leşivel végeztük, és dr. Dan Luscalov segített bennünket a Kolozsvári Vesetranszplantációs Intézettől. Nagyvárad kilenc éve része az országos transzplantációs rendszernek, a csapatom körülbelül húsz fős, és olyan kiváló szakemberek alkotják, mint dr. Tudorel Florian Sabău főorvos, dr. Pataki Ştefan szakorvos, dr. Romanski Emese rezidens orvos, valamint Gergely Ottó, Petru Cotrău és Szabó Emese asszisztensek, sajnos nincs lehetőség mindannyiukat itt megemlíteni, de köszönettel adózom nekik is.

Románia szervadományozóinak egyharmadát szolgáltattuk2008–2012 között. Ebben az időszakban csupán hét kórház rendelkezett engedéllyel, és csak 2013 után nőtt a számuk 40 felettivé jelenleg, de ez még mindig kevés a szükségletekhez képest. A transzplantációs rendszer eredményességét elsősorban a valós adományozók számában mérik, egymillió lakoshoz viszonyítva. Bihar megyében a donorszám átlagban 36, ami Spanyolország, Franciaország, Horvátország teljesítményéhez közelít bennünket, tehát a legjobb adatokat szolgáltató európai országokhoz. Romániában ez az átlag 2008–2012 között 3,5 donor, 2013 után pedig hét, tehát Bihar megye az utóbbi négy évben az ország legeredményesebb része ebből a szempontból, minket Máramaros követ, de Magyarországon például ez a szám 15. A szervátültetéseket az Országos Transzplantációs Ügynökség monitorizálja a helyi Közegészségügyi Igazgatóságok (DSP) által, amelyek az Egészségügyi Minisztérium által kiutalt finanszírozási összegeket juttatják el a transzplantációs programok számára. Az összegek a kórházak eredményességének, tehát donorszámainak függvényében alakulnak, és amennyiben az engedélyeztetéstől számított két év elteltével nem találnak donorokat, a támogatást visszavonják.

– Mekkora a transzplantációs szükséglet jelenleg az országban? Hol végzik ezeket a műtéteket?

– A transzplantációs műtéteknél nagyon fontos, hogy az eltávolított szerveket, szöveteket és sejteket a lehető legrövidebb időn belül meg kell kapnia az arra váró személynek, így például a szívet négy órán, a májat hat, a vesét 12, a szaruhártyát pedig 24 órán belül. Nagy szükség van donorokra, mert a várólisták igen hosszúak: 3000 személy várakozik vese-, 800 máj-, 60 szív- és 200 szaruhártya-átültetésre. A várólistákat a transzplantációs intézmények állítják össze, tehát ezek nem országosak, és az adományozott szervek kioperálásához kiszálló orvoscsapatok is az átültetéseket végző központokból érkeznek. Arról is ezek döntenek, hogy a szervek kihez, melyik beteghez kerüljenek, és ebben egyebek mellett a vércsoportbeli kompatibilitás és az eset sürgősségi foka a döntő. Románia transzplantációs központjai a következők: Marosvásárhely és Bukarest (Floreasca Kórház), ahol szívátültetéseket végeznek, szintén Bukarestben (Fundeni Kórház és Szűz Mária Kórház) májátültetéseket, Kolozsváron és a bukaresti Fundeni Kórházban veseátültetéseket, Temesváron, Marosvásárhelyen és Bukarestben csontvelő-átültetéseket, szaruhártya-átültetést pedig Nagyváradon (Medsystem szemészeti klinika) és a bukaresti Központi Katonai Kórházban. Nagyváradon ugyanakkor a Pelican Kórházban csontszövet- és ínátültetést is végeznek, amelyeket egy ausztriai szervbankból importálnak erre a célra.

– Nagyváradon tehát kisebb transzplantációs műtéteket lehet elvégezni, de például még Bukarestben sincs lehetőség tüdőtranszplantációra. Mi az oka ennek?

– Bukarestben a Szűz Mária Kórház rendelkezik ehhez engedéllyel, és minden eszköz és anyagi támogatás biztosítva van ilyen műtétek végzésére, Irinel Tudorache doktor pedig kiválóan felkészült szakember. A probléma az, hogy egyelőre az orvosi humán erőforrás hiányzik, tehát nincs aki elvégezze a műtétet, és a befogadó betegek utógondozása jelent óriási nehézségeket.

– A szervkereskedelmet törvény bünteti. Romániában nem áll fenn ennek az illegális tevékenységnek a veszélye?

– Azt hiszem, hiányosak az ismereteim ezen a téren, de annyit mondhatok, hogy Romániában nem igazán létezik ennek a veszélye. Ugyanakkor például a peték eladományozását vagy a peteelvételt illetően nincsenek törvényeink, és például 2009-ben, Bukarestben, nemzetközi hatóságok lefolytattak egy nyomozást ismeretlen eredetű embriók kapcsán, amelyeket aztán elkoboztak, de nem tudok az esetről részleteket. A donorságot illetően kétféle egyezményről beszélhetünk: egyrészt feltehető beleegyezésről, amikor is az agyhalál állapotában lévő személy előzőleg nem jelezte azt, hogy nem szeretne donor lenni (közjegyző által kiállított dokumentummal), és így automatikusan azzá válik. Ez a szomszédos országokban, például Magyarországon, Ausztriában jellemző. Romániában azonban a tájékozott beleegyezés szükséges, amely feltételezi, hogy minden családban, amelyben egy az agyhalál állapotában lévő önkéntes donor van, a rokonok közül valaki (egészen negyedfokú oldalági rokonságig) külön írásos beleegyezést kell adjon arra vonatkozóan, hogy hozzájárulnak-e a megjelölt szervek eltávolításához. Kétféleképpen válhat valaki donorrá, amennyiben fizikai egészségi állapota ezt megengedi (megfelelő testsúly, fertőző betegségek hiánya): egyrészt élő donorként adhat egy vesét, a jobb oldali májlebenyt, egy tüdőt, a hasnyálmirigy egy részét, valamint vért és őssejteket; másrészt agyhalottként diagnosztizált páciensként adhat szívet, májat, vesét, hasnyálmirigyet, beleket, szaruhártyát, bőrt, csontokat, ínakat, szívbillentyűket, véredényeket. A donorok korhatárai szervtől és országtól függően is változnak, nálunk például 40 a szív, 60 a vese és akár 80 év a máj esetében.

– Az egyházak milyen álláspontot képviselnek Romániában a szervadományozással kapcsolatban?

– Minden vallás, de Európát nézve a kereszténység humanitárius tettként tekint a szervadományozásra, így például az ortodox vallás is beleegyezik és támogatja azt. Az ember élethez való jogáról, az élet meghosszabbításáról van szó.

– Mit gondol, mennyire elérhetőek az információk a szervátültetéssel kapcsolatban a lakosság számára, és mennyire helytálló mindaz az információ, ami eljut hozzájuk a transzplantációs műtétekkel és általában a szervdonorsággal kapcsolatban?

– A média különböző szerveinek szerepe elengedhetetlen, és ezek többnyire tesznek is azért, hogy az információ eljusson a lakossághoz, például a Pro Tv járul hozzá a Létezik élet a halál után nevű kampány sikerességéhez, és a Digi Tv-nek is vannak ide vonatkozó adásai. Ugyanakkor a helyi önkormányzat és különböző civil szervezetek is segítenek a kampányolásban. Az orvostanhallgatók természetesen képet kapnak a terület jellemzőiről, de nagyon sokat kell még tenni azért, hogy a helyes információk eljussanak az átlag emberekhez, az iskolákba is. A legfontosabb a téves felfogások és félreértelmezések kiküszöbölése lenne, olyan alapvető ismereteket illetően például, mint a klinikai és az agyhalál közti különbségek. Szintén fontos a háziorvosok tájékoztatása és támogatása, ami meg is történik rendszeres konferenciák alkalmával. A Romániai Transzplantáltak Egyesülete például, amelynek Nagyváradon is működik egy fiókszervezete Petrikó Edit vezetésével, szintén részt vesz a különböző helyi népszerűsítő tevékenységekben.

– Mit gondol, mit kellene elsősorban szem előtt tartani a transzplantációs műtétekkel és a szervdonorsággal kapcsolatban?

– Mindenképpen azt, hogy minden családban legyen téma egy-egy beszélgetés során a donorrá válás kérdése, és a családtagok tisztázzák maguk között, hogy szeretnének vagy sem donorokká válni abban az esetben, ha agyhalál állapotába kerülnek. Statisztikák szerint a családok tagjainak 60%-a adna igenlő választ, azonban csak 20%-uk beszéli meg ezt egymással. Romániában ugyanakkor megfigyelhető, hogy a magyar nemzetiségű lakosság sokkal határozottabban képviseli az igenlő álláspontot, talán éppen vallási, nevelési vagy mentalitásbeli okoknál fogva. A legnehezebb helyzetek azonban akkor adódnak, amikor a család határozatlan az adományozást illetően, és reménykedik a csodában. Sajnos ez a fajta csoda tapasztalataink szerint soha nem történt még meg: 500 agyhalál állapotában lévő személy közül egyik sem épült még fel, és az agyhalál diagnosztizálását követő 7-10 napon belül meghaltak.

Dr. Carmen Pantiş Bályokon született 1964. április 30-án, és a kolozsvári Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát 1988-ban. Gyakorló orvosként került a Bihar Megyei Klinikai Kórházhoz, majd rövid ideig Vársonkolyoson (Şuncuiuş) és Biharcsanáloson (Cenaloş), valamint Berettyócsohajon (Ciuhoi) dolgozott háziorvosként, 1994–1999 között pedig az Életmentő Szolgálatnál (SMURD) gyógyított. 1999-2004 között szerzett képesítést az aneszteziológia és intenzív terápia (románul ATI) területén, 2005 óta a Bihar Megyei Klinikai Kórház ATI osztályának főorvosa és a Nagyváradi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Sebészet Tanszékének vezetője. 2008 óta a transzplantációs program Bihar megyei koordinátora.

Szamos Mariann / Reggeli Újság

5 hozzászólás

  1. Mikulás

    Az agyhalottá nyilvánított emberek sorsa szerv adományozás közben rosszabb, mint egy horrorfilm. Leginkább az Azték Birodalom ember áldozataira emlékeztet, ahol a főpap kitépte az áldozat szívét.
    Lássuk hát, pontosan hogyan ölik meg a szerv begyűjtő orvosok a szerencsétlen áldozatot. Az orvosokból, nővérekből álló csapat először is infúziót köt be, azzal a céllal, hogy nagy mennyiségű folyadék át infundálásával az áldozat testéből mindenféle gyógyszert kimossanak, amelyekkel esetleg őt korábban kezelték. Ekkor már az illetőnek semmilyen fájdalom csillapítót, érzéstelenítőt nem adnak, mert azok rontanák a begyűjtött szervek minőségét.
    Azután az orvos szikével (sebészi késsel) felnyitja a mellüreget, hasüreget, és elkezdi a létfontosságú szervek (szív, máj, vesék, tüdők stb) eltávolítását.
    Ebben a pillanatban, amikor szikével belevágnak a testébe, az áldozat vérnyomása és szívverése megugrik, ami a fájdalom objektív jele. Minden normális műtét alkalmával teljes altatásban és érzéstelenítésben részesítenék a pácienst, így nem érezne fájdalmat a mellkas, hasüreg szikével (sebészi késsel) való felnyitásakor. De a szerveitől megfosztandó áldozat nem részesülhet ebben, mert az rontaná a levett (eltávolított) szív minőségét. Tehát ő érzéstelenítés és altatás nélkül megy a kés alá, így megy a halálba.
    Van mégis egy “gyógyszer” amit az áldozatba transzfundálnak szerv levétel előtt, ez pedig az izom bénulást okozó kurarizáns (izom elernyesztő gyógyszer).
    Kiderült ugyanis már az 1960-70-es években, az első szívátültetések idején, hogy az áldozat gyakran hadonászik, küzd, megpróbál fizikailag ellenállni az orvosnak, aki szikével belevág a testébe és felnyitja mellkasát, hasüregét. Ilyenkor a nővérek kellett lefogják a védekező, küzdő áldozatot (vagyis agyhalottnak nyilvánított személyt), de ez olyan traumát okozott nekik, hogy nem voltak hajlandóak újabb műtétekhez asszisztálni. Ezért lett kitalálva, hogy a műtősnők idegeinek kímélése érdekében az áldozatot izom elernyesztő (kurarizáns) gyógyszerrel kezelik a műtét előtt, így izmai (haránt csíkolt izmok) elernyednek, az illető lebénul mint akit a braziliai őserdő indiánjai kurárés nyílvesszővel eltaláltak, és a lebénult áldozat nem képes hadonászni, fizikailag ellenállni miközben sebészi késsel felnyitják testüregeit és eltávolítják létfontosságú szerveit.
    Tehát, röviden, a műtétet altatás és érzéstelenítés nélkül, de izom elernyesztővel lebénított áldozaton kezdik el. Miután a mellüreget, hasüreget késsel felnyitották, a szerveket meghatározott sorrendben távolítják el, kezdve a vesékkel, májjal. Majd amikor sorrendben a szív eltávolítása következik, akkor kálium injekcióval leállítják a szívet, amely egész idáig dobogott. Tehát beadják a kálium injekciót, erre a szívdobogás leáll, és ekkor a szívet sebészi késsel kivágják az áldozat mellkasából, majd jégbe hűtött edénybe, speciális pufferbe (só oldatba) teszik és a szívátültetést végző kórházba szállítják.
    Az Azték Birodalom ember áldozatait is érzéstelenítés nélkül hajtották végre, ott is élő emberek szívét vágták ki, csak hát nekik nem volt izom elernyesztő-bénító gyógyszerük mint a mai szerv átültető orvosoknak.
    Ki milyen vallású vagy vallástalan, döntse el, akar-e ilyesmiben részt venni. Én mindenesetre se szerv adó, se szervet kapó minőségben nem akarok ilyenben részt venni.
    A Katolikus Egyház pedig kifejezetten tiltja, hogy élő embert a szerveiért megöljenek, még akkor is, ha valakinek az életét mentené meg a megölt emberből kivett és átültetett szív. Nincs semmi erkölcsi akadálya annak, hogy halott ember szerveit kivegyék átültetés céljára, de élő embert megölni TILOS a szerveiért, katolikus erkölcsi felfogás szerint.

    Válasz
  2. Mikulás

    A 3D nyomtatóknak a szervátültetésben is lehet majd szerepe a jövőben. Emberi szírszövetből, csontvelőből, köldökzsinórból stb nyert őssejteket próbálnak kollagén vázra lerakni. A kollagén váz olyasmi, mint a csontváz az emberi testben. A kollagén váz a szerv formáját adja, az őssejtek pedig remélhetőleg szívvé, vesévé, egyéb emberi szervekké tudnak differenciálódni (szakosodni, fejlődni).
    Az agyhalál nevű hazug fikcióra alapuló gyilkosság és szervátültetés a TÍZPARANCSOLAT ötödik parancsát rúgja fel, ami azt mondja, NE ÖLJ, tehát keresztény etika és keresztény alapú orvosi etika szempontjából gyilkosságnak minősül, megengedhetetlen.
    Hátha majd a 3D nyomtatók és az őssejt kutatók megoldják a problémát, de addig is, ne féltsük annyira a tyúxaros életünket, hogy mások legyilkolása árán lehetővé tett szervátültetést akarjunk magunknak!

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves Mikulás, köszönjük tartalmas díszertációját a szervátültetés katekízmusáról.

      Válasz
  3. Mikulás

    Idézet a cikkből
    “Sajnos ez a fajta csoda tapasztalataink szerint soha nem történt még meg: 500 agyhalál állapotában lévő személy közül egyik sem épült még fel, és az agyhalál diagnosztizálását követő 7-10 napon belül meghaltak.”

    A cikk fenti mondata olyan szempontból korrekt beszéd, hogy elárulja, az úgynevezett agyhalál NEM AZONOS A VALÓDI HALÁLLAL.
    Az agyhalál fából-vaskarika, csalás, hazugság, az egész azért lett kitalálva az 1960-as években a Harvard Egyetemen, hogy kijátsszák vele a törvényeket amelyek TILTOTTÁK ÉLŐ EMBEREK SZÁNDÉKOS MEGÖLÉSÉT AZÉRT, HOGY A SZERVÁTÜLTETŐ BIZNISZ SZERVEIKHEZ JUSSON.
    A szervátültető orvosoknak élő emberek szerveire fájt a foga. Azt akarták, hogy kómában lévő embereket legyilkolhassanak, és kivehessék szívüket szívátültetés céljára. De mivel élő emberek legyilkolását törvény tiltotta, hát kitalálták az AGYHALÁL NEVŰ LEGÁLIS FIKCIÓT. Legális fikció, törvénykezés számára kitalált fantázia, nincs köze ahhoz a biológiai valósághoz amit halál alatt értettünk évezredeken keresztül. Az agyhalál azt jelenti, hogy az illető még él, nem halt meg, de a szervátültető orvosok egy jogászati KISKAPUT hoztak létre, ami lehetővé tegye számukra, hogy az élő embert JOGILAG HALOTTNAK NYILVÁNÍTSÁK, és szívének sebészi eltávolítása közben MEGGYILKOLJÁK.
    Az idézet azon része viszont nem igaz, hogy az agyhalállal diagnosztizált emberek közül még egy se épült fel, és 7-10 nappal az agyhalál diagnózis után mind meghaltak. Az “agyhalál” egyszerűen csak egy súlyos kómát jelent, volt aki teljesen felépült belőle, megházasodott és gyerekei születtek utána. Ez mutatja mekkora hazugság az egész. Igazi halott emberek nem szoktak felépülni, megházasodni, majd saját gyerekeket nemzeni és felnevelni a haláluk után.
    Szakembereknek ajánlom Dr. Paul Byrne neonatológus-gyerekgyógyász főorvos, valamint Dr. D. Alan Shewmon neurológus-gyerekgyógyász professzor (UCLA egyetem) írásait, tessék rákeresni az illető nevével és brain death (agyhalál) angol címszóval.

    Válasz
  4. Mikulás

    TAGADJUK MEG A “HALÁL UTÁNI” SZERVADÁST, MERT AZ AGYHALÁL NEVŰ CSALÁSRA ÉPÜL!
    NE ENGEDJÜK, HOGY AGYHALOTTÁ NYILVÁNÍTSANAK BENNÜNKET SZERVÁTÜLTETÉS CÉLJÁBÓL!
    Erről a témáról nagyon sokat tudnék írni és részletesen írni is fogok, ha úgy látom, érdeklődés van iránta.
    Dióhéjban, a halál igazi megbízható diagnosztizálásához sokkal több kritérium kell mint az agyműködés leállása. Kell még a diagnózishoz a szívverés és légzés leállása, test kihűlése, merevség beállása is.
    Lásd Jahi McMath tinédzser lány esete, akit 6 orvos nyilvánított halottnak agyhalál-kritériumok alapján, és máris ki akarták venni szívét, egyéb szerveit, de édesanyja tiltakozott és leállította a szervátültető hiéna orvosokat, hogy ne merjenek a lányához nyúlni. Azóta Jahi jobban van, az agyműködés ismét mérhető nála, válaszol édesanyja kéréseire, azaz KOMMUNIKÁL édesanyjával stb. Jahi nyilván nem halt meg, most is él, de az agyhalál nevű trükk segítségével halottá lett nyilvánítva és csupán édesanyja határozott ellenállása mentette meg őt az igazi haláltól, ami akkor következett volna be, amikor a szervátültető orvosok fájdalomcsillapító nélkül felnyitják a mellkasát, hasüreget, és eltávolítják létfontosságú szerveit, szívet, veséket, tüdőket, májat, hasnyálmirigyet stb, ezekre a szervekre ugyanis nagy a kereslet.
    Az úgynevezett agyhalál egy trükk, csalás, félrevezetés, amit azért talált ki a szervátültető orvosmaffia, hogy élő embereket hamisan halottá nyilváníthassanak, és átültetés céljából kivehessék a szívüket, veséiket stb.
    Amit ez az orvosnő mondott, hogy Magyarországon eleve úgy kezelik az embert, mintha beleegyezett volna, hogy agyműködési (neurológiai) kritériumok alapján halottnak nyilvánítsák őt és kivegyék a szerveit átültetés céljára, az félelmetes, ijesztő, az az ember legalapvetőbb jogainak sárba tiprásával azonos. Ilyesmire még Amerika se vetemedett, pedig nagyon megy az államilag finanszírozott propaganda, hogy mindenki iratkozzon fel szerv adományozónak.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük