Ütő Gusztáv munkája

Még az idén benyújtják a román parlamentbe Székelyföld autonómiastatútumát, erről döntött a Magyar Polgári Párt (MPP) választmánya – közölte Kulcsár-Terza József képviselő.

Az RMDSZ színeiben mandátumot nyert háromszéki honatya elmondta, egyeztetnek az RMDSZ-szel (kijelölték a háromfős tárgyalódelegációt), és bíznak benne, hogy többen melléjük állnak majd, de ha nem, akkor a másik MPP-s képviselővel, Bíró Zsolttal mindenképpen beterjesztik az RMDSZ-szel közösen kidolgozott, 2014 nyarára elkészült tervezetet.

Kulcsár-Terza szerint ezt már korábban meg kellett volna tenniük, és úgy véli, a most őszi beterjesztés időszerű, a december elsejei nemzeti ünnep küszöbén kell emlékeztetni a románokat a 99 évvel ezelőtti gyulafehérvári ígéretekre. Ugyanakkor, ha jövőre halasztanák, akár provokációnak is tekinthetnék azt – mondotta.

A háromszéki képviselő elmondta, az MPP választmánya arról is döntött, hogy november utolsó napjaiban ismét megszervezik a gyulafehérvári ígéretekre emlékeztető nagygyűlésüket. Három évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön, két éve Csíkszeredában tartottak ilyen rendezvényt, tavaly a kampány okán elmaradt, ám most felélesztik a hagyományt, bár egyelőre még nem tudni sem a helyszínt, sem a pontos időpontot.

Farkas Réka / Háromszék