Cătălin Ioan Berenghi neve több olvasónk számára ismerősen csenghet, ő volt az aki tiltakozott a bukaresti nagymecset ellen, a volt francia idegenlégiós pedig most az RMDSZ-t szemelte ki.

A Facebook oldalán osztotta meg azt a beadványát, amiben a szövetség bírósági úton való felszámolását szeretné elérni.

„Azért kezdtem ezt az eljárást, mert megelégeltem az RMDSZ vezetőinek a pofátlanságát, fennhéjázását, nagyképűségét, azt, hogy gúnyt űznek Romániából és pénzünkből. Megelégeltem, hogy az országom hatalmi szervei behódolnak egy csoport pofátlan előtt. Ez a csoport titokban tervez, politikusokat és titkosszolgálati vezetőket korrumpál. Ez a Budapestről – és nemcsak – támogatott csoport befeketíti és elrontja Románia imidzsét az európai kancelláriákban, az óceánon túl és a világon bárhol. Ezt a csoportot nem szabad alábecsülni, perverzitásuk és hozzáértésük miatt már ügynökeik vannak az Egyesült Államok kongresszusában, sőt, a pápa mellett is” – írja az RMDSZ-re részben hízelgő sorait a volt idegenlégiós, aki kijelentette: nem tudja ezt elfogadni, így véghezviszi a tervét, ami nem más, mint az RMDSZ betiltása.

Sorait azzal zárja, hogy ezer éve (?) harcolnak román földön a magyarok ellen, ideje, hogy a harcot „náluk”, otthon (?), Magyarországon vívják meg a románok.

Székely Hírmondó