A járvány több helyen fellángolt, meg kell akadályozni, hogy külföldről be lehessen hurcolni a vírust – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnapi sajtótájékozatóján. A kormány a határbelépés szigorításáról döntött, amelyek kedden éjfélkor lépnek hatályba.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy 11 órakor, istentiszteleti időben kerül sor a sajtótájékoztatóra – kezdte rendkívüli tájékoztatóját Gulyás Gergely.

Három kategóriába sorolták az országokat

A környező országokban folytatódott a fertőzöttek számának növekedése. Magyarországon egyre kevesebb az aktív fertőzött, így az intézkedések azt a célt szolgálják, hogy ez így maradjon – mondta a miniszter.

A korlátozó intézkedések biztonságunk megóvását szolgálják” – emelte ki.

Hozzátette: hazai korlátozó intézkedések nem lesznek, de az operatív törzs javaslatára a kormány a határellenőrzés korlátozásáról döntött. Az országokat a fertőzöttségi adatok alapján három, zöld, sárga és vörös kategóriába sorolták.

Különválnak magyar állampolgárok és hozzátartozóikra, valamint a nem magyar állampolgárokra vonatkozó szabályok – húzta alá.

Amennyiben sárga, vagy piros jelzéssel besorolt ország területéről lép be magyar állampolgár az országba, akkor megvizsgálják.

Ha felmerül a fertőzés gyanúja, karanténba kell vonulnia.

A karantén kiváltható, ha az érintett igazolt negatív tesztet mutat be az elmúlt öt napból.

Kivételek

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében az intézkedések nem terjednek ki a teherforgalomra, a hivatalos utakra, valamint mindazokra akik hitelt érdemlően tudják igazolni, hogy az elmúlt hat hónapban már átestek a betegségen.

A Magyarország területén megrendezésre kerülő nemzetközi sportesemény résztvevői korlátozás nélkül beléphetnek az országba, még a sárga és a piros jelzéssel besorolt állam területéről is – derült ki a vasárnap megjelent rendeletből.

Négy EU-s tagállam kapott sárga besorolást

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, hogy négy uniós tagállam lett besorolva a sárga kategóriába: Bulgária, Portugália, Románia és Svédország. Az EU-n kívüli országok közül az Egyesült Államok, Japán, Kína Norvégia, Oroszország, Szerbia is a közepesen fertőzött listára került.

A kormány 154 országot sorolt a súlyozottan fertőzött kategóriába. A vörös jelzést kapta, vagyis az innen érkező külföldiek számára megtiltják a Magyarországra történő belépést: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország Észak-Macedónia, Moldova, Montenegró, valamint Ukrajna is.

Kínán és Japánon kívül egyetlen ázsiai országból sem lehet Magyarországra utazni, de a teljes afrikai kontinens is tiltólistára került.

Gulyás Gergely hozzátette: mivel Horvátországban az esetszám alacsony, ezért a zöld kategóriába került.

Az egyes országok besorolását heti rendszerességgel, a szerdai kormányüléseken felülvizsgálják.

A kormány augusztus elsejéig vállalja a tesztelés költségeit, ezután az ehhez kapcsolódó anyagi terheket a sárga vagy vörös jelzésű országokból érkezőknek maguknak kell viselniük.

Hirado.hu

12 hozzászólás

  1. TÓDUCZ

    Há Édes Erdély úr, jó nagy követ dobott be a tóba.

    Válasz
  2. László Ferenc

    Édes Erdély sem egy észlény!
    Az ilyennel méltóságon aluli még a vita is!

    Válasz
    • Édes Erdély

      Azért mert én tudom értelmezni a magyar szöveget, te meg csak valamilyen google fordítóval tapogatod a magyar nyelvet?

      Válasz
  3. Édes Erdély

    Miért nem megy el már végre nyári szabadságra az operatív törzs és hagyna békén minket a nyári időszakban?
    Alig három hét kihagyás után most ismét felhúzták a vasfüggönyt magyar és magyar között!

    Válasz
    • László Ferenc

      Édes Erdély 2020. július 12.-n 23:08 közelében
      Ügy tűnik, Ön gondban van a szöveg értéssel!
      Tehát, ha magyar állampolgár valaki, az (zöld jelzésen) természetesen mehet Magyarországra – annyi a megkötés, hogy a határon ellenőrzik a homlokánál a lázat, az esetleges betegséget. Ha pozitív, akkor magyar létére is karanténba kell mennie!
      A nagy kérdés most az, hogy “Édes Erdély” a szép megfogalmazás ellenére, – erdélyi magyar létére (ezt így nem tudni, hogy az-e?) megkérte-e a magyar állampolgárságot és így van-e magyar útlevele? Mert ha van, akkor ugyan az vonatkozik rá, mint az Anyaországi magyarokra!
      A másik megjegyzésem pedig az, hogy könnyű itt bármi hangzatost írni – de ha éppen magát érné a koronavírus, akkor nem ilyen “nagy hangja” lenne, ha nem inkább csak fohászkodna!
      Úgy hogy mielőtt beszél, gondolja át, mit akar mondani.
      A magyar rendelet pedig összességében a magyar állampolgárokat akarja megvédeni! – azért hozták ezt a rendeletet!

      Válasz
      • Édes Erdély

        Hadd igazítsuk a tényekhez az általad leírtakat!
        Ha magyar állampolgár sárga vagy piros jelzéssel besorolt ország területéről érkezik hazánkba, akkor a határon egészségügyi vizsgálatnak vetik alá. Ha ez a fertőzés gyanúját igazolja, akkor 14 napra karanténba kell vonulnia. Ha a gyanú nem áll fenn, akkor is kötelező karantént rendelnek el, kivéve, ha a megelőző öt napban, 48 óra különbséggel két negatív koronavírus-tesztet tud igazolni.
        Magyarul csak akkor nem dugják karanténba az illetőt, ha igazolni tudja, hogy a megelőző öt napban kétszeri negatív teszet produkált a koronahiszti vizsgálatokon.
        Márpedig ki a fene jár öt naponta orvoshoz, hogy leteszteltesse magát!
        Arról nem is beszélve, hogy ezek a koronahiszti tesztek olyanok, hogy ha akrom fehér, ha akarom fekete.
        Nincs egy exact módszer, amely minden kétséget kizáróan megadja a pontos választ. Az infektológusok is csak tapogatják ezt a koronavírus dolgot, mint vakember a csajok lábaközét…

        Válasz
        • wa1907

          Pontosítok: Magyar állampolgár zöld jelzésű országból kontroll nélkül léphet be. Sárga vagy piros jelzésű országból belépve a határon egészségügyi ellenőrzés alá vetik és 14 napos karanténba kell vonulnia. Ez alól kivételt az jelent, ha a megelőző 5 napban 48 óra időkülönbséggel két negatív koronavírus-tesztet tud hitelt érdemlően felmutatni. A sárga jelzésű országból érkező magyar állampolgár az első koronavírus-tesztet követően szabadulhat a karanténból, míg vörös jelzésű ország esetében két negatív tesztre van ehhez szükség. – forrás https://www.erdely.ma/beutazasi-korlatozasokrol-dontott-a-kormany-magyarorszag-video/

          Válasz
        • Dobai

          Úgy látszik Magyarország jó stratégiát dolgozott ki a vírus
          elleni védekezésben.
          Kíváncsi vagyok arra, hogy hogyan védi meg magát
          a kötekedő, féleszű Francsiszkóktól.

          Válasz
          • wa1907

            Úgy védi meg magát, hogy kozmetikázza a fertőzöttek számát. Ugyan azt az utat járja mint az osztrák sógor

  4. pista

    Nem csodálkozom!

    Válasz
    • ginko

      Nem hiszem, hogy az adatokkal bárki játszadozna.Inkább a fegyelem teljes hiányán tessenek elmélázni.

      Válasz
      • László Ferenc

        ginko 2020. július 16.-n 23:30 közelében
        Igaza van uram, jó a meglátása!
        Itt sok olyan ember is megnyilvánul, akik nyilván a Budapesti Belügyminisztériumban és az Operatíííív Törzsben dolgoznak – hogy ilyen “elsó kézbeli” információkkal rendelkeznek – amit itt magamutogató módon, mint jól értesültek, ‘meg osztanak’ az olvasóval!

        Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük