Bevándorlók zaklatták az utasokat a Temesvár-Nagybánya útvonalon közlekedő vonaton. Egy nőt kiraboltak, több más utassal arabul kiabáltak, fenyegették őket, megpróbálták ellopni az értékeiket.

Líbiainak mondták magukat, de semmilyen papír nem volt náluk. Korábban menedékkérelmet nyújtottak be Romániában, így az uniós szabályok szerint nem lehetett őket bezárni, őrizetbe venni, szabadon utazhatnak az országban.

Fenyegetően kiabált és lökdöste egy bevándorló a Temesvár-Nagybánya között közlekedő vonat kalauzát a hétvégén. Az egyik utas felvételein az is látszik, ahogy a magát líbiainak mondó férfi többször próbálja megütni az ellenőrt.

Később, már társai gyűrűjében is folytatta a fenyegetőzést. Nem sokkal korábban a román hatóságok a magyar határhoz közeli Érmihályfalváról indították útnak őket a nagysomkúti befogadóállomásra. A vonaton azonban több utast is zaklattak, illetve volt, akit ki is raboltak.

A három férfit végül Nagykárolyban szállították le a vonatról, kihallgatták őket, majd pénzbírságot róttak ki rájuk a rendbontás miatt. Egyelőre nem érkezett írásos feljelentés ellenük, miután a nagykárolyi állomás rendészetén kihallgatták őket, elszállították a nagysomkúti menekültszállásra.

A Bihar megyei határrendészeti hivatal közleménye szerint mivel a három férfi korábban menedékjogot igényelt a Máramaros megyei bevándorlási hivatalnál, ezért nekik nem kötelességük hivatalos kíséretet biztosítani melléjük, szabadon járhatnak-kelhetnek bárhol az országban. (hirado.hu / Székely Hírmondó)