Magyarország száz évvel ezelőtt bekövetkezett nemzeti tragédiájának sebe soha nem gyógyul be. Erdélyországot a cinikus, győztes hatalmak döntése a még csak nemrég nemzetté egyesült Romániának adta. Részben történész édesapám hátrahagyott feljegyzéseinek, részben Raffay Ernő tanulmányának (Erdély 1918–19-ben) felhasználásával arra gondoltam, hogy olvasóink szívesen látnák áttekinthetően és röviden az események történését.

Lássuk az előzményeket. Több száz, külföldön tanuló román értelmiségi, a Liga Culturală szövetségbe tömörülve, már évtizedekkel az I. világháború előtt igen aktív, irredenta propagandát folytatott mind külföldön, mind az Ókirályság és Erdély területén. Céljukat nem titkolták: valamennyi román egyesítése egyetlen országban. Iorga jelenti ki 1911-ben: „…a Liga Culturală előkészíti a talajt, és amikor ez megvan, akkor visszalép és átengedi a helyét a hadseregnek…”

A magyar politikusoknak sem a propaganda visszaverésére, sem az európai visszhang ellensúlyozására nem volt gondja. Románia az I. világháború hadüzeneteinek elhangzásakor kinyilvánította semlegességét. Az oroszországi szocialista forradalom hatására aktivizálódik a magyarországi szociáldemokrata párt és ennek román szek­ciója is. A wilsoni önrendelkezési elvek alapján a baloldali román vezetők is Nagy-Románia megvalósításáért küzdenek.

Október 12. Nagyváradon összeülnek a román politikai erők. Vasile Goldiș a hattagú akcióbizottság nevében összeállítja a Nyilatkozatot, amelyet Vaida-Voievod olvas fel a magyar parlamentben. Ugyanezen a napon utasítja el az antant az Osztrák–Magyar Monarchia békejavaslatát. Egy nappal ezelőtt ismeri el nyilvánosan gróf Tisza István a háború elvesztését. Ezek után köti meg a gróf Károlyi Mihály vezette küldöttség a fegyverszüneti konvenciót, amelyet október 13-án írnak alá Belgrádban. Ennek első pontjában a Maros mentét határozzák meg demarkációs vonalnak.

Az ettől délre eső területeket az antant katonailag megszállja, de meghagyja a magyar közigazgatást. A távoli magyar főváros nem képes ellátni Erdély adminisztrálását. Október 28-án a Magyar Nemzeti Tanács átalakul Erdélyi Nemzeti Tanáccsá. Elnöke dr. Apáthy István világhírű biológus. A november 3-án szerveződő Román Nemzeti Tanács elnöke Amos Frîncu, katonai vezetője Emil Hațieganu.

November 9. Román ultimátum a magyar kormányhoz: „Át kell vennünk Magyarországnak és Erdélynek románok lakta vidékei felett a teljes kormányzás hatalmát.”

November 13. Goldiș így nyilatkozik: „a (magyaroknak) teljes önkormányzatuk lesz. Magyar iskoláikat, magyar közigazgatásukat, magyar bíróságaikat megtarthatják, kulturális intézményeiket fejleszthetik”. Ezen a napon hiúsul meg minden észszerű egyezkedés Aradon a magyar és román fél között. Jászi Oszkár: „Az én véleményem szerint az önrendelkezési jog egy magyar Svájcot jelentene, Maniu felfogása szerint pedig egy szűk nacionalista impériumot.”

November 16. „Magyarország minden más országtól független és önálló Népköztársaság.” A forradalmi magyar kormány szerint a nemzetiségekben bizalmat kell kelteni a demokrácia elveinek megvalósítása iránt. De mialatt a román politikusokat sem Károlyi, sem Kunfi „nem hatja meg”, addig az erdélyi magyar parasztok kezdik elűzni a magyar köztisztviselőket. Román küldöttség utazik Jászvásárra (Iași), kérve a román hadsereg katonai segítségét Erdély elfoglalásához („a magyar bolsevizmus ellen”). De már november 7–12. között megjelennek Erdélyben az első román katonai egységek. A magyar kormány utasít: ellenállás ne legyen!

November 17. Franchet francia antanttiszt hivatalosan is engedélyt ad a román hadseregnek a demarkációs vonalig terjedő terület megszállására. Eközben főleg a menekült férfiakból szerveződik Kratochwil ezredes parancsnoksága alatt az önálló erdélyi magyar hadsereg. Ez a későbbi Székely Hadosztály.
November 30. Előgyűlés Gyulafehérváron. A szociáldemokrata küldöttek követelik, hogy a Határozat tervezetében foglalt III. pont szerint Erdély autonómiájának meghirdetése maradjon a szövegben. A többség nem fogadja el a javaslatot.

December 1. A gyulafehérvári nagygyűlésen 1228 küldött van jelen. Goldiș olvassa fel a Határozatot (fotó), és bejelenti a Román Nemzeti Nagytanács megalakítását parlamenti feladatkörrel.

December 2. A Nagytanács kinevezi a Kormányzótanácsot, amely az erdélyi románság kormányaként működik. Ezen a napon Franchet engedélyezi a román csapatoknak a demarkációs vonal átlépését.

December 10. A Magyar Népköztársaság létrehozza a kelet-magyarországi Főkormánybiztosságot. Erdélyben két politikai hatalom és központ (Nagyszeben, Kolozsvár) alakul ki.

December 12. Berthelot francia tábornok is jóváhagyja a demarkációs vonal átlépését anélkül, hogy erről a magyar felet vagy saját kormányát értesítené.

December 15. A román egységek átlépik a demarkációs vonalat. A Zsil-völgyi bányászok ellenállnak a hódítóknak. Hunyad megye munkástanácsa, románok, magyarok Petrozsényben kijelentik, hogy csak ahhoz az államhoz csatlakoznak, amely kielégíti a munkások követeléseit. Felkészülnek a fegyveres ellenállásra, külön köztársaságot képzelnek el a bányavidéknek.

December 18. Dönt a magyar parlament: adják át a románoknak Kolozsvárt, de a magyar csapatok ne vonuljanak ki.

December 22. Több tízezer résztvevővel a magyarság Kolozsváron a gyulafehérvárihoz hasonló szándékú nagygyűlést tart. Kinyilvánítják: „…A Magyar Népköztársaságban kívánunk állami közösségben élni. Az egységes és csonkítatlan Magyarország keretein belül követeljük minden itt élő nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot.”

December 23. A magyar csapatok (gyengék az ellenállásra) elhagyják Kolozsvárt.

December 24. A bevonuló román csapatoknak Haller polgármester átadja a város szimbolikus kulcsát. Neculcea tábornok kijelenti Apáthynak, hogy a közigazgatásba nem avatkozik be. De bevezeti a cenzúrát, elrendeli az ostromállapotot, betiltja a gyülekezést. Két királyi dekrétumot adnak ki. Az egyik törvénybe iktatja a gyulafehérvári gyűlésen meghatározott területek egyesülését a Román Királysággal. A másik meghatározza a Kormányzótanács és a királyi Románia viszonyát.

1919. január 2. Kratochwil ezredes jelenti a történteket a kormánynak. Azt is, hogy Berthelot Apáthyval a Nagybánya–Kolozsvár–Déva vonalon új demarkációs vonalat, azon túl pedig egy 15 km-es semleges sávot jelölt ki. A román hadsereg nyomul tovább zavartalanul nyugat felé.

Január közepén a Székely Hadosztály egységei Csucsánál megállítják a román csapatokat.

Január 14. A hivataláról már előbb lemondott Apáthyt románellenes megmozdulásokért letartóztatják. Helyét Grandpierre Emil veszi át, de nincs semmilyen tényleges hatalma.

Január 28. Tamașiu román prefektus eltávolítja helyéről Grandpierre Emilt, és kinevezi a megye és város új, román főtisztviselőit. A magyar kormány apparátusa de facto megszűnik. Vix, az antantmisszió parancsnoka tiltakozik a magyar kormánynál a csucsai ellenállás miatt, de azt a választ kapja, hogy a magyar csapatok nem vonulnak vissza, tartják a frontvonalat.

1919 tavasza. Későn ébred rá a Károlyi-kormány, hogy nincs kivel tárgyalnia, és csak kellő ütőképességgel rendelkező haderő tud ellenállni a minden irányból támadó hódítóknak. De még ekkor is a párizsi békekonferencia döntésére várva remélnek kedvező fordulatot. Az év tavaszának általános társadalmi, katonai válsága halomra dönt minden reményt. Magyarország védtelenül, kiszolgáltatva várja sorsa beteljesülését, területe kétharmadának elvesztését.

Összeállította: Puskás Attila / Háromszék

2 hozzászólás

  1. GERGELY

    “Bevégeztetett; Magyarország száz évvel ezelőtt bekövetkezett nemzeti tragédiájának sebe soha nem gyógyul be. ”

    Hogyan?!
    Ez csak ártalmas depresszió-terjesztés!
    A történelemnek soha nincs vége! Lehet ennél jobb is, rosszabb is!

    Az biztos, hogy búsongó, reményveszetett, rosszkedvű, önmagát elsirató emberekkel sem Országot, sem Nemzetet épiiteni nem lehet, sem semmit kezdeni.

    Országot, Nemzetet épiiteni bizakodó, lendületes, jókedvű emberekkel lehet!

    Hajár Magyarok!

    Válasz
  2. antal m.

    Ezt kell ismerni-tudni,- és nem minden handa-bandázást! Magyarországot kijátszották, mivel közösködött szomszédjával. Kérdem,- amikor a románok le rohanták Budapestet miért nem tették ezt Béccsel, az Osztrákokkal! Azért mert a katonai fennhatóság Bécsben honolt mindig, az erő ott volt és azok nem álltak ki a további magyarok, azaz Magyarország mellett!,! ! A FEGYVERES TÖBBSÉGI ERŐK,- MINDIG GYŐZTESEK!/ habár gyenge fegyverkezések voltak/

    Válasz

Hagy egy Válaszot GERGELY-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük