A gyulafehérvári közigazgatási bírósághoz fordult pénteken Augustin Lazăr főügyész és azt kérte, hogy a bíróság függessze fel azt az eljárást, amelyet Tudorel Toader igazságügyi miniszter kezdeményezett az ő leváltására.

A legfőbb ügyészségtől származó információk szerint Augustin Lazăr pénteken panaszt emelt az igazságügyi minisztériumban a Tudorel Toader által összeállított tevékenységi kiértékelő jelentés ellen is.

A Gyulafehérvárra benyújtott keresetben Lazăr kérte, hogy függesszék fel a jelentés alkalmazását mindaddig, amíg megoldódik az igazságügyi minisztériummal fennálló jogvita.

Tudorel Toader igazságügyi miniszter október 24-én jelentette be, hogy kezdeményezi Augustin Lazăr legfőbb ügyész tisztségből való elmozdítását.

Az igazságügyi miniszter azt állítja, hogy hiányos volt Lazăr jelentkezési iratcsomója, mert nem tartalmazta az utolsó jelentést a jelölt szakmai tevékenységéről.

Toader azt is mondta, hogy hogy a Lazăr legfőbb ügyészi tisztségre való jelentkezési iratcsomójában volt olyan dokumentum, amely egy, a Klaus Iohannis államfőt érintő eljárás megszüntetéséről szólt volna. Utólag kiderült, hogy a szóban forgó rendeletet nem Augustin Lazăr, hanem egy másik ügyész, Cristian A. Lazăr írta alá.

November 1-jén Augustin Lazăr „manipulálásnak” minősítette a Toader által emlegetett állítólagos csalásokat és bejelentette: fenntartja magának a jogot, hogy bíróságon keresse igazát.

Agerpres