Számos bizonytalanság közepette kezdődik az új tanév a diákok szerint. Rareș Voicu, az Országos Diáktanács elnöke azt mondta, a hatóságok felkészületlenek, meghoznak bizonyos döntéseket, majd megváltoztatják ezeket.

A diákvezető szerint elfogadhatatlan, hogy eddig a hatóságok arra buzdítottak, hogy másfél méteres távolságot tartsunk egymástól, most pedig az iskolákban hirtelen elég az egy méter is. Az általános megoldásként tekintett plexi-elválasztókkal kapcsolatban elmondta: elfelejtik, hogy nem minden helyi önkormányzatnak van erre pénze. Emellett a közbeszerzés még sürgősségi eljárásban is hosszadalmas folyamat, illetve több százezer ilyen elválasztót kellene felszerelni, és erre már nincs elég idő.

Rareș Voicu a maszkviseléssel egyetért, szükségesnek tartja, de úgy vélte, más kiegészítő intézkedések híján kevés. A kormánynak kellene biztosítani a maszkokat, de egyelőre csak ígéretek vannak arra, hogy a helyi önkormányzatoknak utalnak pénzt ezek beszerzésére, a felelősséget áthelyezték a helyi hatóságokra. A diákszervezeti elnök azt is kifogásolta, hogy semmilyen visszajelzést nem kaptak a pandémia idejére kidolgozott tízparancsolatukra, azaz tíz célkitűzésre, amit az iskolákra nézve megfogalmaztak.

RRA / Marosvásárhelyi Rádió