A dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítóját, több ezer szegény sorsú árva istápolóját, Böjte Csaba atyát 2020 decemberében kértük fel egy interjúra, mert kikezdhetetlen optimizmusát legalább úgy szeretnénk terjeszteni, mint ahogy a koronavírus tört utat magának a világban…
– Mer-e nagyot álmodni, kérni 2021-re?
– Ha én most olyan szerencsés lehetnék, hogy hármat kívánhatnék, mindenekelőtt azt kérném a Jóistentől, hogy a koronavírus tűnjön el a Kárpát-medencéből, a világból. Második kérésem a családom, vagyis gyermekeim felé irányulna: fedezzék fel, milyen jó dolog tanulni, kibontakozni a sportban, művészetekben, tanulmányokban, vagyis legyenek éhesek a tudományra, akarjanak (akarjunk) növekedni, tanulni, szellemi-testi mivoltunkban kibontakozni. Harmadsorban békét kívánnék. Jogász szakemberek mondták, tavaly megduplázódott a válási keresetek száma, de a családon belüli bántalmazás, az öngyilkosságok száma is több volt, mint más években. Én azt szeretném, tudjunk magunkkal, a világgal, a Jóistennel békében élni, elmélyíteni a kapcsolatunkat a Teremtőnkkel.
– Tudom, hogy ez nagy kérdés, de mindmáig keresik a választ rá az emberek: eleve elrendelt sorsunk van-e vagy szabad akaratunk; mi vagyunk-e sorsunk kovácsai?
– Ha elbizonytalanodom, kezembe veszem az evangéliumot, mint iránytűt, és az utat mutat. A mi urunk Jézus Krisztus a Miatyánkban azt mondatja velünk, jöjjön el az ő országa. Ebben benne van az is, nekünk is kell ennek érdekében imádkozni és dolgozni. Nem azt mondta, hogy dőljünk hátra, és csodálkozzunk az ő országa eljövetelén, vagy forduljunk a fal felé és imádkozzunk, hogy a világvége fájdalommentesen bekövetkezzen. Kicsit küzdeni kell! Az élet olyan, mint a focimeccs, de nincs megbundázva az eredmény, nem tudni, hogy nyernek vagy veszítenek a játékosok. Tény, hogy jó kemény meccs vár ránk, de az biztos, nincs meg előre a játék végeredménye. Rajtunk múlik, mi döntünk, mert szabad akaratunk van, és Isten azt szeretné, hogy 6:3-ra győzzön a mi csapatunk, hogy eredményeket érjünk el, hogy az ő országa megvalósuljon.
– Ez nagyon optimista hozzáállás…
– Sokszor mondtam a gyerekeknek, hogy amikor én megkeresztelek valakit, nem siránkozó asszonynak vagy gyászhuszárnak kenem fel a krizmával (ugyanazzal, amivel az érsek atya a templomokat szenteli), nem történészeket szentelek, akik a múlt sebeit feltépik ezerszer, hanem azért imádkozom, hogy az a gyerek Isten papja és prófétája legyen, akik a jövőt hirdetik, látják a fényt az alagút végén, és a többieknek is megmutatják. Legyünk mindannyian kicsit a jövő prófétái! A Szentháromság a Mennyei Atyával nemcsak imádkozgatott az emberiségért, hanem Jézus talpra állt és megtestesült, közénk jött. Ő sem csak ücsörgött és imádkozgatott Názáretben, hanem elment Nikodémushoz, Zakeushoz, a cselekvő szeretet útján járt. Imádkozzál és dolgozzál! – ez egy ősi bencés jelmondat: egyiket sem szabad mellőzni, és a másik ellenében kijátszani. Én is üldögélhetnék bent a szobában azzal a tudattal, hogy mennyire szeretem az utcán levő árva gyereket, de ő attól nem lakik jól. Meg kell fogni a kezét, kicsit megborzolni, jókedvre deríteni néhány viccel. Jó meleg víz, meleg vacsora, puha ágy, ez az, amire szüksége van. Aztán persze lehet imádkozni is…
– Mit szól ahhoz, hogy a templomokban egyre kevesebb ember van? A világ szekularizálódik, a vallásosság mintha már nem lenne érték…
– Nem szabad a vallásosságot leegyszerűsíteni a templomba járásra. Gandhi azt mondta, az ember olyan, mint a folyóban a kő: kívül nedves, de ha eltöröd, belül száraz. Én másképp látom. Szerintem itt, Európában a 2000 éves kereszténység mindnyájunkat átjárta, és akár egy harcos ateistában, rengeteg keresztény érték van bennünk. Jézus nem jelvényeket tűzött emberei mellére, nem zászlókat lengetett, hanem meghirdette a szeretet parancsát, a párbeszédre való készség parancsát, az irgalom parancsát, és én azt látom, hogy a mai ember igenis irgalmas, nyitott a párbeszédre. Többen kérdezik, hol van a szeretet a mai világban? A mai világban a szeretetet úgy hívják, hogy közoktatás, közbiztonság, közvilágítás – ezek mind a szeretet parancsából nőtt ki. Nemrég voltam Kongóban, az nem egy annyira keresztény ország, ott nincs 112-es sürgősségi hívószám, amin rendőrséget hívhatok, mentőt kérjek: ott fegyvert kell venni, és a bandámmal megvédeni magamat és a falumat. Nemrég voltak nálunk választások, és bár lehet, nem mindenkinek tetszik az eredménye, de az nagy dolog, hogy nem halt meg senki. Kb. 20 millió kurd él Törökországban, de kérdeznénk csak meg Erdogan elnököt, nem lehetne-e a kurd politikája kissé más?! Hát nem tudom, el tudnánk-e végig mondani a mondatunkat… Az RMDSZ elég határozottan kifejtette a véleményét egyes dolgokról itthon: megtehette, mert keresztény országban élünk, Krisztus evangéliuma valamilyen szinten átjárta a társadalmunkat. Volt, hogy egy börtönből Zoomon felhívtak, a fegyenceknek énekeltek a gyerekek és viszont. Van a rabok között olyan is, amelyik kétszeres gyilkos, de a társadalom nem megy át kutyába, és szeretettel bánik vele, karácsonykor ünnepi vacsorát kap. A legmarkánsabb ateista is azt mondja, igen, a bűnösöket nem lefejezni kell, hanem segíteni, hogy talpra álljanak. Szóval igenis mindenki fizessen adót, abból tartsák fent a közoktatást és közegészségügyet, hogy ha elkapom a koronavírust, tudjanak rajtam Isten nevében segíteni. Sem Jézus, sem Mária nem mondott egy rózsafüzért sem életében, de hirdette a szeretetet, a párbeszédet, az irgalmat, az alázatot, és igazából ezeken kellene mérjük, hogy állunk a kereszténység szempontjából. Európában ezeket az értékeket sokan magukénak mondhatják, és ezen szempontok szerint sokakat lehet kereszténynek nevezi. Őket nevezte a vatikáni zsinat anonim keresztényeknek.
– Úgy sejtem, Csaba atya attól sem keseredik el, hogy láthatóan fogy a magyarság, a szórványban és Székelyföldön is…
– Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Szent Ferenc Alapítványhoz több tíz személy jött külföldről dolgozni. Szeptemberben egy hatgyerekes család jelentkezett, önként, hogy nevelő akar lenni, és be is költözött egyik otthonunkba. Sajnos, Erdély sajtója nem jó. Amerikában, Nyugat–Európában sokkal jobb képet mutat a média, mint amilyen a valóság, nálunk pedig sokkal rosszabbat. Én a gyerekeimnek azt mondom, az Eldorádó most nem Amerikában, hanem Erdélyben van. Összehívtam a dél-erdélyi vállalkozókat is, úgy láttam, mindegyik halad anyagilag és minden szempontból. Csak bátorság kell, ki kell menni a pályára, nem nyafogni! Én a gyerekeimet is arra biztatom, hogy legyenek életrevalók, ügyesek. Több mint 5000 gyerek repült ki tőlünk eddig, idén is megírtam nekik, hogy akinek nincs hol szilveszterezni, vagy a munkahelyük elvesztése miatt gondjaik vannak, jöjjenek, töltsék velünk az év végét. Visszaírtak, hogy van lakásuk, munkahelyük, köszönik, jól vannak, majd meglátogatnak. Szoktak adományokat is hozni a kisebbeknek, főleg édességet, gyümölcsöt.
– Milyen erdélyi sajtót szeretne?
– Én azt kérem a médiától, hogy a kilencvenes évekre jellemző nyafogós, siránkozós stílust, hogy milyen szomorú sorsunk van itthon, adja fel! Házszenteléskor látom, hogy mindenki szépen be van rendezkedve, a hűtőszekrénye tele, olyan finomságokkal kínálnak meg, hogy a hasunk félreáll. Ha el tudnánk hinni, hogy jó nekünk itthon, a fiataljaik nem pakolnának össze, nem mennének el. Nem igaz, hogy mi itt, Erdély földjén szenvedünk. Elsősorban mi magunk kell megváltoznunk, mi kell kimondjuk azt, hogy magyar ember Erdély földjén soha a büdös életben nem élt jobban, mint most. Ezt húzza alá háromszor! Mert ilyen továbbtanulási lehetőség, utazási lehetőség, vállalkozási lehetőség, mezőgazdasági feltételek soha a büdös életben nem voltak. Ha nagyapánknak elmondanánk, hogy azért adnak pénzt, hogy megműveld a földet, tarts állatot, és ha eladod, még arra is adnak pénzt, nem hinné el!
– Beszéljen egy kicsit a gyerekeiről is. Hányan vannak most az alapítvány gondozásában, lesznek-e új gyermekotthonok, érkezik-e elég adomány a fenntartásukhoz?
– Az otthonokban most kb. 1700 gyereket gondozunk. Leginkább azért imádkozom, hogy tanulási kedv legyek, mert van tanár, tanszer, mindenféle eszköz, de ez a vágy, hogy megismerjem és megszeressem a világot, még erősödhet bennük. Déván jelenleg is 102 gyerekünk van, ez a legnagyobb otthon, holott elméletileg kisebb családoknál kellene legyenek. Hát majd meglátjuk, hogy lesz. Az a mélyszegénység, ami kétezres évek elején volt, megszűnt. Most nagyobb a gyerekpénz, 2–3 gyerekből meg lehet élni, a helyi önkormányzatok is támogatják a szegény családokat, normalizálódott sok minden. No meg megtanulták az emberek az angyalgyártás tudományát is…
– Sok mindent felsorolt abból, mit szeretne a gyerekeknek, a közösségnek, de saját magának mit kíván Csaba atya 2021-ben?
– Mindenekfelett erőt, egészséget. Idén sikerült megvennünk a piski csatatéren két hektárt, s azon eredeti fundamentumán, az eredeti falakkal áll még az a fogadó, ahonnan 1849-ben az osztrák katonákat kihajtották az 1500 áldozatot követelő piski csatába. Most létrehoztuk a Szent László Alapítványt, hogy ezzel is segítsünk. Elkészültek az épület felújítási tervei, és ha sikerülne a munkát őszig befejezni, és azt október 6-án felszentelni, nagyon boldog lennék. Mikor Dévára jöttem, nemcsak gyermekeket, hanem árva történelmi épületeket is láttam, maga a kolostor is 1974-től lakatlan volt. Bethlen Gábor szülőházát is megvásároltuk, hosszú évekig tartó közadakozásból felújítottuk, meg pályázgattunk is itt-ott. Itt felnőtt gyerekeinknek akadna néhány munkahely, a fogadóban meg lehetne kóstolni, milyen babgulyást ettek Petőfiék, milyen borokat ittak a csata előtt. Berendeznénk egy termet a korabeli relikviákkal az osztrákoknak, egyet a magyaroknak. Szeretnénk, hogy minél autentikusabb történelmi épület legyen. Másik megkezdett projektünk a keresdi Bethlen-kastély. Az egy nagyon szép épület, amelyen évek óta dolgozunk. Adományokat is várunk, minden jót, támogatást elfogadunk, hogy megmenthessük. Nagy élményt jelentett számomra, amikor a magyar történelmi műemlékek felkarolására alapított Szent László Alapítvány létrehozására tavasszal beadott kérésünket éppen június 4-én, 100 évvel a trianoni döntés után hagyta jóvá a gyulafehérvári táblabíróság!
Bodor Tünde / Székely Hírmondó