Október 4-én az egyik legismertebb és legnépszerűbb szentre, Assisi Szent Ferencre emlékezik a katolikus egyház. Az idén huszonöt éves dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, Böjte Csaba ferences atya az elmúlt negyedszázad sikeres munkájáért szervezett erdélyi hálakörútján tegnap Árkoson és Sepsiszentgyörgyön tartott szentmisét.

Böjte Csaba tegnap délután Sepsiszentgyörgyön tartott szentmisét a Szent József-templomban. Albert Levente felvétele

Az Assisi Szent Ferenc betegápoló nővéreinek árkosi házában – ahol délben tizenkettőkor került sor a szentmisére – olyan sok érdeklődő gyűlt össze, hogy a résztvevőknek alig öt százaléka láthatta az igehirdetést, a többiek a lépcsőkön, folyosókon és különböző más helyiségekben összezsúfolódva csupán a felszólalók hangját hallhatták. Böjte Csaba prédikációjában a család fontosságát hangsúlyozta, mondván, hogy Szent Ferenc sem tudott család nélkül élni, ezért, miután a vagyon szétszórása miatt kitagadta őt az édesapja, egy assisi öreg koldust nevezett apjának, és valóban vannak feljegyzések arról, hogy igazi apa-fiú kapcsolat alakult ki közöttük, társaiban pedig testvéreket is adott neki az Isten, akikhez ugyancsak ekképp viszonyult.

„Meg vagyok győződve, hogy Isten bölcs akarata az, hogy összetartozzunk, családban éljünk, egymás kezét megfogjuk, és egymást szeretettel, jósággal támogassuk” – fogalmazott Böjte Csaba, rámutatva, hogy amikor egy árva gyereket felkarolnak, azt valójában nem a Szent Ferenc Alapítvány fogadja be, hanem egy szociális család, ahol hét-nyolc gyereket gondoznak a nevelők, akár egy valódi nagy családban.

A mise során Várnagy Andrea magyarországi zongoraművésznő is fellépett, aki a Zenevarázslat nevű programjából adott elő ízelítőt a résztvevőknek. A művésznő lapunknak elmondta, hogy a Zenevarázslat által igyekszik megkedveltetni a gyerekekkel a klasszikus zenét, és nagyon hálás Csaba testvérnek azért, hogy az egész hét során elkísérhette őt a szentmisék helyszíneire.

Mise és áldozás után a népes gyülekezet kivonult a kismamaotthon udvarába, ahol a Böjte atya nagyszalontai otthonából érkezett árva gyerekek szabadtéri előadást mutattak be Assisi Szent Ferenc életéről (fotó). A kis művészek lelkesen játszottak, és bár lenge ruháikban ők maguk valószínűleg egészen átfáztak a produkció végére, valami olyan őszinteséggel, közvetlenséggel adták át nekünk a szent életének fontosabb eseményeit és ma is aktuális gondolatait, hogy a nézőknek egészen átmelegedett tőle a lelkük.

A hálakörút tegnap délután Sepsiszentgyörgyön a Szent József-templomban folytatódott a medjugorei csoport egyéves évfordulós ünnepségén, ahol 17 órától szentségimádást tartottak, 18 órától ugyancsak Böjte Csaba tartotta a szentmisét, a perselyes adományokat pedig a szerzetes által befogadott árvák megsegítésére ajánlották fel.

Egy nagy buli, egy izgalmas kaland volt számára ez a huszonöt év – mondta lapunknak Csaba testvér, majd néhány mondatban elmesélte,  hogyan lett szerzetes a kommunizmus végén, amikor még álmában sem gondolta volna, hogy nem egy csendes, egyszerű sekrestyében éli le az életét, hogy egyszer majd ennyire kitágul számára a világ. „Nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy ennyi gyereket befogadhattam, ennyi kollégával megismerkedhettem, ennyi nagyszerű emberrel találkozhattam, és ilyen sok helyre el tudtam vinni az evangélium fényét” – fogalmazott.

Nagy B. Sándor / Háromszék