Bolívia előtt és után (Beszélgetés Tóásó Előddel)

Albert Levente felvétele

Gyergyószárhegyi és bögözi gyökerekkel Szovátán nevelkedett, járt iskolába és érettségizett, majd Magyarországon informatikát tanult, tanított egy tatabányai középiskolában. Huszonnyolc éves volt, amikor egy bolíviai származású magyar barátja meghívta a latin-amerikai országba, ahol informatikai munkát vállalt a filmiparban.

Alig telt el néhány hónap, 2009. április 16-án egy állítólagos terroristabanda tagjaként őrizetbe vette a bolíviai rendőrség. Tóásó Előd, az Evo Morales államfő elleni merénylet előkészítésével vádolt szervezet egyik túlélője öt év és tíz hónap fogva tartás után szabadult. Egy ideig visszament tanítani Tatabányára, majd televíziós dokumentumfilmeket készített, jelenleg sepsiszentgyörgyi lakos, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem agrármérnök szakának elsőéves hallgatója. A médiából jól ismert Tóásó-ügy részletei nélkül, gyermekkoráról, a pedagógia iránti vonzódásáról, az újrakezdésről, háromszéki hétköznapjairól és jövőbeni terveiről kérdeztük a sokat megélt, de eddig minden nehéz helyzetből felemelkedő Tóásó Elődöt.

Béta, Dobó, Vágás, ott terem az áldás

– Édesanyám gyergyószárhegyi, ötéves voltam, amikor meghalt. Édesapám udvarhelyszéki, bögözi Tóásók vagyunk, régi nemesi családról van szó. Apám azon a gyümölcstermő vidéken született, ahonnan származik a mondás: Béta, Dobó, Vágás, ott terem az áldás. Amikor születtem, a család Szovátán élt, de én a marosvásárhelyi szülészeten jöttem a világra – meséli.

Az édesanya elhunyta utáni első időszakban a nagyszülők segítettek, majd vissza kellett térniük gazdálkodni, így Editre, az Elődnél hét évvel idősebb nővérre sok feladat hárult. Édesapjuk nem házasodott újra soha, hárman élték mindennapjaikat. Örömben is, bánatban is. Anyák napján Előd az édesapjának készítette az ajándékot, diáktársai megjegyzéseire most is emlékszik, de azt mondja, az ilyen és ehhez hasonló nehéz pillanatokból erőt merített és túltette magát rajtuk. Érettségi után Magyarországra ment, Edit már akkor ott élt, és úgy gondolta, ott kezdi el felnőtt életét. A szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola informatika szakát végezte, majd a tatabányai Mikes Kelemen Középiskolában tanított 2004-től 2008-ig, utána rövid ideig egy bankban dolgozott IT-biztonsági mérnökként.

– Nagyon nem vonzott az irodai munka, ma sem tudom elképzelni, hogy reggeltől késő délutánig egy helyben dolgozzam. Mozgékony alkat vagyok, a tanítás is megadta a mozgás lehetőségét, és amúgy is nagyon szeretek tanítani, bár régebb nem gondoltam magamról, hogy valaha is pedagógus leszek.

Majdnem az életébe került

– Gyermekkoromig nyúlik vissza a más tájak, más kultúrák iránti kíváncsiságom. A kilencvenes évek elején, amikor már volt kábeltelevízió, láttam a Lambada dal videóklipjét, a tengerparton táncoltak benne, és tízévesen szinte rácsodálkoztam, hogy milyen nagy a világ. Már akkor megszületett bennem a gondolat, hogy majd utazni szeretnék, világot látni, talán ez is szerepet játszott abban, hogy barátom, Eduardo Rózsa-Flores meghívására – akit korábban Budapesten ismertem meg – 2008-ban elmentem Bolíviába. Ott informatikai munkát végeztem a filmiparban, képeztem is erre magam, papírom van róla. Aztán belekerültem a jól ismert politikai színjátékba. Ahhoz hasonlóan képzelem el, mint A tanú című filmben, ahol az ügyész a politikai megrendelésnek megfelelően átírta a vádiratot. Teltek a hónapok, az évek, és ott voltam a börtönben ártatlanul. Nagyon erős volt a tehetetlenség érzése, de a küzdő szellem mindig bennem volt, hogy ne adjam fel, az igazamat bizonyítsam, így minden jogi lépést megtettem, amit lehetett a körülményeim között, nemzetközi szinten is. Így került sor arra, hogy az ENSZ fogva tartásokat vizsgáló bizottsága önkényesnek és illegálisnak nyilvánította fogva tartásomat, ami nagy előrelépés volt, onnantól egyfajta szellemi és erkölcsi fölényben tudtam küzdeni.

Ez a küzdelem egyébként most sem ért véget, Tóásó Előd és az ügyben sértett néhány társa az Amerika-közi Emberi Jogi Bíróságtól várja, hogy a latin-amerikai ország ellen indított perben a javukra döntsön. Hoztak korábban egy határozatot, amelyben elismerik a jogsértéseket, de az elkövetkező hónapokban kell megszületnie egy bővebb jogi indoklásnak, amivel még jobban alátámasztják, hogy megsértették a jogait – meséli. Úgy véli, még néhány év van előtte, amíg jogi, anyagi és erkölcsi kártérítést fog kapni ez ügyben.

Újrakezdés

Szabadulása és Magyarországra történő visszatérése után Tóásó Előd folytatta a tanítást Tatabányán. Azt mondja, egyfajta önellenőrzésként ment vissza a katedrára, hogy meg tudja vizsgálni magát, változott-e korábbi énjéhez képest, ha igen, milyen irányban. Sok kegyetlenséggel és igazságtalansággal találkozott Bolíviában, de nem hagyja, hogy azok az emlékek a hatalmukba kerítsék, tudatosan küzd az ellen, hogy a látott és átélt történések fogva tartsák elméjét, érzéseit.

– Bizony, változtam, mint általában mindenki az évek során. Vissza akartam csatolni magamat a társadalomba, a hétköznapokba, amiből kiestem. Az első időszak nehéz volt, de utána vissza­állt az egyensúlyom. Még mindig tanítok tömbösített órákban kéthetente három napot ugyanott, ugyanabban a tatabányai iskolában. Időközben a hírTV-nél műsort vezettem, olyan magyarokat szólaltattam meg, akik elhagyták Magyarországot, és arra a lelkületre voltam kíváncsi, hogy érzik magukat, visszatérnek-e. Mindig érdekeltek az emberi történetek, sorsok, a munkához, a társadalomhoz való viszonyuk. Egyfajta kihívásnak éreztem, hogy ezt a műsort elkészítsem. Vannak a megszólaltatottak között, akik visszatértek, olyan is, aki visszatért, majd újból elment, és vannak, akik maradtak. Tizenöt ilyen dokumentumfilmet készítettünk, jelenleg én nem folytatom, de mások elkezdtek foglalkozni ezzel a témával, mintha divatot teremtettem volna ebben.

Háromszék az új otthon

– Az élet, a szerelem sodort Sepsiszentgyörgyre, és mivel egy kapcsolatért meg kell dolgozni ahhoz, hogy működjék, nekem is adnom kell, azaz itt kell lennem – válaszolja kérdésemre Tóásó Előd, hogy miként került Sepsiszentgyörgyre, és arra is megvan a jól megalapozott indoklása, hogy miért iratkozott be a Sapientia egyetem agrármérnöki szakára a helyi tanulmányi központban.

– A földművelés mindig vonzott. Viccesen azt mondom: paraszt akartam lenni, csak apám nem engedte. Persze, ez nem teljesen igaz, mert szeretek tanulni, és az informatika is érdekelt, tehát én választottam a tanulást. Gyermekkoromban sokat jártam nagyapámmal a mezőre, és minden nehézsége ellenére egyfajta romantikus álom volt, hogy egyszer a földdel fogok foglalkozni. Egyelőre úgy gondolom, hogy a kapujában vagyok, majd a későbbiekben próbálnám ki ezt az életformát. Szeretném megismerni az agrárszakmát, és az informatikai, valamint a programozói tudásomat összekapcsolni a mezőgazdasággal. Egyre inkább megmutatkozik a munkaerőhiány a mezőgazdaságban, ugyanakkor a mezőgazdasági gépek robotizálása is folyamatban, ez külföldön nagyon előrehaladott, Székelyföldön még elég elmaradottan végzik a földművelést. Ebbe az irányban is szeretnék új ismereteket szerezni és továbbfejleszteni.

Minden bizonnyal az édesanya korai elvesztése, a szülőföldtől való elszakadás, az évekig tartó bolíviai raboskodás rányomta bélyegét arra, ahogy Tóásó Előd tudatosan építi életét, ha valamit kitűz maga elé, azt végigviszi. A nehéz-ségek megerősítették, ugyanakkor bevallja: érzékenyebbé is vált az emberi sorsok iránt. Úgy tartja, nem az ő élete a legdrámaibb, a legkegyetlenebb, szerinte mindenki életében vannak fordulópontok, amelyek megváltoztatják, keményebbé vagy érzékenyebbé teszik, és azt mondja, az emberek milyensége igazából abban mutatkozik meg, hogy miként kezelik ezeket a fordulópontokat, hogyan oldják meg a problémáikat. A városról is kérdeztük: Tóásó Előd szerint pozitív kisugárzása van Sepsiszentgyörgynek, s bár azt tapasztalja, vannak problémák, úgy véli, szerethető város. Sokan felismerik, de az emberek tapintatosak, nem kíváncsiskodnak – mondotta. Szeret a háttérben maradni, mindenben a kreatív, alkotásra késztető dolgokat keresi, nem a pénz vonzza adott munka iránt.

Beszélgetésünk végén Sepsiszentgyörgy új lakója azzal búcsúzott: itthon vagyok.

A Tóásó-ügy kronológiája

2009. április 16-án a bolíviai rendőrség három személyt agyonlőtt, kettőt őrizetbe vett egy feltételezett terroristabandából, amelynek tagjai állítólag Evo Morales államfő ellen akartak merényletet elkövetni. A Santa Cruz-i rajtaütésben életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Eduardo Rózsa-Flores, a Magyar Iszlám Közösség alelnöke, Duayer Michel Martin ír állampolgár és a szovátai Magyarosi Árpád.

A szintén szovátai származású, abban az időben Magyarországon élő, néhány hónapja Bolíviában tartózkodó Tóásó Előd és Mario Tadić fogságba került. Az ártatlanul fogva tartott Tóásó Előd szabadulásáért az évek során több beadvány született, nővére és a magyar külügyminisztérium is több alkalommal fordult a bolíviai hatóságokhoz és nemzetközi szervezetekhez. A benyújtott beadványok nyomán, az eljárás során elkövetett jogsértések és törvénytelenségek miatt az ENSZ fogva tartásokat vizsgáló bizottsága és az Amnesty International, valamint több nemzetközi jogvédelmi szervezet jelentést adott ki, illetőleg az Európai Parlament is vizsgálta az ügyet.

Tóásót végül 2015 februárjában vádalku keretében fegyveres felkeléshez nyújtott informatikai támogatás miatt ítélték öt év tíz hónap szabadságvesztésre, de mivel ezt már letöltötte, szabadon bocsátották, ellenben csak szabadulása után több mint két hónappal térhetett vissza Magyarországra. Hat évvel és nyolc nappal azután, hogy Santa Cruzban letartóztatták, a Baptista Szeretetszolgálat csapata a Külgazdasági és Külügyminisztérium technikai segítségével 2015. április 24-én kimenekítette Tóásó Elődöt és a horvát-bolív állampolgár Mario Tadićot Bolíviából, Tóásó három nap múlva érkezett meg Magyarországra.

A repülőtéren tartott tájékoztatón azt mondta, a bolíviai hatóságok ugyan ejtették a terrorvádat, de világos, hogy egy belpolitikai küzdelem áldozatává vált, hiszen a fegyveres felkeléshez nyújtott támogatás, amiért végül elítélték, politikai jellegű bűncselekmény. Tóásó Előd továbbra is keresi igazát, bizonyítását annak, hogy ártatlanul tartották fogva öt év és tíz hónapot Bolíviában. Jelenleg több társával együtt az Amerika-közi Emberi Jogi Bizottság jelentésére vár, hogy a latin-amerikai ország ellen indított perben a javukra döntsön.

Fekete Réka / Háromszék

8 hozzászólás

  1. GÁBOR

    Nagyon sokat aggódtunk Tóásó Előd sorsáért! Fiatal korban az embert sok minden érdekli: utazás idegen tájakra, újabb tapasztalatok megszerzése,.. Ez, nem hiba. Szerezzenek tapasztalatot a fiatalok és térjenek haza!

    Fontos, hogy kerüljék azok társaságát, akik bajt okoznak a számukra!

    Tóásó Elődnek fel kellene, hogy vállalja azt, hogy a szovátai Magyarosi Árpád megkapja azt a méltó emlékmüvet, amit egy ÁRTATLAN MAGYAR MÁRTIR MEGÉRDEMELNE! Egy saját szobrot Szovátán!

    Örülünk annak, hogy ilyen óriási TRAUMA UTÁN ISMÉT LÁBRA TUDOTT ÁLLNI ÉS MEGERÕSÖDVE KERÜLT KI EBBÕL A TRAGIKUS HELYZETBÕL!!

    Sok fiatal székely számára szolgálhatna példaképül!

    Annak is örülünk, hogy Székelyföldet választotta otthonának, ahol Nagy szükség van rá!

    Kívánunk Neki Sok Boldogságot és Sikert a mindennapi életében és munkájában!

    Válasz
  2. eleonóra

    Mesélje a nénikéjének, hogy fogalma sem volt róla, miért is utazik Bolíviába. Nevetséges.

    Válasz
    • Tóducz

      Há mi a francnak kellett kujtorognia Rózsa-Flores Eduárdó világszélhámossal, a KISZ Eötvös Loránd Tudományegyetem Bizottságának utolsó titkárával, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület alapító tagjával, a Kapu folyóirat munkatársával, BZSA barátjával?

      Válasz
      • Szekely Attila

        Toducz . en is igy latom.

        Válasz
      • Pintér Erzsébet

        Ez valóban elég naiv lépés volt, de ez még nem tesz valakit bűnözővé.

        Válasz
    • PINTÉR Erzsébet

      Te meg hidd el, hogy 3 amatőr magyar, egy horvát és egy ír pasi összefog és ki akarja végezni a bolíviai elnököt, mert az milyen nagy kaland. Fegyvertelenül alszanak egy szállodában, mikor a rendőrök rájuk törnek és egyből kivégeznek 3 álmából felvert, védekezésre képtelen embert. Legalább annyira science fiction, mint a te feltételezésed. Ha tudnál bármit az ügyről és ismernéd Elődöt, nem írnál ilyeneket.

      Válasz
      • Tóducz

        Há milyeneket szabad írni kedves hölgyem?

        Válasz
      • borem bukk

        Kedves Pintér néni, ez a felhordülés koltői, ugyanis tobb fotó is kering az Interneten arról, hogy Tóásó Előd külonféle háborús nehézfegyverekkel a kezében fotózkodik egy boliviai oligarcha haciendáján, a társaival, akiket később kivégeztek a kommandósok. Legalábbis ezt nyilatkozta Előd, hogy számára a tanulság az volt az egész torténetből, hogy senki ne fotózkodjon hadi fegyverekkel, ha nem hivatásos katona, mert azokat a fotókat bárhogy lehet később értelmezni. A tobbi csak legenda. Meg aztán az nem volt senkinek gyanús, hogy a magyar osszekotoje és a szálloda teljes vendégserege egy nap alatt kikoltozott és eltűnt Magyarországra meg a világ más tájaira, és hogy az egész szállodában csak abban a két szobában maradtak vendégek, ahol ezek a filmesek voltak megszállva. Három nap elengendő lett volna arra, hogy ők is kikoltozzenek és hazautazzanak az első géppel. De ez már Eduardo lelkén száradjon.

        Válasz

Hagy egy Válaszot Tóducz-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük