Román ultrák (Fotó: Gazeta Sporturilor)

Szókimondó interjút adott a romániai magyar sportszakember, Bölöni László az Adevarul bukaresti napilapnak annak kapcsán, hogy a román válogatott ultrái a Spanyolország és a Málta elleni EB-selejtező mérkőzések alatt többször is magyargyalázó rigmusokat skandáltak.

A belga Antwerpen csapatának edzőjének szavára odafigyelnek Romániában: ő volt az első, aki száz alkalommal lépett pályára a román nemzeti válogatottban, melyet később edzőként is vezetett. A hosszú beszélgetésben először a válogatott esélyeit vitatták meg, majd a román klubcsapatok európai kupaszereplését, aztán az újságíró megkérdezte a véleményét az ultrák viselkedéséről, melynek következtében előfordulhat, hogy Románia zárt kapuk mögött játssza a következő mérkőzéseit.

– Tudja, én magyar vagyok, válaszolta Bölöni, és azt kérdem, miben voltunk hibások ezen a két mérkőzésen? A neveltetés hiánya látszik sokaknál, és ez nagyon fájdalmas. A legjobb barátom román, mindig meglátogatom, ha hazalátogatok Marosvásárhelyre. Milyen volna, ha egy meccsen ő is felugrana, azt kiabálva: kifelé, kifelé a magyarokkal az országból! Ez jó nagy marhaság, nem értem, hogyan süllyedhetett ilyen mélyre a színvonal Romániában. Akkor is ezt mondanám, ha a románokat gyaláznák így Bulgáriában vagy Magyarországon.

– Amikor ilyeneket hallok, megértem, miért gondolják a románokat Európa cigányainak! Nincs bajom a romákkal, érti, mire gondolok. Ami a legnagyobb baj: ezek az esetek nem tíz-húsz huligántól jönnek, Romániában sajnos milliók gondolkodnak és viselkednek így. A tolerancia teljes hiánya, ez a szomorú – fejtette ki Bölöni.

Egyébként az UEFA vizsgálja az ügyet, a Román Labdarúgó Szövetség kétségbe van esve, és az ország megítélésének az sem tett jót, hogy a román közönség kifütyülte a Luis Enrique korábbi spanyol edző elhunyt kislánya emlékére elrendelt gyászszünetet is.

A Málta elleni mérkőzés során a román szurkolók ezrei percekig azt skandálták, hogy a magyarok sz…pják le őket, hiába könyörögtek a szervezők a hangosbemondón, hogy hagyják abba. Az ország csapata előtt két fontos hazai mérkőzés áll: októberben és novemberben nyerniük kell Norvégia és Svédország ellen, ha ki akarnak jutni a 2020-as EB-re.

Lukács Csaba / Magyar Hang

12 hozzászólás

  1. antal m.

    TÓDUCZ ! Szép válasz,- ez egy jó megoldás volt!

    Válasz
  2. antal m.

    Tóducz! Ön miért tartott ki 4o évet működni Mikházán? Nem hiszem annyi időn át, hogy nem tettek Önnek ajánlatot, hogy M.vásárhelyre a városában a családja közelebben dolgozzék!? Bölöni végzi azt amit nagyon jól teljesít és elit a szakterületén! Nem felvágó-törtető személy. Nem hiányzik neki, a magasabb becsvágy! EGYSZERŰ EMBERI TARTÁSA MINDENEN FELÜL VAN!

    Válasz
    • Tóducz

      Nem tettek ajánlatot, egyébként a családom is Mikházán volt!

      Válasz
  3. BARTIS ZSOLT

    Bölöni László diplomácia szinten többet tesz a tolerancia érdekében mint az összes Romániai román és magyar politikus összesen. Valódi sport EMBER!

    Válasz
  4. antal m.

    Gratulálok, Bölöni Lászlónak a tisztességes -igaz-valós véleményéért!

    Válasz
    • Tóducz

      Drága, kedves, aranyos antal m., há azért Ladislau Bölöni dicsőítésével is egy kicsit csínján bánék, hisz tisztességes magyar emberként nem vállalta a magyar labdarúgó válogatott edzői teendőit ( Nea Imi legalább vállalta!), nem vállalta Marosvásárhely magyar polgármester-jelöltségét. Magyarul turbékolni Ő is tud.

      Válasz
      • Adi

        kedves Toducz Ur, nezzuk inkabb azt amit csinalt, nem amit nem.
        Egy nagyon korrekt allasfoglalasnak tekintem amit Boloni Laci mondott, teljes mertekben igaza van es peldat mutat hogyan kell hozongesmentesen de egyertelmuen fogalmazni.

        Válasz
      • marczy

        Az nagyon nem mindegy, miért nem vállalta. Rengeteg edzőt felőrölt a csonkahoni futballközeg. Dárdai azért is tudott sikeres lenni, mert egyrészt jó edző volt, aki Németországban szedte össze tudása javát, de pontosan ismerte a magyar közeget. Ezért hagyták dolgozni, nem nyomták agyon, nem presszionálták, nem támadták – azon kevés emberek egyike volt, akit nem kezdtek ki. A magyar futball olyan, mint az ország egésze, rengeteg hatalmi harccal, ami Erdélyben kevésbé divatos magyar berkeken belül (ott elég a románok packázásait elviselni, amit minden magyar megszenved), mint a csonkahonban, ahol a hatalmi játszmázásokat az élet más területein is nehezen érti sok áttelepült erdélyi.

        Válasz
      • Mikulás

        Marczy hozzászólásában foglaltakat az anyaországi helyzetről meg tudom erősíteni, én hasonlót tapasztaltam egy másik területen, az egyetemek és egészségügy világában.

        Olyan közeget tapasztaltam kis-Magyarországon, mintha egy csomó cápa közé dobtak volna be. Persze voltak kivételek, voltak rendes emberek, akik becsületesen, úri emberi módon viselkedtek. De ami jellemzőbb volt, gyakoribb volt, az sajnos elképesztő mértékű áskálódás, erkölcsi korrupció, az erősebbek lélektelen, embertelen taposása a gyengéken, fiatalokon, pálya kezdőkön, beosztottakon.

        Magyarország sajnos súlyosan beteg, erkölcsileg beteg, mert egyik magyar a másik magyart próbálja megfojtani egy kanál vízben.

        Legalábbis ezt láttam az egyetemek és egészségügy területén. Ha a futball világában is ilyesmi a helyzet, marczy leírása alapján, az sajnos megmagyarázhatja, miért nem lett Bölöni magyar szövetségi kapitány.

        Talán azért is ver minket az Isten, hogy egyszer ébredjünk már fel, és fejezzük be ezt a testvérgyilkos áskálódást a magyar nemzeten belül.

        Válasz
        • Dobai

          Miki bátyám annyit tudok mondani, hogy az erdélyi
          románság az utobbi 15 évben többet művelődött mint
          az elmúlt 800 évben. Családi okok miatt sokat utaztam
          Romániába az elmúlt években. Sokszor csak kapkodtam
          a fejem, nem jött, hogy elhiggyem mennyire kedvesek
          a román vámosok. És az üzletekben az elárusítók is
          sokkal kedvesebbek mint régen.
          A magyar vámos pedig épp az ellenkezője, egy szót se
          szól, úgy néz rád mint egy döglött kutyára. Nem
          tudom, talán attól félnek, hogy megeszem a kenyerüket?
          Naponta egy szelet kenyérnél többet sosem eszem.

          Válasz
          • Tóducz

            Kedves, aranyos, drága amerikáner Dobai úr, lassacskán kezd kiderülni Önről is, akár csak Joe úrról, hogy inkább innen Ámerikába delegált romák, mint magyar. Mikulás bácsiról ilyesmi nem mondható el!

          • Mikulás

            Eltúloztam amikor azt mondtam, testvérgyilkos áskálódás van a magyarok között. Szerencsére Dobai bátyám leszállított a földre. Ugyanis, se az anyaországban, se az elszakított Erdélyben nem támadt rám fizikailag másik magyar, hogy megöljön engem.

            De 1990 Fekete Márciusában pontosan azért jött a ROMÁN csürhe, hogy megöljenek minket magyarokat Marosvásárhelyen. A gyilkos kamion is ott zúgott el tőlem 15-20 méterre, a városháza előtti főtéren, mert én a városközpontba bejövő sávok egyikén tartottam a frontot a bejövő román támadókkal szemben, a teherautó viszont az ellenkező irányból jött a kifelé menő sávok egyikén, a színház felől hajtott végig a Rózsák Terén, a Városháza előtt, majd a román katedrális lépcsőjébe vágódott (de előbb még kidöntött egy villanyoszlopot és felugorva a virágágyásokra, azokon is átment).

            Akkor most mennyit fejlődtek a románok 800 év alatt, hogy Dobai bátyám szerint hasra kellene esnem a csodálattól?

            1990-ben kamionokkal gázoltak halálra magyarokat, és baltákkal jöttek ellenünk, hogy megöljenek minket, most 2019-ben pedig azt skandálják Krajován, hogy a halott magyar a jó magyar. Ezek csak az alkalomra várnak, hogy olyan vérengzést rendezhessenek a magyarok ellen, mint a szerbek Boszniában, vagy a hutuk Ruandában, az 1990-es években.

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük